Pénzügyi Szemle online blog

Ha a gazdasági problémákra továbbra is politikai megoldások születnek, az könnyen vezethet megoldhatatlan konfliktusokhoz az eurózónában.

Ha az eurózóna nem menti meg Ciprust, akkor veszélybe kerülhet a pénzügyi stabilitás, ha megmenti, mi több, mindig mindenkit megment, akkor a gazdasági szereplők sohasem tanulják meg vállalni a következményeket a pénzügyi döntéseik után. Ez a már jól ismert dilemma, a pénzügyi stabilitás és az ún. moral hazard, azaz a morális kockázat között. (Bővebben lásd "Pénzügyi stabilitás vagy morális kockázat?" című cikkünket a jobb oldali hasábban.)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle


Jean Pisani-Ferry, a brüsszeli Bruegel kutatóintézet igazgatója hangsúlyozza, hogy - különösen válságos időkben - rettentő nehéz megtalálni az egyensúlyt a két cél között, azaz olyan megoldást találni, ami egyszerre stabilizálja a pénzügyi rendszereket, és tanítja a következmények vállalására az egyes piaci szereplőket. Ciprus remek példát szolgáltat erre a dilemmára, egyre inkább úgy tűnik ugyanakkor, hogy sikerült megtalálni a "jó" megoldást: a 100 000 euró alatti betétesek nem fizetnek, ezzel megőrizhető a pénzügyi stabilitás, a határ fölötti betétekre viszont jókora egyszeri adót vetnek ki, így a nagybetétesek megtanulják, hogy vállalniuk kell a pénzügyi döntéseik kockázatát.

A háborúk után működött, így miért ne működhetne most is egy olyan újjáépítés, melyet átmeneti válságadókból finanszíroznak, és az állam vezérel?

Európa ördögi körbe került: a vállalatok és a háztartások óvatosak, ezért nem költenek, a magas államadósság miatt az államok megszorítani kényszerülnek, aminek következtében a gazdaságok stagnálnak/csökkennek, ami még óvatosabbá teszi a szereplőket, akik még jobban visszafogják a kiadásaikat… (Bővebben lásd "A balanced-budget stimulus lehet a kiút Európában" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

És így tovább, Európa szépen lassan csúszik lefelé, és egyelőre esély sem látszik a kilábalásra. A megoldás - ahogy arra Robert J. Shiller, a Yale University professzora rámutat - az ún. "balanced-budget stimulus" lehet, ami annyit tesz, hogy az állam átmeneti válságadókat vet ki, a beszedett pénzt pedig elkölti gazdaságélénkítésre (utakat épít, iskolákat újít fel, közmunkaprogramokat hirdet, munkahelyteremtő beruházásokhoz nyújt támogatást…). A költségvetés hiánya így nem nő, az államadósság sem, miközben a vállalatok és háztartások által őrizgetett pénzek ismét visszatérnek a gazdaság körforgásába.

A pesszimisták szerint Európa gazdaságilag elveszít egy egész évtizedet - hogyan fogják ezt elviselni az évek óta munkanélküli és egyre reménytelenebb helyzetbe kerülő tömegek?

Az eurózóna benne ragadt a gazdasági mocsárban, és egyelőre semmi remény arra, hogy visszatérjenek a stabil növekedéssel jellemezhető békeévek: az államok megszorítani kényszerülnek, a jegybank éppen csak annyira segít, hogy ne omoljon össze a rendszer, a bankrendszer gyenge, és ráadásul még az euró is erősödik - ez részben ugyancsak a jegybank köszönhető, aki nem kíván részt venni a globális devizagyengítő versenyben -, ami a maradék reménysugárnak tekinthető exportot is hazavághatja. (Bővebben lásd "Megtalálja-e Európa az elveszített évtizedet?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Barry Eichengreen, a Berkeley professzora szerint minden jel arra mutat, hogy Európa 2008 és 2018 között elveszíthet egy egész évtizedet, éppen úgy, ahogyan azt például a japánok megtapasztalták az 1990-es években.

Ha tudjuk, hogy a bankárok a hibásak a gazdasági válságért, akkor a következő krízist már könnyen kivédhetjük?

A kérdésre, mely szerint mi okozta a 2008-as pénzügyi összeomlást és az azt követő gazdasági válságot, a legtöbben vélhetően azt válaszolnánk, hogy a bankárok mohósága, a túl sok hitel és a túlzottan nagy kockázatot vállaló pénzügyi szektor a ludas. De ha megvan a hiba és megvan a hibás, akkor kijelenthetjük, hogy a következő ilyen pénzügyi válságot már könnyedén kivédhetjük? (Bővebben lásd "Gazdasági válságok és a pénzügy szektor ciklikussága" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Kicsit naiv elképzelés, legalábbis ha igaza van Carlos Thomasnak, a Spanyol Központi Bank közgazdászának, és Galo Nuñonak, az Európai Központi Bank kutatójának, akik elemzésükben igazolják: a bankszektorra, mióta világ a világ ciklikusság jellemző, azaz hol túlzott kockázatot vállalva felfúvódik, hol - egy-egy gazdasági válságot követően - összezsugorodik. A helyzetet nehezíti, hogy talán épp ugyanazokat a hibákat nem követjük majd el, mint az utóbbi években, de jó eséllyel csak a válság kitörésekor derül majd ki, hogy mi volt az adott évtized időzített bombája (ami a 2000-es években Magyarországon a devizahitel volt)...

Európának kevesebb mint egy hete van, hogy megoldja a ciprusi krízist, különben felkészülhetünk egy európai Lehman Brothers-féle összeomlásra.

Christopher T. Mahoney, a Moody's korábbi alelnöke cseppet sem optimista véleményt fogalmazott meg, és hangsúlyozta, hogy Ciprus tankönyvbe illő rendszerkockázatot jelent. Ha ugyanis a ciprusi dominó eldől - értsd a bankbetét-adó ötlete és a betétbefagyasztás után az emberek tömegével rohanják meg a bankokat -, akkor a bankpánik napok alatt átterjedhet előbb Görögországra, majd szépen sorban Portugáliára, Spanyolországra, Olaszországra… (Bővebben lásd "Ciprus valódi rendszerkockázatot jelent Európának" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Egy ilyen láncreakciót csakis általános betétbefagyasztással és tőkekorlátozással lehetne megállítani, ami nem csak a rosszul tőkésített bankokra terjedne ki, hanem minden pénzintézetre, Madridtól Rómáig. Az utalások leállnának, a hitelkihelyezés szünetelne, a bankszámlákról pedig csakis egy nem túlzottan nagy napi limitet lehetne felvenni. Kígyózó sorok, bankfiók-ostromok…