Pénzügyi Szemle online blog

A fő kérdés ma már nem is a görög kilépés vagy a spanyol bankszektor jövője, hanem az, hogy lesz-e egyáltalán euró.

Az első számú gond ugyanis ma az Európában - ebben többnyire egyetértenek a szakemberek -, hogy nem működhet monetáris unió fiskális és politikai unió nélkül. A jelenlegi formájában az eurózóna nem fenntartható, ez világos, az erősödő pénzpiaci nyomás pedig hamarosan ki fogja kényszeríteni a változást. (Bővebben lásd "Európa: evolúció vagy széthullás?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A kérdés az, hogy ez a változás előre mutató lesz-e, azaz a mélyebb európai integráció felé halad, vagy visszafelé mutató lesz, azaz az egyéni országérdekek mentén a széthúzás és szétesés felé terelődik a monetáris unió.

Ki mennyit fizessen a közös kiadásokból otthon és az országban?

A nagy gazdaságpolitika problémák érthetőségét jelentősen nehezíti, hogy túl távolinak tűnnek a megoldandó gondok, nem elképzelhető nagyságrendű összegekről szólnak a közpolitikai viták (ki tud elképzelni 100 milliárd forintot?). Van azonban egy olyan szintje a közösségi létnek, ami mindenki számára belátható, miközben a nagypolitikai nehézségeket vegytiszta formában jeleníti meg: a társasház (a közös költség és az adók kapcsolatáról szóló írásunkat lásd a jobb hasábban).

Történelmi példák azt mutatják, hogy a parlamenti/elnöki választások végkimenetelét elsősorban a megelőző 6-12 hónap gazdasági, munkaerőpiaci trendje határozza meg. Azaz, nem az a fontos, hogy a gazdaság kitűnő állapotban legyen, hanem az, hogy a tendencia kedvező legyen.

A Moody's Analytics által készített elemzés az amerikai elnökválasztásokat veszi górcső alá, szemléletes példaként pedig felidézi a 2000-es eseményeket, amikor is a 3,9 százalékos munkanélküliség és a kitűnő állapotban lévő gazdaság ellenére a Bill Clinton politikáját folytatni kívánó Al Gore veszített George W. Bush republikánus jelölttel szemben. Ehhez a Moody's szerint elegendő volt az, hogy a 2000-es év tavaszától megtört a munkaerőpiac kedvező trendje, és a korábbi rendkívül kedvező kép - ha lassan is, de - egyre borúsabbá vált. (Bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban.)

Ezzel szemben a 2004-es választásokon George W. Bush-t a 2000-esnél magasabb, 5,5 százalékos munkanélküliség és gyengébb lábakon álló gazdaság mellett újraválasztották, köszönhetően annak, hogy a tendenciák 2004 elejétől már a határozott javulás jeleit mutatták.

A gazdasági válság egyik legsúlyosabb problémája a hosszú távú munkanélküliség megugrása, az igazi tragédia ugyanakkor nem a munkanélküli segélyekre költött pénzekben és a költségvetésre nehezedő terhek emelkedésében keresendő.

Az igazi tragédia az, hogy a tartós munkanélküli lét életeket, egész családokat tehet tönkre, ez pedig hosszú távon a társadalom számára is jelentős plusz költséget jelent. Dean Baker és Kevin Hassett, a CEPR és az AEI kutatóintézetek szakemberei éppen ezért az amerikai kormányzat egyik legfontosabb feladatának a hosszú távú munkanélküliség elleni harcot tekintik. (Bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban)

Néhány érdekes statisztika: az Egyesült Államokban a hosszú távú, azaz hat hónapnál hosszabb munkanélküliség a válság előtti 0,8 százalékos szintről 2010-ben 4,2 százalékra, sőt ha az időközben inaktívvá válókat is figyelembe vesszük, akkor 6,0 százalék fölé ugrott. Az 50 és 61 év közötti tartós munkanélkülieknek alig 9 százalék, a 62 év fölöttieknek pedig mindössze 6 százaléknyi esélyük van arra, hogy munkát találjanak.

Soros György elmélete szerint az európai politikusoknak tenniük kell valamit a görög lavina megállítása érdekében, máskülönben az események katasztrofálisak lehetnek.

A görög választások utáni két hétben a pénzpiacok pánik-üzemmódba kapcsoltak, és szinte minden nap estek. Az "eladás" gombra tenyerelő befektetők logikája érthető: ha a görögök megválasztják az euróellenes pártot, amely ígéretéhez híven megtagadja az EU/IMF-vállalások teljesítését, akkor Görögország csődbe megy, kiszorul az eurózónából, amely ezzel végzetes sebet kap, és végül darabokra hullik.

Ha pedig így lesz, akkor a pénzpiacokon egy Lehman-összeomlás utáni eladási hullám söpör majd végig, és kő kövön nem marad. De ha így lesz, akkor érdemes már most eladni, amíg viszonylagos a szélcsend. Eladni a spanyol, az olasz állampapírokat, részvényeket, mindent. (A görög válság kapcsán bővebben lásd cikkeinket a jobb oldali hasábban)

Viszont ha a befektetők eladnak, számítva az összeomlásra, akkor épp ezekkel az eladásokkal taszítják a mélybe például az olasz és spanyol államkötvényeket, előidézve egy még súlyosabb pánikhangulatot, jóval azelőtt, hogy a görögök egyáltalán megtartanák a június 17-re kiírt választásokat…