Pénzügyi Szemle online blog

Most akkor jó nekünk, ha emelkedik a minimálbér, vagy nem jó?

Az Egyesült Államokban a közgazdasági viták egy része a minimálbérre irányul - Magyarországon gyakorlatilag minden évben napirenden van -, jelesül hogy ideje lenne emelni a minimális órabér szintjét. Szép dolog, hogy az állam előírja a minimális munkabért a vállalatok számára, a gond csak az, hogy a minimálbér túl gyors emelése nem hogy javítaná, de egyenesen rontja a munkavállalók jövedelmi helyzetét. (Bővebben lásd "Nem csodaszer a minimálbér emelése" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Érdemes felidézni Murray N. Rothbard, még 1988-ban publikált írását, melyben a közgazdász egyértelművé teszi: a minimálbér emelése nem hoz létre új munkahelyeket, épp ellenkezőleg, megszűnteti azok egy részét.

A fejlett gazdaságokban a gondok forrása egy-egy iparág, a megoldási próbálkozások azonban általánosak, így nem csoda, ha rendre besülnek az állami élénkítő programok.

A válság kitörése óta a kormányok és a jegybankok mindent megtesznek annak érdekében, hogy újra felpörgessék a gazdaságok motorját, a munkanélküliségi mutatók azonban csak nem akarnak csökkenni, a növekedés pedig csak nem akar beindulni. A kérdés az, hogy vajon miért nincs hatása sem a 0 százalékos jegybanki kamatoknak, sem a sokmilliárdos kötvényvásárlásoknak, sem a kormányzati élénkítő programoknak? (Bővebben lásd "Ezért nem működik az állami stimulus" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Raghuram Rajan, az IMF korábbi vezető közgazdásza szerint a fő gond az, hogy a gazdaságpolitika rossz gyógymóddal próbálkozik. A 2008 előtti fellendülés során alapvetően a hitelek bővülése, és az erre épülő két szektor, az autóipar és az ingatlan szektor húzták a gazdaságot. Nem meglepő módon a krach is ezekben az iparágakban volta legpusztítóbb, és itt hozta létre a legmagasabb munkanélküliséget.

Nem több autópálya, hanem képzett és innovatív magyar munkaerő kellene az OECD szerint.

A Közép-Dunántúl is bekerült abba a 23 régióba, amelyet közelebbről is megvizsgált az OECD a regionális növekedési kilátásokról készített elemzéséhez. A régiót három megye, Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém alkotja, ide tartozik Székesfehérvár, Tatabánya, Dunaújváros és Veszprém is - azaz magyaqr viszonylatban bőven nem fejletlen régiótól van szó. (Bővebben lásd "Így látja Közép-Dunántúlt az OECD" című cikkünket a jobb oldali hasábban)


Az OECD elemzése szerint azonban így is érzékelhető egyfajta lemaradás. A régió termelékenysége 10-15 százalékkal elmarad a nemzeti átlagtól, ami akkor is aggaszutó, ha ez szinte kizárólag abból adódik, hogy Budapest nagyon nagy előnye jelentősen torzítja a viszonyokat. A térség ezzel együtt Magyarország legerősebb ipari központja, az egy főre eső ipari termelés az országos átlag több mint duplája.

A tökéletes országban német munkaerőpiac, svéd nyugdíjrendszer, francia atomenergia, kanadai egészségügy, svájci energiatakarékosság és amerikai tudományos kíváncsiság lenne.

A történelem során a sikeres országok a legritkább esetben találtak fel valami egészen újat, az esetek többségében egészen egyszerűen átvették és tökéletesítették a mások által már kipróbált megoldásokat. Az okosabbtól tanulni nem szégyen, az ember időt és energiát spórolhat meg azáltal, hogy lemásolja a külföldön már működő rendszereket, és a helyi viszonyokhoz igazítja azokat. (Bővebben lásd "Így kell felépíteni egy sikergazdaságot" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Bármilyen probléma adódik egy gazdaságban - legyen szó akár nyugdíjról, minimálbérről, oktatásról vagy államadósságról -, a politikusok feladata nem az, hogy lázas gondolkodásba kezdjenek a kiutat keresve, hanem az, hogy megkeressék a hasonló eseteket és lemásolják a megoldásokat.

Most akkor mekkora a fiatalok munkanélküliségi rátája? 50 százalék, vagy 15-20 százalék?

"A spanyol és görög fiatalok körében mért munkanélküliség 50 százalékra emelkedett!" - ezzel a hírrel az elmúlt hónapokban több ízben is találkozhattunk, és joggal érezhettük, hogy a fiatalok tömeges munkanélküliségének talán még a jelen válságnál is súlyosabb társadalmi/gazdasági hatásai lehetnek hosszú távon. (Bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban)

Érdemes ugyanakkor a számok mögé nézni - hangsúlyozza Steven Hill, közgazdász -, az 50 százalék ugyanis egy torz statisztika eredménye, a valós munkanélküliségi adatok pedig valójában 15-20 százalék körül mozognak az említett országokban.