Pénzügyi Szemle online blog

A világ szinte valamennyi országában - de a fejlett világban mindenképp - az most az egyik kulcskérdés, hogy vajon honnan lesz gazdasági növekedés. Az ötletek tárháza szinte végtelen, egy lehetséges válasszal pedig az amerikai National Institute on Retirement Security (NIRS) is előállt: meg kell emelni a nyugalmazott közalkalmazottak ellátását.

A közszférából nyugdíjba vonulók érdekképviseleti szervétől ez a tipp talán nem tűnik meglepetésnek, az érvelés már annál inkább: kiszámolták, hogy minden egyes dollár, amivel az amerikai állam megsegíti a volt közalkalmazottakat, 2,37 dollárnyi GDP-t "termel". Ezen logika mentén, ha az állam 1 dollár adót emel és azt nyugdíjemelésre fordítja, azzal nettó 1,37 dollárnyi plusz GDP-t teremt a gazdaságban. (Bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban)

Rafinált átutalások, a szabályok eltéréseinek kihasználása, fiktív cégek létrehozása teszi lehetővé, hogy a nagy cégek a kelleténél kevesebbet fizessenek a közösbe.

A pénzügyek globalizáltak, a hatóságok nem - talán ez a jelen kor egyik legnagyobb kihívása szabályozási szempontból, az adóelkerülés ugyanis ma már szinte alapelvárás egy nemzetközi szinten működő cég vezetésével kapcsolatban.

Az közszájon forog, hogy a nagy cégek "kiviszik a pénzt", hogy ne adózzanak, de hogy ezt miképp teszik, azzal kapcsolatban már viszonylag nagy a homály. Milyen interakció van a nemzeti adórendszerek között? Ennek a kereskedelem és a beruházás-ösztönzés szempontjából is nagy a jelentősége, de ezen felül fontos azért is, hogy el lehessen kerülni a jövedelmek adózásból való kibújását (lásd erről szóló cikkünket a jobb hasábban).

Havi több százezer forintot jelenthetne, ha az otthon maradt anyuka kiszámlázná a főzést, a mosást, a takarítást, a gyerekfelügyeletet.

Az Investopedia pénzügyi cég elemzői kiszámolták, hogy mennyibe kerülne, ha a piacon vásárolnánk meg azokat a szolgáltatásokat, amiket egy háztartásbeli nyújt. Az amerikai árakat figyelembe vevő éves végösszeg 96 261 dollár, azaz nagyjából 20 millió forint (bővebben lásd "Versenyképesség és a család" című cikkünket a jobb hasábban).

Magyarországon ez természetesen kevesebb, egyszerűen azért, mert alacsonyabbak a fizetések. Na de "mennyit ér" egy otthon maradt háztartásbeli kismama, illetve háztartásbeli ma Magyarországon?

Első hallásra logikusnak tűnik, hogy egy országnak annál jobb, minél több a sokat kereső munkavállaló. A magas fizetések ugyanakkor egyenesen visszahúzó erőt jelentenek, rontva a vállalatok versenyképességét és a gazdaság növekedési potenciálját.

Egy korábbi posztunkban bemutattuk, hogy az elmúlt 10 évben Németország éppen azzal alapozta meg a gazdasági erejét, hogy az európai átlagnál lassabb ütemben növelte a béreket. A német vállalatok ezáltal versenyelőnybe kerültek külföldi versenytársaikkal szemben, ami az export meredek emelkedését és a munkanélküliség gyors csökkenését eredményezte.

Most egy másik érdekes tanulmányt mutatunk be, melynek eredményei alapján hasonló következtetés adódik: egy gazdaság számára hosszú távon nem az az előnyös, ha a munkavállalók minél nagyobb hányada él minél magasabb fizetésből.

A washingtoni CEPR kutatója, John Schmitt elemzésében (lásd cikkünket a jobb oldali hasábban) 19 fejlett ipari ország munkaerőpiacát vizsgálja, összehasonlítva az alacsony fizetésből élők arányait a 2009-es évre vonatkozóan. Alacsony bérnek a tanulmány az átlagos fizetés kevesebb, mint kétharmadát tekinti.

A kormányok folyamatos megszorításokra kényszerülnek, hogy csökkentsék a költségvetés hiányát, a jegybankok az euró bevezetésével elveszítették az önálló kamat- és árfolyampolitikát - mégis hogyan legyenek úrrá a gazdasági válságon az eurózóna periféria országai?

A válasz Mickey Levy, a Bank of America vezető közgazdásza szerint egyszerű: csökkenteni kell a béreket!

A szakember - akinek cikkét Bércsökkentés: német recept válságos időkben címen ismertetjük (lásd jobb hasáb) - rámutat, hogy a versenyképesség és a bérszínvonal között szoros összefüggés figyelhető meg, és míg az elmúlt 10 évben a német vállalatok csak óvatosan emelték a béreket, addig az olasz, francia, görög és portugál cégvezetők nagyvonalúak voltak munkavállalóikkal.