Pénzügyi Szemle online blog

Most akkor jó nekünk, ha emelkedik a minimálbér, vagy nem jó?

Az Egyesült Államokban a közgazdasági viták egy része a minimálbérre irányul - Magyarországon gyakorlatilag minden évben napirenden van -, jelesül hogy ideje lenne emelni a minimális órabér szintjét. Szép dolog, hogy az állam előírja a minimális munkabért a vállalatok számára, a gond csak az, hogy a minimálbér túl gyors emelése nem hogy javítaná, de egyenesen rontja a munkavállalók jövedelmi helyzetét. (Bővebben lásd "Nem csodaszer a minimálbér emelése" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Érdemes felidézni Murray N. Rothbard, még 1988-ban publikált írását, melyben a közgazdász egyértelművé teszi: a minimálbér emelése nem hoz létre új munkahelyeket, épp ellenkezőleg, megszűnteti azok egy részét.

A közgazdaságtan legtöbb területén az USA fújja a passzátszelet, ami úgy tűnik, hogy egyre inkább a bevándorlást ösztönző gazdaságpolitikák felé irányul.

A legtöbb nyugat-európai állam, és egyre inkább az Egyesült Államok is szembesül az elöregedő társadalom, lassuló gazdaság és növekvő adósságterhek problémájával. Ezek a gondok egy csapásra megoldódnának, ha a fejlett gazdaságok növekvő népességgel, gyarapodó adófizetői bázissal, javuló eltartó/eltartott aránnyal, és a technológiai fejlődést lehetővé tévő diplomás réteg gyarapodásával szembesülnének. (Bővebben lásd "Bevándorlás és gazdasági fejlődés" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Tény, hogy "maguktól" ezek a pozitív változások nem következnek be a fejlett világban, megijedni ugyanakkor nincs miért: ösztönözni kell a bevándorlást, és minden probléma megoldódik (korábbi, a témával foglalkozó posztunk elérhető itt). Gregory Mankiw, a Harvard professzora elemzésében rámutat, hogy a lehető leghatékonyabb akkor lehet egy fejlett gazdaság, ha utat enged a szabad piacnak mind a termékek és szolgáltatások terén, mind pedig a munkaerőpiacon.

A feltörekvő országokba egyre több külföldön pallérozódott vállalatvezető tér haza.

Az elmúlt évtizedekben a globalizáció erősödésével beindult a "brain drain", vagy "agyelszívás" folyamata, melynek során a fejlett nyugati államok magukhoz csábították a szegényebb feltörekvő országok okos és tettre kész fiataljait. A fiatalok új hazájukban diplomát szereztek, nyelveket tanultak, munkát vállaltak, sőt nem ritkán vállalatot alapítottak, vagy küzdötték fel magukat egy-egy nagy cég vállalati ranglétráján. (Bővebben lásd "Brain gain: egyre több vállalatvezető tér haza" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A folyamat a feltörekvő országoknak jelentős veszteséget okozott, hiszen potenciális adófizetőket veszítettek, a fogadó országnak viszont óriási nyereséget jelentett. Mára ugyanakkor egyre több jel utal arra, hogy a folyamat fordulóban van.

A férfiak amúgy is jobban keresnek, mint a nők, de ha gyermek érkezik a családba, akkor kiugró lesz a fizetéskülönbség.

A férfiak és a nők közötti átlagos fizetési rés 7 százalékos a gyermektelen családokban, és 22 százalékos, ha van legalább egy gyermek is - derül ki az OECD friss elemzéséből. A fizetésben jelentkező "büntetés" (wage penalty) átlagosan 14 százalékos. (Bővebben lásd "Mélyülő fizetési különbségek és gyermekvállalás" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Jövedelmi különbségek a 25-44 éves korosztályban (szürkével a gyermektelenek, kékkel a gyermekesek)

A legnagyobb bérlemaradást Koreában okozza a gyermekvállalás (a wage gap 13 százalékról 46 százalékra ugrik), a legjelentősebb lemaradást Japánban mérik (egy gyermekes anya 61 százalékkal kisebb fizetésre számíthat, mint a férje), de van olyan ország is, ahol gyakorlatilag nincs jelentősége ebből a szempontból a gyermeknek (Spanyolország és Olaszország).

Egy amerikai felmérés szerint a közszférában dolgozók csupán a versenyszférában jellemző fizetés kétharmadát kapják ugyanazért a munkáért. Ha ez igaz, akkor megéri váltani…

Az Egyesült Államokban a legtöbb gazdasági vita a költségvetési hiánnyal kapcsolatos, jelesül hogy hogyan lehetne úgy csökkenteni a deficitet, hogy a növekedés ne torpanjon meg. Kézenfekvő megoldás lehet az állami alkalmazottak fizetéscsökkentése, ami azonban érthető okokból heves ellenállásba ütközik. (Bővebben lásd "Közszféra vs. magánszféra: hol keresnek többet?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Egy felmérés - melyet a Federal Salary Council készített - például arra hivatkozik, hogy hasonló munkáért a közszférában csupán a versenyszférában mért fizetések 65 százalékát kapják, azaz kijelenthető, hogy a közszférában dolgozók már így is alulfizetettek.