Pénzügyi Szemle online blog

Úgy tűnhet, hogy a gazdaságpolitikusok amit csak lehet, elbaltáztak a válságkezelés során, a bizonyítványuk azonban sokkal szebben fest, mint az 1929-33-as elődöké.

Gyakran hallani igencsak negatív kritikákat a 2008-ban kirobbant globális pénzügyi és gazdasági válság kezelése kapcsán, a száraz tények azonban azt mutatják, hogy bár a válságkezelő recept közel sem tökéletes, a gazdaságpolitikusok tanultak a múlt hibáiból. (Bővebben lásd "A Nagy Gazdasági Válságról az újabb kutatások fényében" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A jelen krízist szokás az 1929-33-as válsághoz hasonlítani, amely végső soron több tíz százalékpontos visszaeséseket és munkanélküliséget, továbbá tömeges bankcsődöt hozott. Most erről azért szó sincs, azaz 2008 és 2013 között a gazdasági vezetők valamit egészen biztosan jobban csináltak, mint tették azt az elődök.

A fejlett gazdaságokban a gondok forrása egy-egy iparág, a megoldási próbálkozások azonban általánosak, így nem csoda, ha rendre besülnek az állami élénkítő programok.

A válság kitörése óta a kormányok és a jegybankok mindent megtesznek annak érdekében, hogy újra felpörgessék a gazdaságok motorját, a munkanélküliségi mutatók azonban csak nem akarnak csökkenni, a növekedés pedig csak nem akar beindulni. A kérdés az, hogy vajon miért nincs hatása sem a 0 százalékos jegybanki kamatoknak, sem a sokmilliárdos kötvényvásárlásoknak, sem a kormányzati élénkítő programoknak? (Bővebben lásd "Ezért nem működik az állami stimulus" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Raghuram Rajan, az IMF korábbi vezető közgazdásza szerint a fő gond az, hogy a gazdaságpolitika rossz gyógymóddal próbálkozik. A 2008 előtti fellendülés során alapvetően a hitelek bővülése, és az erre épülő két szektor, az autóipar és az ingatlan szektor húzták a gazdaságot. Nem meglepő módon a krach is ezekben az iparágakban volta legpusztítóbb, és itt hozta létre a legmagasabb munkanélküliséget.

A banki hitelezés kihúzhatna minket a bajból, ha lenne, aki felvegye a kölcsönöket.

A közgazdászok többsége szerint a válságot az okozta, hogy a bankok túlhitelezték a háztartásokat és az államokat, most pedig az a baj, hogy bár lenne pénzük, mégsem hiteleznek. Robert Skidelsky, a Warwick University professzora szerint a banki hitelezés felélesztése a gazdaságpolitika egyik legfontosabb célja világszerte, és ezzel kapcsolatban mi magyarok is osztozunk a globális gondokban. A nyugat-európai és az amerikai piacon ezt célozta a bankok állami pénzen való megmentése és a pénzpumpa beindítása ("quantitative easing"), de a jelek szerint nem jönnek a várt eredmények. Na de miért nem? (Bővebben lásd "Az is baj, ha sok a hitel, de az is, ha kevés" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Skidelsky szerint az a lényeg, hogy nem csak a hitelezés kínálati oldalát kell nézni, hanem a keresletit is. A gond ugyanis az, hogy a bankok azért nem hiteleznek, mert nincs akinek felelősen hitelezni lehetne, illetve aki ilyen, az sokszor nem akar hitelt felvenni. A háztartások nagy része ugyanis még most is nyögi a korábbi eladósodás terheit - Magyarországon nem kell különösképp magyarázni, hogy az emberek miért idegenkednek a hiteltől. Banki hitelt? Csak ezt ne!

A jelek szerint nem csak a radikális jobboldal hörög Brüsszelre.

Barack Obama újraválasztását követően a barátok, a család és a kollégák részéről is az volt a leggyakrabban nekem szegezett kérdés, hogy vajon ezzel az Egyesült Államok is egyike lett azon nyugat-európai államoknak, amelyek egyre csak lejjebb csúsznak, gazdaságukat pedig a kormány támogatásából és hitelből finanszírozott aktivitás tartja fenn - állítja Samuel Gregg, a katolikus szellemiségű Acton Intézet igazgatója. (Bővebben lásd "Az eurózóna útjára lépett az USA?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Gregg szerint "szerencsére" itt még nem tart Amerika, de kétségtelen, hogy Obama újrázása ebbe az irányba tett lépésnek tekinthető. A kutató szerint Amerikának az a szerencséje, hogy alapjaiban különbözik az öreg kontinenstől.

Hogyan másszunk ki egy olyan gazdasági válságból, melynek során az állam a magas adósságszint miatt megszorításokra kényszerül, a lakosság pedig a korában felvett hitelek visszafizetésével van elfoglalva?

A 2008-2012-es gazdasági válság mélységét tekintve az 1929-33-as, és az 1980-as évek elejének W-alakú recesszióihoz hasonlítható. A bajt ezekben az esetekben - részben - az okozta, hogy a korábbi fellendülés alkalmával felhalmozott adósságokat a válság kitörését követően törleszteni kellett, így nem volt mód arra, hogy az állam különböző gazdasági programokkal serkentse a fellendülést. Akkor mégis hogyan sikerült a korábbi két esetben kimászni a szorult helyzetből, és ismét növekedési pályára állni? (Bővebben lásd "Hogyan legyünk úrrá a válságon?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A kérdésre Nicholas Crafts, a University of Warwick professzora válaszol, aki hangsúlyozza, hogy például a brit gazdaságban az 1930-as évek elején az élénkítő jegybanki politikával - alacsony kamatok, pénzpumpa, magasabb infláció -, míg az 1980-as évek elején sikeres gazdasági reformokkal tudtak úrrá lenni a válságon.