Pénzügyi Szemle online blog

Ha takarékosak vagyunk, gyermekeink is spórolni fognak, ha szórjuk a pénzt, gyerekeink is szórni fogják.

Számos olyan helyzet adódik egy fiatal életében, ahol a szüleitől tanult magatartásmintákat követi, így a személyes pénzügyeiben, a mindennapi pénzügyi döntéseiben is hatással van rá a szülői minta. Kutatások igazolják, hogy azok a fiatalok, akik gyermekkorukban takarékosságot láttak szüleiktől, felnőtt életükben ugyancsak takarékosak lesznek. (Bővebben lásd "A pénzügyi szocializáció aspektusai (2.) - A szülői magatartásminták" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

A szülőktől ellesett minta egész életünk során elkísér minket, kutatások azt is bebizonyították, hogy a megfontolt pénzügyi magatartás gyökerei - mennyi hiteltartozásunk van, felveszünk-e devizahitelt, tudunk-e spórolni - egészen gyermekkorig visszanyúlnak.

Az adófizetőktől kapott pénzekre értékkent tekintsünk, akkor is, ha kis összegekről van szó - egy párizsi vélemény, ami akár budapesti is lehetne.

A makrogazdasági elemzők és a gazdaságpolitikusok nagy része hajlamos a közpénzügyek rendbetételekor kizárólag mennyiségi szempontok alapján dönteni. Márpedig a közpénzek elköltésének minősége legalább ugyanilyen fontos - legalábbis ez derül ki Didier Migaud, a francia számvevőszék elnökének minap elmondott beszédéből. (Bővebben lásd "Minden fillér közpénzt meg kell becsülni" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A francia gondolatmenet nagyban hasonlít arra, amit Magyarországon ugyancsak a Számvevőszék hangsúlyoz - mint arról ebben és ebben a posztban már mi is beszámoltunk.

A pénzügyeink rendbetételéhez az lenne a minimumelvárás, hogy tudjuk, mennyi pénzünk van, és milyen kötelezettségeket vállaltunk. A magyar állami rendszer most ezt sem igazán tudja.

Már az előző poszt is arról szólt, hogy nem megkurtítani kell az államháztartást, hanem ésszerűsíteni a költségvetési gazdálkodást. Nem felülről kell nézni az államháztartást, hanem részletekbe menően ismerni kell a rendszert, hogy tudjuk, hol lehet a legkisebb társadalmi veszteséggel csökkenteni az adófizetők pénzének költését. (Bővebben lásd "Közpénzügyek és versenyképesség (2. rész)" című cikkünket a jobb oldali hasábban.)



Mik azok a kitörési pontok, amelyek segíthetnek elérni ezt a célt?

1, Fenntartható adósságcsökkentéshez eredményes és hatékony közpénzköltés kell. Ez kiszámítható tervezést és megfelelő tartalékolást tételez fel.

Ha már alig van pénzünk, azt legalább hatékonyan, eredményesen és ésszerűen költsük el.

A magyar közpolitikai és gazdaságpolitikai színtéren kevés kérdéssel kapcsolatban van egyetértés, de azzal kapcsolatban nincs nagy vita, hogy a magyar államháztartás rendszere jelentős átalakítást igényel. A kérdés persze a hogyan (erről lásd "Közpénzügyek és versenyképesség (1. rész)" című cikkünket a jobb hasábban).

Az nagyjából szintén evidens, hogy nincs mód a költségvetési túlköltekezésre, mégpedig elsősorban azért nincs, mert a magyar állam hitelezői szerint ez nem fenntartható út, így nem is finanszírozzák meg. Vagy ha igen, akkor olyan drágán, ami már önmagában nem fenntartható.

Nem csak azért sétáltunk a devizahitelek csapdájába, mert nem számoltunk, hanem azért is, mert jól esett.

Nem tudunk bánni a pénzzel - Magyarország jelenkori problémáinak egy jelentős része (devizahitelezés) erre vezethető vissza. Logikus válasznak tűnik, hogy ez abból adódik, hogy nincsenek meg a szükséges ismereteink, de ne felejtsük el: döntéseinkben legalább annyira fontosak az érzelmek, mint az ész. (Bővebben lásd "Mindennapi érzelmeink és pénzügyeink" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Márpedig a pénzügyek sem mentesek az érzelmektől - sőt! A pénzhez pozitív és negatív érzelmek is kapcsolódhatnak. Hisz a pénz függetlenség, különlegesség, és kulcs, aminek segítségével a vágyott csoportok és társaságok tagjaivá válhatunk, de megtestesítheti a gonoszt is, a pénz ugyanis kapzsiság, önzés, anyagiasság és felületesség is lehet egyesek szemében.