Pénzügyi Szemle online blog

Hiába süllyedt reménytelen válságba a gazdaság, tíz év is elég, hogy kikeveredjen a mocsárból, sőt éltanulóvá lépjen elő.

Látszólag úgy tűnik, hogy a bajban lévő európai országok - spanyol, görög, portugál - örökre leírták magukat, és semmi esélyük kikeveredni a munkanélküliség - államadósság - recesszió háromszögéből. A látszat azonban, mint oly sokszor most is csal, a közgazdaságtan ugyanis már számtalanszor bebizonyította, hogy helyes gazdaságpolitikával nem is kell több 10 évnél, hogy egy reménytelen helyzetben lévő ország éltanulóvá váljon. (Bővebben lásd "Mi a titka a német gazdasági csodának?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A felemelkedésre a legjobb példa Németország, melynek gazdasága tíz éve ugyancsak lesajnált helyzetben volt: magas munkanélküliség, recesszió, emelkedő államadósság és válságtól szenvedő pénzügyi szektor jellemezte, miközben ma az országot példaként állítják a mély válságtól szenvedő dél-európai országok elé.

Ha sok lesz a nyugdíjas, akkor a dolgozók minden jövedelme elmegy majd az idősek eltartására? Vagy bízhatunk mondjuk a technológiai fejlődésben?

Az Egyesült Államokban mostanában divat lett félni az elöregedő társadalomtól és az ezáltal törvényszerűen leálló gazdasági növekedéstől, felfutó államadósságtól és összeomló nyugdíjrendszertől. Dean Baker, amerikai közgazdász ugyanakkor úgy látja, hogy mindez egy vak tévedés, az elöregedő társadalom plusz "költségeit" ugyanis bőven ellensúlyozza a technológiai fejlődés következtében bekövetkező termelékenység javulás. (Bővebben lásd "Nem katasztrófa a társadalom elöregedése" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Hogyan is számol Dean Baker? Az USA-ban egy nyugdíjasra 2,8 dolgozó jut, amely arány 2035-re a várakozások szerint 2,0-ra csökkenhet (innen a nagy ijedelem). Egy nyugdíjas fogyasztása az átlag dolgozó fogyasztásának 85 százaléka az USA-ban. Azaz, 2,8 dolgozónak ahhoz, hogy eltartsa saját magát, és a rá jutó 1 nyugdíjast, meg kell termelnie 2,8+0,85, azaz 3,65 embernyi GDP-t. Ekkor a dolgozók az általuk megtermelt jövedelem (2,8/3,65) 76,7 százalékát tarthatják meg, a maradékot az állam elveszi, és odaadja a nyugdíjasoknak.

Ha túl fejlett a technológia, az nem jó, mert a robotok és gépek elvégzik a munkánkat, mi pedig mehetünk segélyért.

A történelem nagy közgazdászai, David Ricardo vagy épp Karl Marx jó előre megjósolták: a tőke, azaz a gépek átveszik a munkaerő szerepét, ami a munkanélküliség emelkedéséhez vezet. Úgy tűnik, a múlt nagy gondolkodói nem tévedtek. (Bővebben lásd "Technológiai munkanélküliség vár az emberiségre?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az első ipari forradalom alatt be is bizonyosodott: a gépek bár jelentősen gyorsabbá, olcsóbbá és hatékonyabbá teszik a termelést, a munkahelyek számának hirtelen csökkenését okozzák. Addig nincs is gond, míg a felszabaduló munkaerő el tud helyezkedni máshol - ebből nem volt probléma az eddigi ipari forradalmak során -, félő ugyanakkor, hogy egyszer eljön az az idő, amikor az iparban és a mezőgazdaságban egészen egyszerűen elfogynak a munkahelyek.

Most akkor jó nekünk, ha emelkedik a minimálbér, vagy nem jó?

Az Egyesült Államokban a közgazdasági viták egy része a minimálbérre irányul - Magyarországon gyakorlatilag minden évben napirenden van -, jelesül hogy ideje lenne emelni a minimális órabér szintjét. Szép dolog, hogy az állam előírja a minimális munkabért a vállalatok számára, a gond csak az, hogy a minimálbér túl gyors emelése nem hogy javítaná, de egyenesen rontja a munkavállalók jövedelmi helyzetét. (Bővebben lásd "Nem csodaszer a minimálbér emelése" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Érdemes felidézni Murray N. Rothbard, még 1988-ban publikált írását, melyben a közgazdász egyértelművé teszi: a minimálbér emelése nem hoz létre új munkahelyeket, épp ellenkezőleg, megszűnteti azok egy részét.

A közgazdaságtan legtöbb területén az USA fújja a passzátszelet, ami úgy tűnik, hogy egyre inkább a bevándorlást ösztönző gazdaságpolitikák felé irányul.

A legtöbb nyugat-európai állam, és egyre inkább az Egyesült Államok is szembesül az elöregedő társadalom, lassuló gazdaság és növekvő adósságterhek problémájával. Ezek a gondok egy csapásra megoldódnának, ha a fejlett gazdaságok növekvő népességgel, gyarapodó adófizetői bázissal, javuló eltartó/eltartott aránnyal, és a technológiai fejlődést lehetővé tévő diplomás réteg gyarapodásával szembesülnének. (Bővebben lásd "Bevándorlás és gazdasági fejlődés" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Tény, hogy "maguktól" ezek a pozitív változások nem következnek be a fejlett világban, megijedni ugyanakkor nincs miért: ösztönözni kell a bevándorlást, és minden probléma megoldódik (korábbi, a témával foglalkozó posztunk elérhető itt). Gregory Mankiw, a Harvard professzora elemzésében rámutat, hogy a lehető leghatékonyabb akkor lehet egy fejlett gazdaság, ha utat enged a szabad piacnak mind a termékek és szolgáltatások terén, mind pedig a munkaerőpiacon.