Pénzügyi Szemle online blog

Magyarország államadóssága akár ijesztő is lehetne, a világ legnagyobb jegybankjai azonban folyamatosan laza monetáris politikát követnek, ami nekünk is komoly segítséget jelent.

Az MNB hónapról-hónapra csökkenti az alapkamatot, a forint mégis erős - ez persze relatív, de a 280-285 közötti sáv a korábbi 300-as értékekhez mérten erősnek mondható -, a magyar állampapírok piacáról pedig csakis megnyugtató hírek érkeznek. Mi vagyunk ennyire jók, vagy elképzelhető, hogy szerencsénk van? (Bővebben lásd "Magyarország is örül a laza monetáris politikáknak" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Petra Gerlach-Kristen, Robert McCauley és Kazuo Ueda, három nemzetközi hírű közgazdász kimutatta, hogy a mai rendkívül összefonódott globális pénzügyi rendszerben a nagy jegybankok - Fed, EKB, Bank of England, Bank of Japan - minden lépése érezteti hatását a világ szinte valamennyi országában.

Európában amerikai mintára kellene beindítani a pénzpumpát, azaz nem várni az egyes tagországok politikusaira, hanem nagy tételben vásárolni vállalati kötvényeket, jelzálogpapírokat.

Júliusban ismét fordulat következett az európai adósságválságban, miután a jegybank elnöke megígérte, hogy minden tőle telhetőt megtesz, hogy megmentse az eurót. Később be is tartotta ígéretét, és az Európai Központi Bank életre hívott egy kötvényvásárlási programot, melynek lényege, hogy ha a bajban lévő eurózóna tagok kérik, akkor az EKB megtámasztja a kötvénypiacaikat. (Bővebben lásd "Az EKB vegyen vállalati kötvényeket!" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A pénzpiacok megnyugodtak, a kötvényhozamok elfogadható szintre estek vissza úgy, hogy az EKB-nak nem is kellett állampapírokat vásárolnia. Elég volt az ígéret ahhoz, hogy a kedélyek lenyugodjanak. A gond csak az, hogy bár a blöff bejött, a politikusok nyakáról lekerült a kés, így nem meglepő módon kényelmesen hátra dőltek - véli Wolfgang Münchau, a Financial Times publicistája.

Mennyire kell ellenőrizni egy olyan "játékost", aki közel 3000 milliárd dollárnyi portfóliót kezel, és akár egyetlen döntéssel képes változtatni a gazdasági folyamatokon?

Az amerikai Kongresszus alsóháza meggyőző többséggel elfogadta az "Audit the Fed" néven ismert törvényjavaslatot, amely az amerikai jegybank mélyebb ellenőrzését tenné lehetővé. A jegybanki audit szigorítását sürgető - elsősorban republikánus - politikusok arra hivatkoznak, hogy a válság alatt túlságosan is megerősödő Fed már olyan mértékben avatkozik be a gazdasági folyamatokba, és gyakorol közvetett vagy közvetlen hatást az amerikaiak mindennapjaira, ami alaposabb ellenőrzést követel. (Bővebben lásd "Szigorúbban ellenőriznék az amerikai jegybankot" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A Fed mérlegfőösszege ma már a 3000 milliárd dollárt közelíti, több mint 1600 milliárd dollár értékben tart amerikai állampapírokat, valamint több mint 800 milliárd dollár értékben jelzálogpapírokat. Nem kérdés, hogy egy ekkora "játékos" akár egyetlen lépéssel gyökeres változásokat képes előidézni a gazdaságban, mint ahogy az sem, hogy szép számmal vannak döntések, melyek komoly aggodalmakat vetnek fel.

A német jegybankelnök szerint nem a bajba jutottak igényeihez kell igazítani a pénzpolitikát.

Az új francia elnök gazdasági növekedést szeretne, miközben egyre többen és egyre hangosabban kérik az európai jegybankot a pénzcsapok kinyitására. A németek azonban ellentámadásba lendültek.

"A monetáris politika nem csodaszer Európa bajaira" - ezzel a címmel írt cikket a Financial Times-ba Jens Weidmann, a német Bundesbank elnöke.

A német szigort képviselő jegybankár szerint most, hogy a fiskális politika lehetőségei beszűkültek, sokan megváltóként tekintenek a monetáris politikára, és az Európai Központi Banktól várják a gyógyírt. Mit is jelent ez pontosan? Likviditást a piacokra, alacsony kamatokat és a problémásabb eszközök megvásárlását, vagyis a pénzcsapok kinyitását.

Elképzelhető, ahogy az amerikai jegybank pont a válságkezelő intézkedésekkel teszi le a következő összeomlás alapjait?

A gazdaság működésébe történő súlyos és tartós beavatkozás gyakran olyan mértékű egyensúlytalanságok kialakulásához vezet, aminek nem is lehet más a vége, mint egy jókora összeomlás. Nincs ez másként a válságkezelő intézkedésekkel sem, melyek rövid távon fellélegzést hoznak, hosszú távon azonban nem ritkán megágyaznak egy még súlyosabb krízisnek. (Bővebben lásd "A válságkezelés sodorhatja bajba az USA gazdaságát" című cikkünket a jobb oldali hasábban.)

Gyors példa: a 2000-2001-es válságra válaszul az amerikai jegybank 1,0 százalékra csökkentette az alapkamatot, amely lépéssel egyfelől segített talpra állítani a gazdaságot, másfelől azonban letette az ingatlanpiaci buborék alapjait. Az olcsó hitelnek köszönhetően ugyanis felpörgött a jelzálog- és ingatlanpiac, aminek eredményeként a lakásárak 2003 és 2006 között átlagosan mintegy 50 százalékkal emelkedtek.