Pénzügyi Szemle online blog

A címlapok roskadoznak az európai megszorításokról és az emelkedő munkanélküliségről szóló szalagcímektől, a "fű alatt" óvatosan takarékoskodó Egyesült Államokról ugyanakkor szinte szó sem esik.

Az igazság ugyanakkor az, hogy az USA-ban az elmúlt három évben közel 600 ezerrel csökkent a közalkalmazottak száma, azaz ha lassan is, de a világ legnagyobb gazdasága is igyekszik szépíteni az idénre 8,0 százalék közelébe várt költségvetési hiányán. A The Wall Street Journal kiszámolta, hogy ha ma ugyanannyian dolgoznának az amerikai államnak, mint 2008 decemberében, akkor nem 8,1, hanem jóval kedvezőbb, akár 7,1 százalék is lehetne a munkanélküliség.

A válság utáni egyensúlyjavítás tehát a tengerentúlon is zajlik, ezt ugyanakkor szinte észrevétlenül, a munkaerőpiaci egyensúlyra ügyelve, különösebb médiavisszhang nélkül teszik.

Európa nagy bajban van, és úgy fest, a jelenlegi megszorító út nem vezet sehova. De mit kellene tennie a politikusoknak? Íme a talpraállás egy lehetséges receptje.

Rövid helyzetértékelés: a lakosság és a vállalatok a válság miatt megtakarítanak, tehát nem fogyasztanak, a kormányok pedig ugyancsak megszorítanak, így nincs aki lendületet adhatna a gazdaságnak. A munkanélküliség megállíthatatlanul emelkedik és küszöbön az újabb recesszió. (Bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ebből az ördögi körből egy módon lehet kilépni: az államnak el kell kezdenie költeni, függetlenül attól, hogy az elköltésre szánt pénzt honnan teremti elő. Pontus Rendahl, a University of Cambridge egyetemi tanára rámutat: teljesen mindegy, hogy a kormányzat adóemelésből vagy deficit-felhalmozásból - azaz jövőbeli adóbevételekből - finanszírozza a plusz kiadásokat, a lényeg az, hogy költsön, és állítsa növekvő pályára a gazdaságot.

Igaz-e, hogy a politikai bizonytalanság gyorsabb inflációhoz és magasabb államadóssághoz vezet?

Munkácsi Zsuzsa, a Századvég Gazdaságkutató szakembere tanulmányában erre a kérdésre keresi a választ, amely egyértelműnek tűnik: ha egy országban politikai bizonytalanság uralkodik, vagy a kormány kiszámíthatatlan gazdaságpolitikát folytat, az negatívan hat a makrogazdasági egyensúlyra. (Bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban)

Európát napjainkban nem csak gazdasági, de politikai bizonytalanság is sújtja. Épp a napokban érkezett hír arról, hogy a megszorításokhoz kellő politikai támogatás hiányában lemondásra kényszerül a holland kormány, ami nem jó jel az idén számos parlamenti választást tartó Európa számára.

Nem minden nyakig eladósodott országban ketyeg az adósságbomba.

Ha minden a jelenlegi kerékvágásban halad, akkor 2036-ra az USA adósság/GDP mutatója a jelenlegi 100 százalékról 200 százalék közelébe emelkedhet. Magyarország esetében már a 80 százalék is kiváltotta a befektetők pánikreakcióját, és ugyan a két gazdaság nincs egy súlycsoportban, a 200 százalék mégis okot adhat az aggodalomra. (Bővebben lásd "Könnyen fenntarthatóvá tehető az amerikai adósságpálya" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Pontosabban okot adhatna, ha az Egyesült Államokban nem lenne bőven tere az adóemelésnek és a költségvetési konszolidációnak. Az USA adóbevétel/GDP mutatója ugyanis mindössze 28 százalék, ami mind nemzetközi összehasonlításban, mind pedig történelmi viszonylatban alacsony. Azaz gond nélkül lehet növelni az adókat anélkül, hogy annak bármilyen drámai hatása lenne a növekedésre.

Görögország csődöt jelentett, a kötvénytulajdonosok jó, ha pénzük felét visszakapják. Az eurózónában ezzel megdőlt a "senki sem mehet csődbe" tézis, melyet a politikusok még akkor is hangoztattak, mikor már teljesen biztos volt a görög bukás.

A sajtóban valóságos katasztrófaként tálalt esemény azonban nem számít egyedinek, sőt még ritkaságnak sem. Ki hinné például, hogy az elmúlt 200 évben közel 250 állam ment csődbe? Ez átlagosan több mint egy államcsőd évente! Görögország csak az egyik ilyen, a legújabb, és egészen biztos, hogy nem az utolsó. (Bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban)

Korábban a befektetők úgy tekintettek az eurózóna államai által kibocsátott kötvényekre, mint 100 százalékig biztonságos értékpapírokra, a valóság azonban az, hogy az állampapír nagyon is kockázatos. És mint a mellékelt ábra mutatja, a kockázat nem csak a feltörekvő országok - Mexikó 1982-ben, Oroszország 1998-ban jelentett csődöt - esetében áll fenn, hanem a fejlett világ országaiban is.