Pénzügyi Szemle online blog

Vigyük le a vállaltok nyereségadóját, és akkor robbanhatnak a beruházások, a munkahelyek és a gazdaság?

Az Egyesült Államokból induló közgazdasági vita ma már Európát is elérte - és közvetlenül Magyarországot, ahol időközben jelentősen csökkent a vállalati nyereségadó -, amely azt sürgeti, hogy az államok csökkentsék a vállalati szektor nyereségadóját, ezzel ösztönözve a beruházásokat és a munkahelyteremtést. Egy amerikai elemzés ugyanakkor rámutat, hogy ez az egész egy nagy kacsa. (Bővebben lásd "Gyorsulna a gazdaság, ha csökkenne a vállalati nyereségadó?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

Rögtön három érdekes következtetést is tesznek az Economic Policy Institute kutatóintézet szakemberei:

Ha megkapom az állást, vagy nyerek egymilliót, akkor boldogabb leszek, vagy "csak" elégedetten hajtom álomra a fejem? Mennyit jelent a pénz és van-e olyan, hogy elég?

Az első számú és legfontosabb gazdasági mutatóként a GDP-t és annak növekedési ütemét szokás tekinteni, azaz a kapitalista gazdaságokban van egy feltételezés, mely szerint annál jobb nekünk, minél több pénzt keresünk. Ez az alapvetés azonban nagyon úgy tűnik, hogy gyenge lábakon áll. (Bővebben lásd "Boldoggá vagy elégedetté tesz a több pénz?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Elégedettség és a jövedelem közötti összefüggés

A National Bureau of Economic Research kutatóintézet közgazdászai ugyanis kimutatták, hogy bár az elégedettség érzet valóban egyenes arányban növekszik a gazdagsággal, a boldogság érzet szinte semmilyen összefüggésben nincs a pénzzel. Ha tehát több pénzt keresünk, vagy nagyon magas a GDP, azzal bár elégedettek lehetünk, de boldogok semmiképp (Richard Easterlin közgazdász 1974-ben írt először erről a jelenségről).

Kit izgat, hogy recseg-ropog az eurózóna, sokkal gazdagabbak vagyunk, mint 200 éve.

Ha kinyitjuk a napi gazdasági sajtót, szinte kizárólag aggasztó híreket olvashatunk: válságban az eurózóna, jönnek az újabb megszorítások, csúcsra ugrott a munkanélküliség. Ha csak a szalagcímeket olvasnánk, azt hihetnénk, hogy az emberiség történelmének legsötétebb éveiben járunk, az igazság azonban az, hogy - legalábbis a nyugati világban - történelmi léptékkel mérve soha nem volt még akkora gazdagság, mint most. (Bővebben lásd "A gazdaságtörténet legfontosabb grafikonja" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Egy főre jutó GDP alakulása

Az Egyesült Államokban például az elmúlt két évszázadban az egy főre jutó átlagos jövedelem 2000 dollárról évi 50 000 dollár közelébe emelkedett reálértéken, azaz az infláció hatását kiszűrve. Az átlagos amerikai tehát ma közel 25-ször annyi terméket vásárolhat, mint 200 évvel ezelőtt, ami hihetetlennek tűnő fejlődést jelent (a grafikon tanulsága alapján az 1000 évvel ezelőtti reáljövedelmekhez képest még szembetűnőbb a gazdagodás).

Portugália kilátástalan helyzetbe került, nagyon úgy tűnik, hogy az ország képtelen lesz elkerülni az államcsődöt.

A görög állampapírok átstrukturálását - azaz csődjét - az EU illetékesei szigorúan egyszeri esetnek nevezték, és hangsúlyozták, hogy ilyen soha többé nem fordulhat elő az eurózónában. Nagyon úgy tűnik ugyanakkor, hogy tévedtek, Portugália számára ugyanis hamarosan nem marad más út, mint a csőd bejelentése és az állampapírok egy jelentős részére bejelentett fizetésképtelenség. (Bővebben lásd "Elkerülhetetlennek tűnik a második portugál mentőcsomag" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

A portugál gazdaság képtelen kilépni a recesszióból, az államadóság GDP-hez mért aránya 120 százalékra ugrott - ez a szint piaci alapon már finanszírozhatatlan -, a költségvetés pedig évről évre csalódást okoz. A 2011-es 4,4 százalékról a deficit tavaly 6,4 százalékra emelkedett, idén pedig 5,5 százalék közelében alakulhat, vagyis a szűnni nem akaró recessziónak köszönhetően a megszorítások ellenére esély sincs a 3,0 százalék alatti hiányra.

A válasz talán nem meglepetés: a bankárok, akik a plusz pénz nagy részét zsebre teszik törlesztőrészlet formájában.

Ha a gazdaság stagnál és sok az alacsony keresetű munkavállaló, akkor logikusan adódik a következtetés: meg kell emelni a minimálbért, így több pénzük lesz az embereknek, fellendül a fogyasztás, megugrik a GDP és mindenki jól jár. Mindenki, kivéve a cégeket, akik kénytelenek lesznek magasabb bérköltséggel számolni, amire ugyanakkor gyakran áremeléssel és elbocsátásokkal reagálnak. (Bővebben lásd "Felpörgő fogyasztást eredményez a minimálbér emelése" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A minimálbér összességében tehát tekinthető egyfajta adónak is, amit a magasabb árak és emelkedő munkanélküliségen keresztül mindenki megfizet, az adóbevétel ugyanakkor az alacsony keresetű munkavállalókhoz vándorol. Az emelés összesített hatása ezek alapján attól függ, hogy melyik hatás az erősebb: a minimálbért keresők emelésnek köszönhető többletfogyasztása, vagy a teljes társadalmat érintő áremelés és magasabb munkanélküliség.