Pénzügyi Szemle online blog

A valaha élt egyik legnagyobb hatású közgazdász 1930-ban azt jósolta, hogy ma már elegendő lesz heti 15 órát dolgoznunk. Vajon hogy tévedhetett ekkorát?

John Maynard Keynes nem csak zseniális közgazdász és befektető volt, de mint ahogyan az elmúlt évtizedek igazolják, látnok is. Megjósolta ugyanis - még 1930-ban -, hogy a jövő technológiai munkanélküliséggel fenyeget, melynek során a gépekkel könnyen helyettesíthető képzetlen társadalmi rétegek tartósan állás nélkül maradnak. Ebben igaza volt Keynesnek, abban ugyanakkor tévedett, hogy a jelen kor munkavállalóinak elegendő lesz sokkal kevesebbet dolgozniuk. (Bővebben lásd "Keynes előre látta a technológiai munkanélküliséget" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

Keynes ugyanis 1930-ban még úgy számolt, hogy ha a technológiai fejlődés kitart, akkor a termelékenység olyan mértékben javulhat, aminek köszönhetően az életszínvonal szinten tartása mellett az ezredfordulón már elegendő lehet mindössze 15 órát dolgozni. Heti 40 óra helyett mindössze 15, a gépek termelik a pénzt, nekünk pedig nincs más dolgunk, mint hogy azon gondolkozzunk, hogy a felszabaduló 25 óránkat mivel töltsük el. Nem hangzik rosszul, de vajon miben tévedett a zseniális közgazdász?

Az 1970-es évek végén, illetve az 1980-as évek elején születettek milleniumi generációja egyelőre szenved, de ha egyszer elkezd költeni, akkor nem lesz semmi baj. Reméljük, ez Magyarországra is igaz.

A The Atlantic érdekes infografikát közölt a magyarul ezredfordulósnak nevezett generációról, és a hozzájuk kapcsolódóan várható gazdasági élénkülésről. Az kétségtelen, hogy a mai 20-30 éves fiatalok ("millennials") egyelőre kevesebb munkához és kevesebb jövedelemhez jutnak, mint a szüleik, és így kevesebbet is költenek. Márpedig a gazdaság fellendüléséhez mindenekelőtt kereslet kell, ha ugyanis nincs vevő, akkor semmi sincs. (Bővebben lásd "Fiatalok lendíthetik fel a világgazdaságot" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

Az elemzés abból indul ki, hogy ez a generáció is felnő majd egyszer gazdasági értelemben, azaz elkezd családot alapítani, házat és autót venni, gyermekei lesznek, akiket fel kell nevelni. Mindez sokba kerül ám, ami a keresleti oldalról lökést adhat majd a gazdaságoknak.

Inkább kergessen egy hatalmas kiéheztetett keresztes pók, mint a hosszú távú munkanélküliség!

Európában több országban is csúcsokat döntöget a munkanélküliség, így logikusan adódik a kérdés: kik vannak előnyben/hátrányban, ha munkahely keresésről van szó.

Rand Ghayad, a Boston Fed közgazdásza elvégzett egy érdekes kísérletet, melynek keretében több ezer önéletrajzot küldött szét frissen meghirdetett álláshirdetésekre, amely önéletrajzok kitalált munkanélküli jelentkezők adatait tartalmazták. Ugyanarra a hirdetésre több jelentkezést is beküldött, melyek között többnyire egy-egy lényeges pontban voltak különbségek, úgymint a tapasztalat, a képzettség, az életkor, és ami a legfontosabb, a munkanélküliként töltött idő tekintetében. (Bővebben lásd "Küzdeni kell a hosszú távú munkanélküliség ellen!" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Interjúra behívás valószínűsége a munkanélküliség időtartamának függvényében

A legnagyobb szelektáló tényező ugyanis nem az iskolai végzettség vagy a korábbi munkatapasztalat volt, hanem az, hogy a jelentkező mennyi ideje küszködött a munkanélküliséggel. A fenti grafikonról kiválóan látszik - a grafikon egy egyszerűsített változata az eredetinek -, hogy a rövid ideje munkanélküli jelentkezők mintegy 16 százalékát hívták be interjúra - "callback rate" a grafikonon -, míg ez az arány a hosszú távú, azaz legalább hat hónapja munkanélküli jelentkezők esetében már csak 3 százalék körüli volt.

A válasz talán nem meglepetés: a bankárok, akik a plusz pénz nagy részét zsebre teszik törlesztőrészlet formájában.

Ha a gazdaság stagnál és sok az alacsony keresetű munkavállaló, akkor logikusan adódik a következtetés: meg kell emelni a minimálbért, így több pénzük lesz az embereknek, fellendül a fogyasztás, megugrik a GDP és mindenki jól jár. Mindenki, kivéve a cégeket, akik kénytelenek lesznek magasabb bérköltséggel számolni, amire ugyanakkor gyakran áremeléssel és elbocsátásokkal reagálnak. (Bővebben lásd "Felpörgő fogyasztást eredményez a minimálbér emelése" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A minimálbér összességében tehát tekinthető egyfajta adónak is, amit a magasabb árak és emelkedő munkanélküliségen keresztül mindenki megfizet, az adóbevétel ugyanakkor az alacsony keresetű munkavállalókhoz vándorol. Az emelés összesített hatása ezek alapján attól függ, hogy melyik hatás az erősebb: a minimálbért keresők emelésnek köszönhető többletfogyasztása, vagy a teljes társadalmat érintő áremelés és magasabb munkanélküliség.

A válság alatt is tovább gazdagodó szupergazdagok több országban is kiütötték a biztosítékot. Meglehet ugyanakkor, hogy mégsem kellene őket megadóztatni?

Az Egyesült Államok kapcsán számtalan elemzés foglalkozott már a növekvő jövedelmi és vagyoni különbségekkel, utalva arra, hogy a válság alatt a szegények szegényebbek, a gazdagok pedig még gazdagabbak lettek. Az egyre érezhetőbb társadalmi feszültségeket az USA-ban egyelőre csupán a retorika szintjén, Európában viszont tettekkel próbálják kezelni, ami alaposan átrendezheti a bankárok és felsővezetők jövedelmi viszonyait. (Bővebben lásd "Komoly kihívás a jövedelmi különbségek kezelése" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Jövedelmi különbségek alakulása az USA-ban 1983 és 2010 között

Több európai ország is úgy döntött ugyanis - Franciaország, vagy a bankárok "őshazája", Svájc -, hogy korlátozza a magas jövedelmű bankárok vagy cégvezetők fizetését és év végi bónuszait. A döntések ugyanakkor beindítottak egy természetes elvándorlást, melynek keretében a jövedelmi korlátokba ütköző "gazdagok" az Egyesült Államok, vagy a Távol-Kelet vették az irányt, olyan piacokra, ahol nincsenek jövedelmi korlátok.