Pénzügyi Szemle online blog

Első hallásra logikusnak tűnik, hogy egy országnak annál jobb, minél több a sokat kereső munkavállaló. A magas fizetések ugyanakkor egyenesen visszahúzó erőt jelentenek, rontva a vállalatok versenyképességét és a gazdaság növekedési potenciálját.

Egy korábbi posztunkban bemutattuk, hogy az elmúlt 10 évben Németország éppen azzal alapozta meg a gazdasági erejét, hogy az európai átlagnál lassabb ütemben növelte a béreket. A német vállalatok ezáltal versenyelőnybe kerültek külföldi versenytársaikkal szemben, ami az export meredek emelkedését és a munkanélküliség gyors csökkenését eredményezte.

Most egy másik érdekes tanulmányt mutatunk be, melynek eredményei alapján hasonló következtetés adódik: egy gazdaság számára hosszú távon nem az az előnyös, ha a munkavállalók minél nagyobb hányada él minél magasabb fizetésből.

A washingtoni CEPR kutatója, John Schmitt elemzésében (lásd cikkünket a jobb oldali hasábban) 19 fejlett ipari ország munkaerőpiacát vizsgálja, összehasonlítva az alacsony fizetésből élők arányait a 2009-es évre vonatkozóan. Alacsony bérnek a tanulmány az átlagos fizetés kevesebb, mint kétharmadát tekinti.

Egy gazdaságban a legfontosabb erőforrás a humán tőke, melynek erejét gyakran hajlamosak vagyunk alábecsülni. Az emberi erőforrásért éles verseny folyik, amiben az Egyesült Államok és Nyugat-Európa egyelőre nyerésre, Magyarország viszont félő, hogy vesztésre áll.

Az erőforrás szó hallatán ugyanis az ember önkéntelenül is gyárakra, üzemekre, bányákra, földre, ásványi kincsekre gondol, nem pedig a körülöttünk élők szorgalmára, intelligenciájára, képességeire és képzettségére. Utóbbiak ugyanakkor egy modern társadalom számára a legnagyobb kincsnek számítanak, sőt számszerűsíthetők is: az USA-ban a JP Morgan bankház szerint az emberi erőforrás becsült értéke mintegy 750 ezer milliárd dollárra rúg, ami mellett eltörpül a háztartások 70 ezer milliárd dolláros - pénzügyi és reál - vagyona.

Tömegével jönnek a külföldi cégek, ha a kormány csökkenti a vállalati nyereségadót? Hogyan lehet Magyarországra csábítani a külföldi befektetőket? Mi az összefüggés a telefonvonalak száma és egy ország tőkepiaci versenyképessége között? Tények és tévhitek a működő tőke beruházások és a tőkepiaci versenyképesség témakörében.

A napi híradásokban gyakran olvashatjuk, hogy a kormány döntései kedvezően, vagy épp elrettentően hatnak a külföldi befektetők döntéseire. Első hallásra teljesen logikusnak tűnik, hogy az adóemelések vagy az ingadozó forintárfolyam elriasztják a dúsgazdag, és ennek megfelelően munkahelyek százait/ezreit ígérő külföldi óriáscégeket, a valóság ugyanakkor ennél jóval árnyaltabb - legalábbis Katona Klára, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense szerint.

A ''Magyarországnak nem az olcsó munkaerővel kell versenyeznie'' című interjúban kifejti (lásd jobb oldali hasáb), hogy az egyes kormányzati döntések valóban kihatnak egy ország GDP-növekedésére és ennek megfelelően hosszú távon befolyásolják a tőkebefektetéseket is, a működő tőke beruházások azonban soha sem az adott évi politikai döntések hatására alakulnak.

A kormányok folyamatos megszorításokra kényszerülnek, hogy csökkentsék a költségvetés hiányát, a jegybankok az euró bevezetésével elveszítették az önálló kamat- és árfolyampolitikát - mégis hogyan legyenek úrrá a gazdasági válságon az eurózóna periféria országai?

A válasz Mickey Levy, a Bank of America vezető közgazdásza szerint egyszerű: csökkenteni kell a béreket!

A szakember - akinek cikkét Bércsökkentés: német recept válságos időkben címen ismertetjük (lásd jobb hasáb) - rámutat, hogy a versenyképesség és a bérszínvonal között szoros összefüggés figyelhető meg, és míg az elmúlt 10 évben a német vállalatok csak óvatosan emelték a béreket, addig az olasz, francia, görög és portugál cégvezetők nagyvonalúak voltak munkavállalóikkal.