Pénzügyi Szemle online blog

A kérdésre az evidens válasz az, hogy "azért, mert válság van", a valódi okokért azonban egészen 2001-ig vissza kell mennünk.

Az amerikai NBER kutatóintézet szakemberi ugyanis kimutatták, hogy az Egyesült Államokban a 2007 és 2009 márciusa között munkanélkülivé vált 6,2 millió emberből 4,0 millió az ingatlanpiac összeomlása miatt veszített el állását, miután a korábban felelőtlenül felvett hitelektől és az ingatlanárak visszaesésétől "megijedve" visszafogta fogyasztását, recesszióba taszítva ezzel a gazdaságot. (Bővebben lásd "Az amerikai ingatlanpiac összeomlásának tanulságai" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A logika tehát az, hogy a végletekig eladósodott lakosság éppen azáltal növelte a munkanélküliséget, hogy takarékosabb fogyasztásra rendezkedett be.

A gazdasági válság egyik legsúlyosabb problémája a hosszú távú munkanélküliség megugrása, az igazi tragédia ugyanakkor nem a munkanélküli segélyekre költött pénzekben és a költségvetésre nehezedő terhek emelkedésében keresendő.

Az igazi tragédia az, hogy a tartós munkanélküli lét életeket, egész családokat tehet tönkre, ez pedig hosszú távon a társadalom számára is jelentős plusz költséget jelent. Dean Baker és Kevin Hassett, a CEPR és az AEI kutatóintézetek szakemberei éppen ezért az amerikai kormányzat egyik legfontosabb feladatának a hosszú távú munkanélküliség elleni harcot tekintik. (Bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban)

Néhány érdekes statisztika: az Egyesült Államokban a hosszú távú, azaz hat hónapnál hosszabb munkanélküliség a válság előtti 0,8 százalékos szintről 2010-ben 4,2 százalékra, sőt ha az időközben inaktívvá válókat is figyelembe vesszük, akkor 6,0 százalék fölé ugrott. Az 50 és 61 év közötti tartós munkanélkülieknek alig 9 százalék, a 62 év fölöttieknek pedig mindössze 6 százaléknyi esélyük van arra, hogy munkát találjanak.

A 25 éven alattiak közül minden második fiatal hiába keres munkát két európai államban is, miközben Németországban húsz éve nem volt ilyen jó a helyzet.

A számokat szemlélve egyértelmű, hogy valami nagyon nem stimmel Európában, mint ahogyan a grafikonra pillantva az is valószínűsíthető, hogy itt hamarosan robbanásszerű változásnak kell következnie. (Bővebben lásd "Meddig tartható az 50 százalékos munkanélküliségei ráta?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)
Forrás: Economonitor.com

Az ugyanis minden tekintetben tarthatatlan, hogy egy eurózóna tagországban a fiatalok 50 százaléka munka nélkül maradjon, miközben a politikusok sorozatos megszorításokat kényszerítenek a társadalomra, eközben pedig a megszorítások első számú - sőt talán már egyetlen - pártolójánál, azaz Németországban 20 éves mélypontra esik a munkanélküliség.

Parázs viza alakult ki a kor legismertebb gazdasági szakemberei között az infláció kapcsán: a kérdés az, hogy a magas munkanélküliség leküzdése érdekében szeretnénk-e felpörgetni a pénzromlás ütemét.

Az elmélet egyszerű - ami természetesen számos kérdést felvet -, ha az infláció az alacsony kamatoknak és a bepumpált jegybankpénzeknek köszönhetően gyorsul, akkor a gazdasági növekedés felpöröghet, a munkanélküliség pedig csökkenhet. A blogunkon is több alkalommal idézett Nobel-díjas közgazdász, Paul Krugman egyenesen arra buzdítja a gazdaságpolitikusokat, hogy pörgessék fel az inflációt, amely lépés segíthet letörni a magas munkanélküliséget. (Bővebben lásd "Pörgessük fel az inflációt?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az ellentábor ugyanakkor úgy véli, hogy ha egy munkahely pusztán csak a gazdaságösztönző programoknak köszönhetően jön létre - az mindegy is, hogy a programot a kormán vagy a jegybank indította -, az a munkahely nem lehet tartós, mondván abban a pillanatban meg fog szűnni, ahogy az ösztönzőprogramot visszavonják.

Egyre több a munkanélküli Európában, és ha a politikusok nem találnak ki gyorsan valamit, akkor ez a tendencia még jó ideig nem fog megváltozni.

Már az eurózóna egészére számolt 10,8 százalék is aggasztó, az spanyol (23,6 százalék), a görög (21,0 százalék) vagy épp a portugál (15 százalék) számok viszont egyenesen katasztrofálisak. Arról nem is beszélve, hogy a 25 éven aluliak foglalkoztatási statisztikái még ennél is csúnyábban festenek, a görög és spanyol fiatalok fele, az olasz és portugál pályakezdőknek pedig harmada munkanélküli (bővebben lásd "Három válság nyomasztja Európát" című cikkünket a jobb oldali hasábban).