Pénzügyi Szemle online blog

A valaha élt egyik legnagyobb hatású közgazdász 1930-ban azt jósolta, hogy ma már elegendő lesz heti 15 órát dolgoznunk. Vajon hogy tévedhetett ekkorát?

John Maynard Keynes nem csak zseniális közgazdász és befektető volt, de mint ahogyan az elmúlt évtizedek igazolják, látnok is. Megjósolta ugyanis - még 1930-ban -, hogy a jövő technológiai munkanélküliséggel fenyeget, melynek során a gépekkel könnyen helyettesíthető képzetlen társadalmi rétegek tartósan állás nélkül maradnak. Ebben igaza volt Keynesnek, abban ugyanakkor tévedett, hogy a jelen kor munkavállalóinak elegendő lesz sokkal kevesebbet dolgozniuk. (Bővebben lásd "Keynes előre látta a technológiai munkanélküliséget" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

Keynes ugyanis 1930-ban még úgy számolt, hogy ha a technológiai fejlődés kitart, akkor a termelékenység olyan mértékben javulhat, aminek köszönhetően az életszínvonal szinten tartása mellett az ezredfordulón már elegendő lehet mindössze 15 órát dolgozni. Heti 40 óra helyett mindössze 15, a gépek termelik a pénzt, nekünk pedig nincs más dolgunk, mint hogy azon gondolkozzunk, hogy a felszabaduló 25 óránkat mivel töltsük el. Nem hangzik rosszul, de vajon miben tévedett a zseniális közgazdász?

Inkább kergessen egy hatalmas kiéheztetett keresztes pók, mint a hosszú távú munkanélküliség!

Európában több országban is csúcsokat döntöget a munkanélküliség, így logikusan adódik a kérdés: kik vannak előnyben/hátrányban, ha munkahely keresésről van szó.

Rand Ghayad, a Boston Fed közgazdásza elvégzett egy érdekes kísérletet, melynek keretében több ezer önéletrajzot küldött szét frissen meghirdetett álláshirdetésekre, amely önéletrajzok kitalált munkanélküli jelentkezők adatait tartalmazták. Ugyanarra a hirdetésre több jelentkezést is beküldött, melyek között többnyire egy-egy lényeges pontban voltak különbségek, úgymint a tapasztalat, a képzettség, az életkor, és ami a legfontosabb, a munkanélküliként töltött idő tekintetében. (Bővebben lásd "Küzdeni kell a hosszú távú munkanélküliség ellen!" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Interjúra behívás valószínűsége a munkanélküliség időtartamának függvényében

A legnagyobb szelektáló tényező ugyanis nem az iskolai végzettség vagy a korábbi munkatapasztalat volt, hanem az, hogy a jelentkező mennyi ideje küszködött a munkanélküliséggel. A fenti grafikonról kiválóan látszik - a grafikon egy egyszerűsített változata az eredetinek -, hogy a rövid ideje munkanélküli jelentkezők mintegy 16 százalékát hívták be interjúra - "callback rate" a grafikonon -, míg ez az arány a hosszú távú, azaz legalább hat hónapja munkanélküli jelentkezők esetében már csak 3 százalék körüli volt.

Az OECD országokban a legtöbb adófizetői pénzt szociális programokra és nyugdíjra költik, de szép summa megy el egészségügyre és oktatásra is.

Az OECD összeállított egy érdekes statisztikát, melyből kiderül, hogy a tagországok a 2000-ben mért 31 százalékról átlagosan 41 százalékra növelték a GDP-hez mért állami kiadások mértékét. Az állam tehát a nemzeti össztermékekhez mérten jóval többet költött 2010-ben, mint egy évtizeddel korábban, ami alighanem a válság nyomán fellépő jelentős plusz kiadásoknak tudható be. (Bővebben lásd "Szociális kiadásokra költenek a legtöbbet a tagországok" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Állami kiadások alakulása a GDP százalékában

A legnagyobb mértékben a szociális kiadások ugrottak meg, a GDP közel 10 százalékáról a GDP közel 14 százalékára, de az egészségügyi kiadások is szépen növekedtek - megközelítőleg 5 százalékról a GDP 7 százalékára - és az oktatásra is többet költöttek - 5,2 százalékot a 4,5 százalék után - az államok 2010-ben, mint egy évtizeddel korában.

Hiába süllyedt reménytelen válságba a gazdaság, tíz év is elég, hogy kikeveredjen a mocsárból, sőt éltanulóvá lépjen elő.

Látszólag úgy tűnik, hogy a bajban lévő európai országok - spanyol, görög, portugál - örökre leírták magukat, és semmi esélyük kikeveredni a munkanélküliség - államadósság - recesszió háromszögéből. A látszat azonban, mint oly sokszor most is csal, a közgazdaságtan ugyanis már számtalanszor bebizonyította, hogy helyes gazdaságpolitikával nem is kell több 10 évnél, hogy egy reménytelen helyzetben lévő ország éltanulóvá váljon. (Bővebben lásd "Mi a titka a német gazdasági csodának?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A felemelkedésre a legjobb példa Németország, melynek gazdasága tíz éve ugyancsak lesajnált helyzetben volt: magas munkanélküliség, recesszió, emelkedő államadósság és válságtól szenvedő pénzügyi szektor jellemezte, miközben ma az országot példaként állítják a mély válságtól szenvedő dél-európai országok elé.

Ha túl fejlett a technológia, az nem jó, mert a robotok és gépek elvégzik a munkánkat, mi pedig mehetünk segélyért.

A történelem nagy közgazdászai, David Ricardo vagy épp Karl Marx jó előre megjósolták: a tőke, azaz a gépek átveszik a munkaerő szerepét, ami a munkanélküliség emelkedéséhez vezet. Úgy tűnik, a múlt nagy gondolkodói nem tévedtek. (Bővebben lásd "Technológiai munkanélküliség vár az emberiségre?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az első ipari forradalom alatt be is bizonyosodott: a gépek bár jelentősen gyorsabbá, olcsóbbá és hatékonyabbá teszik a termelést, a munkahelyek számának hirtelen csökkenését okozzák. Addig nincs is gond, míg a felszabaduló munkaerő el tud helyezkedni máshol - ebből nem volt probléma az eddigi ipari forradalmak során -, félő ugyanakkor, hogy egyszer eljön az az idő, amikor az iparban és a mezőgazdaságban egészen egyszerűen elfogynak a munkahelyek.