Pénzügyi Szemle online blog

Aki iránt erős a bizalom, az szinte bármit megtehet, függetlenül attól, hogy a Facebookról vagy épp egy jegybankról van szó. Legalábbis egy darabig.

A központi bankok járatlan útra tévedtek a válság alatt, amint szakítottak addigi konzervatív politikájukkal, és a korábbi infláció elleni küzdelem helyett a kötvénypiacok stabilitását igyekeztek fenntartani, a bankrendszert megmenteni, sőt a gazdasági növekedés és a munkanélküliség problémáját megoldani. Mi több, nem csak a célok változtak meg, de az eszközök is, az - időközben 0 százalék közelébe csökkentett - alapkamat mellett ugyanis a fegyvertárban már a százmilliárdos pénznyomtatás, az állampapír vásárlások, sőt az egyéb hitelpapírok vétele is helyet kapott. (Bővebben lásd "Brand-management és a fejlett világ jegybankjai" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

Ebben a furcsa küzdelemben elsőre úgy tűnik, hogy a jegybankok győzelmet arattak, hiszen a bankrendszerek stabilak, az állampapírpiacok kitartanak, és a gazdasági növekedés is lassan-lassan beindul. Félő ugyanakkor, hogy a fejlett gazdaságok jegybankjai végül úgy járnak, mint az Apple vagy a Facebook, vagyis a kezdeti sikereket követően végül jön a keserű csalódás - véli Mohamed El-Erian, a mintegy 2000 milliárd dollárt kezelő Pimco befektetési alap vezetője.

Európában eretnekségnek hangzik, de olyan is van, hogy a jegybank elnökét le lehet váltani abban az esetben, ha nem teljesül a kitűzött inflációs cél.

Az elmúlt években testközelből követhettük végig a korábbi jegybankelnök és a kormány csatározásait - az egyes összecsapásokat most nem elevenítenénk fel -, melynek során pártállástól függetlenül valahol mélyen azt érezhettük, hogy nincs ez így jól. A logika ugyanis azt diktálja, hogy a gazdaságpolitika két ága, vagyis a kormány által irányított fiskális és a jegybank által vezérelt monetáris politika között minél tökéletesebb harmónia legyen. Ez a teljes gazdaság érdeke, ekkor lesz ugyanis a maximális a gazdasági növekedés, a jólét, a jövedelem. De persze azért mindez nem jelenti sem azt, hogy a kormány diktálhat a jegybanknak, és azt sem, hogy a jegybanknak mindent szabad… (Bővebben lásd "Európa, ébresztő! (3)" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

Ha már a "mindent szabadnál" tartunk: a már említett csatározás során az EKB és az EU több ízben is hangsúlyozta, hogy a jegybanki függetlenséget tiszteletben kell tartani, amely függetlenségért egyébiránt a jegybankárok a világ minden pontján "foggal-körömmel" harcolnak. A függetlenség ugyanakkor indokolatlan, ha nem jár kéz a kézben az elszámoltathatósággal.

Az államadósság a jelenleginél jóval olcsóbban is finanszírozható lenne, ha a jegybank ésszerű határokon belül besegítene.

"Háborúban és szerelemben mindent szabad" - tartja a mondást, de miért ne lehetne igaz ez az örök igazság a jegybanki politikákra is, különösen válságos időkben? A rendkívül konzervatív európai szemlélettel szemben például az Egyesült Államok rugalmas monetáris politikát folyatat, és nem rest felrúgni évtizedekig szentnek gondolt szabályokat, ha a gazdasági érdek úgy kívánja. (Bővebben lásd "Európa, ébresztő! (1)" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!

Konkrétan: akkor, amikor az államadósságok elviselhetetlen teherként nehezednek az egyes országokra, akkor miért ne lehetne a jegybank segítségét kérni? Ha például a jegybankok is aktív szereplői lennének az állampapírok piacának - ésszerű határokon belül természetesen -, az számos közvetlen és közvetett előnnyel járna az adósságok finanszírozásában - írja Bánfi Tamás, a monetáris tanács egykori tagja a Pénzügyi Szemlében megjelent tanulmányban.

Mit rontottunk el, mit csinálhattunk volna másként, miért szenvedünk ennyire a válságtól?

Gyermekkorunkban bizonyára sokan hallhattuk a környezetünkben, hogy még tíz év, és ott tartunk majd, mint Ausztria. Függetlenül attól, hogy ezt a jóslatot akkor elhitte-e egyáltalán valaki, érdemes feltenni a kérdést: miért van az, hogy Magyarország jelenleg roskadozik az adósság alatt, nem rendelkezik értékelhető állami vagyonnal, és egyre kevesebb iparágban mondhatja magát nemzetközi szinten is versenyképesnek. (Bővebben lásd "A külső pénzügyi sebezhetőség okai és elkerülésének eszközei" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

A BME kutatói elvégeztek egy érdekes összehasonlítást Magyarország és Szingapúr között, amely választ ad a fönti kérdések többségére. A magyar adósságproblémák ez alapján egészen a 70-es évek olajárrobbanásáig vezethetők vissza. Az emelkedő olajárnak betudhatóan az importált termékek árai akkor a legtöbb esetben felszöktek, Magyarországnak pedig választania kellett: visszafogja fogyasztását, vagy hitelből finanszírozza a korábbi életszínvonalat.

Tényleg az lenne a jó jegybankár, aki ül egy besötétített szobában, bedugaszolja a fülét, számolja az inflációt, és ha az túl magas, akkor kamatot emel és forintot erősít? Ugye, hogy nem!

A jegybank állam az államban - gyakran lehet ez az érzésünk, amikor bármilyen józannak tűnő, monetáris politikával kapcsolatos felvetésre jön a ledorongolás, hogy csend, itt most a jegybanki függetlenség veszélyes mezejére érkeztünk. (Bővebben lásd "Monetáris politika, érdekcsoportok, pénzügyi válság" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

A jegybankok működésének függetlenségét előíró dogma az 1970-es évek végének és az 1980-as évek elejének két nagyhatású tanulmányából ered. Kydland és Prescott, illetve Barro és Gordon azt mutatta ki, hogy bizonyos feltételek mellett a jegybankok csak azzal tudják a társadalmat szolgálni, ha leviszik az inflációt, ehhez pedig az kell, hogy a kormány ne mondhassa meg, mit kell a jegybankároknak tennie. A modellek intellektuális felépítményként igazi remekművek, végigolvasva a tanulmányokat jön az "aha-élmény" és a meggyőződés, hogy ezt másképp nem is lehet.

Na, de mi a baj ezekkel a modellekkel és miért kell most minden jegybanknak teljesen más irányt követnie, mint eddig? Nézzük!