Pénzügyi Szemle online blog

Kutyaszorítóba került az amerikai jegybank: ha túl gyorsan vonja ki a pénzt a rendszerből, akkor összeomolhat a gazdaság, ha túl lassan, akkor veszélyes buborékok alakulnak ki a pénzpiacokon.

Nincs jó megoldás az Egyesült Államokban, a jegybanknak ugyanakkor hamarosan döntenie kell, hogy melyik utat választja. A Fed még a válság kezdetén vitte le az alapkamatot 0 százalék közelébe, és korábban azt ígérte, hogy egészen addig ott is tartja, míg nem csökken megnyugtató szintre - mondjuk 6,5 százalék alá - a munkanélküliségi ráta. Erre a legfrissebb előrejelzések szerint egészen 2015-ig várni kell… (Bővebben lásd "Veszélyes választás előtt az amerikai Fed" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Emellett három körben több ezer milliárd dollárnyi friss pénzt nyomott a rendszerbe, ezek a pénzek ugyanakkor nem a termelő gazdaságba áramlottak, hanem a pénzpiacokra, ahol szépen lassan újabb veszélyes buborékokat kezdtek fújni. Ezeket a pénzeket ki kell(ene) vonni - és ezzel párhuzamosan emelni az alapkamaton -, ha azonban a Fed túl gyorsan lép, akkor recesszióba taszíthatja a gazdaságot, viszont ha túl lassan, akkor a kint keringő pénzek által fújt buborékok kirobbanthatnak akár egy újabb összeomlást és pénzügyi válságot is.

Az államadósság finanszírozása kezd kaotikussá válni az Egyesült Államokban: folyamatosan megemelt adósságplafon, véget nem érő költségvetési vita, fiscal cliff, jegybanki finanszírozás, ezermilliárd dolláros platinaérme…

A gond ugyanakkor nem csak a 100 százalékos GDP-arányos, és továbbra is stabilan növekvő államadóssággal van, hanem a politikai széthúzással, a romló demográfiával, a tartósan gyenge gazdasági növekedéssel, vagy az egyre drágább egészségüggyel - véli Kenneth Rogoff, a Harvard professzora. Ezek mind rövid, mind hosszú távon jóval komolyabb problémát jelenthetnek, mint maga az államadósság (melyet egyébiránt jelenleg az amerikai állam gond nélkül finanszíroz)… (Bővebben lásd "Adóssággondok: meddig maradhat ellenálló az USA?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Érdekes kérdés az is, hogy a globális GDP-ből 20 százalékos arányt képviselő USA hogyan lesz képes ellátni a "világ csendőrének" szerepét, ha beigazolódnak az előrejelzések, és 50 év múlva már csak 10 százalékos lesz a GDP-részesedése? Elegendő lesz-e akkor az amerikai hadi kiadás az egyre hálátlanabb szerep ellátáshoz, fenntartható lesz-e a nagyhatalmak közötti béke, és változik-e az amerikai államkötvények iránti befektetői étvágya, ha többé már nem az USA lesz az első számú katonai világhatalom?

Ha mindenki gyengíteni próbálja az árfolyamot, akkor kitörhet a nagy devizaháború.

Egyik korábbi posztunkban írtunk arról, hogy a saját deviza gyengítése egyértelműen javítja az export versenyképességét. Most egy másik nézőpontból vizsgáljuk meg a kérdést, és bemutatjuk Joseph E. Gagnon, a Peterson Institute kutatóintézet közgazdászának véleményét, aki azt vallja, hogy a világgazdaság jelentős részének kimondottan káros a devizapiaci manipuláció. (Bővebben lásd "Káros vagy hasznos a devizapiaci manipuláció?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A szakember elismeri, hogy ha egy ország manipulálja - mesterségesen gyengíti - a saját devizáját, azzal bővíti devizatartalékait, fellendítheti az exportját, és munkahelyeket teremthet. Csodaszernek tűnik a módszer, de globális szinten semmiképp sem az, a világgazdaság ugyanis egy zárt rendszer, így az egyik ország nyeresége törvényszerűen egy másik ország veszteségeként jelenik meg.

A dollár kezdi elveszíteni első számú tartalékdeviza szerepét, ami félő, hogy a teljes világgazdaságot megrengeti.

A 20. század második felében felpörgő globalizáció - mely a világgazdaság gyors növekedésének egyik záloga volt - alapja a dollár volt. A dollár volt az a deviza, melyre mindenki úgy tekintett, mint biztonságos és értékálló pénzre, melyben lehetett tartalékolni, hitelezni, és a nemzetközi kereskedelemben elszámolni. Az egyeduralkodó dollár világpénzzé vált, megolajozva ezzel a globalizáció, a globális kereskedelem és a pénzügyek fogaskerekeit. (Bővebben lásd "Euró, jüan: fel kell nőni a dollár mellé!" cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ez az egyeduralom azonban mára megrendült, ami komoly aggodalomra ad okot a globális gazdasági fejlődés szempontjából. Ennek oka - azon túl, hogy az USA súlya a világgazdaságon belül folyamatosan csökken - elsősorban az, hogy az amerikai jegybank a gazdaság talpra állítása érdekében dollár százmilliárdokkal árasztotta el a pénzügyi rendszert, ami megrengette a dollár értékállóságába vetet hitet.

Alig egy hónapon belül mind a három meghatározó jegybank - Fed, EKB és Bank of Japan - komoly élénkítő lépéseket jelentett be, amiből első ránézésre úgy tűnhetne, hogy a monetáris politika irányítói összehangoltan cselekednek. A szomorú valóság azonban az, hogy erről szó sincs.

Jean Pisani-Ferry, a brüsszeli Bruegel kutatóintézet igazgatója szerint mindössze arról van szó, hogy a jegybankok az immár ötödik éve pusztító gazdasági válságot hasonló eszközökkel igyekeznek kezelni. A különbség csak annyi, hogy az amerikai Fed jóval bátrabban nyúl a monetáris politika elemeihez, így vélhetően jóval hatékonyabb lesz, mint az EKB. (Bővebben lásd "Devizaháború: csatát nyert a Fed" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A közgazdász felhívja a figyelmet, hogy míg a Fed már 2015-ig ígér gyakorlatilag 0 százalékos alapkamatot, és a QE3 névre keresztelt élénkítő programja során havi mintegy 85 milliárd dollárt - 19 000 milliárd forint - pumpál a gazdaságba, addig az európai EKB továbbra is a lehetőségekhez mérten konzervatív módon igyekszik kezelni a válságot.