Pénzügyi Szemle online blog

Nagyon nem mindegy, melyik közgazdász-csapatnak hisznek a politikusok, a javasolt kúrák ugyanis teljesen eltérnek egymástól, és mindenki csak tippelhet, melyik a helyes.

A közgazdászok mindig hajlamosak voltak egymás tantételeit totális tévedésnek minősíteni, de olyat már rég lehetett látni, amit manapság. A világ nagy gazdasági centrumai ugyanis mind évtizedek óta nem tapasztalt nehézségekkel állnak szemben, a szakértők pedig egymással teljesen ellentétes recepteket javasolnak ezek leküzdésére (ezzel kapcsolatos cikkünket lásd a jobb hasábban).

Olyan kardinális kérdésekben nincs egyetértés, mint hogy megszorítani, vagy épp ellenkezőleg, élénkíteni kell a kormányoknak? Hogy meddig maradjanak fenn az alacsony alapkamatok? Hogy érdemes-e együtt tartani az eurózónát, vagy sem? Vagy egy nagyon konkrét esetet kiemelve: hogy Görögországnak maradnia kell-e az eurótérségben, vagy elhagynia azt?

A január 25-i ülésén az amerikai központi bank szerepét betöltő Fed szokatlan bejelentést tett: a jegybankárok megígérték, hogy egészen 2014 végéig a jelenlegi szinten, azaz 0-0,25 százalékon marad az alapkamat. Kérdés: a mai rendkívül változó világban hogyan látnak két és fél évre előre a Fed szakemberei?

Az Egyesült Államok jegybankjának egyik fő célkitűzése, hogy a hitelesség erősítése és megőrzése érdekében a döntéseit transzparens módon kommunikálja, azaz úgy tegye mindezt, hogy azt a gazdasági szereplők tökéletesen megértsék és elfogadják. A Fed célja - ezek a célok az európai gyakorlattal szemben egyenrangúak -, hogy az inflációt egy árstabilitást jelentő alacsony szinten tartsa, továbbá döntéseivel hozzájáruljon a munkanélküliség csökkenéséhez.

Európa nem tanult a múltból, és félő, hogy súlyos hibát követ el, mikor fokozott költségvetési szigort kényszerít a tagországokra. Az eredmény évekig tartó stagnálás, recesszió, gazdasági depresszió lehet.

A világban 60-80 évente kirobban egy válság, amely más, mint a többi. Mélyebb, súlyosabb, megrázóbb. Ezeknek a válságoknak a közös ismérve, hogy előttük évekig/évtizedekig tartó hitelboom zajlott, melynek köszönhetően a gazdaságok stabilan nőttek, a részvény- és ingatlanárak a magasba tartottak, a magánszektor pedig - lakosság és vállalatok - egyre bővülő hitelállományokat épített föl, és költött el. A folyamat végén a gazdaságokban már túl sok a hitel, túl magasak az ingatlan- és részvényárak. A "lufi" elkerülhetetlenül kidurran, maga alá temetve a korábban nyakig eladósodott vállalatokat és háztartásokat.

Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója szerint ha nem jön gyökeres változás, akkor a fejlett országokban megismétlődhet az 1930-as évek válságidőszaka. Hasonló félelmei vannak Soros Györgynek is, aki a német szigor hatásai miatt aggódik. De mit is jelent az akkori krízist jellemző defláció, és mennyire kell tőle rettegni?


Az 1930-as években a sorozatos bankcsődök és a pénzügyi rendszer működési szabályainak szigorítása a banki hitelezés összeomlásához, deflációhoz, a munkanélküliség megugrásához és a termelés visszaeséséhez vezetett.