Pénzügyi Szemle online blog

Az elmúlt évek egyik legjobb befektetése a szomáliai kalózkodás finanszírozása és felfuttatása lehetett, ami mára valóságos iparággá nőtte ki magát, és 2009-ben nem kevesebb, mint 70 millió dolláros bevételt eredményezett.

A világ egyik legszegényebb országának számító Szomáliában - ahol az egy főre jutó GDP az évi 300 dollárt is alig éri el, ami kevesebb, mint napi egy dollár - az első számú gazdaságélénkítő tevékenység a kalózkodás.


A Chatham House tanulmányából kiderül (lásd jobb oldali hasáb), hogy a többnyire helyi halászokból verbuvált kalózokat elsősorban külföldre menekült gazdag üzletemberek pénzelik, akik az elfoglalt hajórakományok után követelt válságdíjak mintegy felére tartanak igényt, a fennmaradó összeget pedig a szomáliai gazdaság fellendítésére fordítják.

Nyugat-Európa egyik jelenlegi és a világ egykori egyetlen vezető hatalma, az Egyesült Királyság életében előreláthatólag 2014 őszén sorsdöntő népszavazásra kerül sor, mégpedig Skócia függetlenségéről és esetleges különválásáról.

A népszavazás politikai ügy - gondolhatnák. A Financial Times neves publicistája, Martin Wolf azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy a mostani európai adósságválság közepette ez nem ilyen egyértelmű, a gazdasági hatások ugyanis nagyon komolyak lehetnek. Főleg ami az adósságot, illetve annak finanszírozhatóságát és a devizapolitikát illeti.

Wolf szerint Skóciának nagyon figyelnie kell arra, hogy milyen állampénzügyi és gazdasági helyzetet örököl egy esetleges különválásnál.

A befektetők nem kiszolgálói többé a gazdaságpolitikának, hanem annak alakítóivá léptek elő. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy a globalizáció megbontotta a korábban fennálló egyensúlyt a hitelezők és hitelfelvevők között, mégpedig az előbbiek javára.

Korábban a pénzügyi körök függtek a "jó adósoktól", amely kategóriát elsősorban az államoknak tartották fenn, mára pedig legalább két szinten is komoly változások álltak be.

Az egyik, hogy az államok immár nem tekinthetőek jó adósnak, az államadósságok a banki könyvekben egyre inkább gondot jelentenek, nem pedig biztos profitot. A másik komoly változás az, hogy a globalizációval kinyíltak a határok, és azon szerencsések, akik megtakarításokkal rendelkeznek, ma már nagyon széles választékból szemezgethetnek, és egyáltalán nem evidens, hogy épp a nyakig eladósodott államoknak adják majd kölcsön megtakarított pénzüket.

"Korábban még azt lehetett gondolni, hogy nem csak az adósnak, de a hitelezőnek is fontos a kapcsolat, fontosak vagyunk mi, a hitelfelvevők is" - fogalmaz a Lélekcserélő idők: a pénzügyi körök húzzák a nótát című elemzésében (lásd a jobb hasábban) Botos Katalin, aki szerint a közpénzügyeket kézben tartani, a magánvállalkozásokat segíteni, az elszabadult elvárások forradalmát pedig megfékezni kell annak érdekében, hogy az állam újra viszonylag jó adós legyen.

Az elmúlt két évtizedben érdekes változást eredményezett a laza jegybanki politika az Egyesült Államokban, és ez a perverz folyamat a gazdasági krízis során csúcsosodott ki igazán: a gazdaság úgy gyarapodott, hogy közben egyre kevesebb új munkahely jött létre.

Az 1929-33-as világgazdasági válságot követő évtizedekben az Egyesült Államok több kisebb krízist is átélt, melyek során a munkaerőpiac gyorsan talpra állt. A válságok kirobbanását követően átlagosan 8 hónapra volt szükség ahhoz, hogy a munkanélküliségi ráta visszaálljon a korábbi békeidőkre jellemző szintre.

A 8 hónap mai szemmel nézve már nem tűnik soknak, a jelen kor gazdasági vezetői ezt gondolkodás nélkül aláírnák. A munkaerőpiac regenerációjához szükséges idő ugyanis a globalizáció korszakában hirtelen és látványosan elnyúlt, az 1990-91-es recessziót követően már 23 hónapnak kellett eltelnie, mire a foglalkoztatás visszaállt a krízis előtti szintre, a 2001-es gazdasági visszaesést követően pedig már 38 hónapnak.

A 2007-ben kirobbant válság ezt a negatív rekordot is megdönti, azaz a globalizáció által elindított folyamat tovább gyorsul: az amerikai gazdaság úgy áll vissza a stabil növekedési pályára, hogy közben nem teremt nagy számban új munkahelyeket.

A kérdés természetesen az, hogy miért?

Százezrével ontják évente a világ egyetemei a közgazdászokat, mégsem volt közülük szinte egy sem, aki előre tudta volna jelezni a mostani válságot. Sőt: nem, hogy a kiutat nem látni, de azzal is gondja van a közgazdászoknak, hogy leírják, mi is töténik jelenleg a gazdaságban. Mit lehetne válaszolni II. Erzsébetnek?

A 2012-es évet is alapjaiban meghatározó gazdasági válság 2007 végén, 2008 elején robbant ki. II. Erzsébet angol királynő 2008 novemberében ellátogatott a neves London School of Economics-ra (LSE), hogy felavassa a 71 millió fontos költséggel átadott új oktatási központot. A királynő egyszer csak odafordult Luis Garicanóhoz, az LSE kutatási igazgatójához és megkérdezte: miképp lehetséges, hogy senki nem látta előre a válságot?