A világ szinte valamennyi országában – de a fejlett világban mindenképp - az most az egyik kulcskérdés, hogy vajon honnan lesz gazdasági növekedés. Az ötletek tárháza szinte végtelen, egy lehetséges válasszal pedig az amerikai National Institute on Retirement Security (NIRS) is előállt: meg kell emelni a nyugalmazott közalkalmazottak ellátását.

A közszférából nyugdíjba vonulók érdekképviseleti szervétől ez a tipp talán nem tűnik meglepetésnek, az érvelés már annál inkább: kiszámolták, hogy minden egyes dollár, amivel az amerikai állam megsegíti a volt közalkalmazottakat, 2,37 dollárnyi GDP-t „termel”. Ezen logika mentén, ha az állam 1 dollár adót emel és azt nyugdíjemelésre fordítja, azzal nettó 1,37 dollárnyi plusz GDP-t teremt a gazdaságban. (Bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban)

Elképzelhető ugyanakkor, hogy az első hallásra is gyanús érveléssel pont a kívánt hatás ellenkezőjét érik el a NIRS szakemberei, a javaslat ugyanis számolásra ösztönözte az American Enterprise Institute (AEI) kutatóintézet elemzőit is, akik kimutatták, hogy az amerikai költségvetés rendbetételének egyik legjobb módja pont a nagylelkű közalkalmazotti nyugdíjak megvágása lenne.

Az amerikai nyugalmazott közalkalmazottak ugyanis rendkívül nagyvonalú járandóságot kapnak, jóval bőkezűbbet, mint például a versenyszférából nyugdíjba vonulók. Mi több, az AEI kutatói azt is kimutatták, hogy a NIRS érvelésének homlokegyenest az ellenkezője az igaz, azaz a közalkalmazotti nyugdíjak csökkentésével éppen hogy növelni lehetne a GDP-t, ha az ott megtakarított pénzt például beruházásokra költené az állam.

Politikailag természetesen rendkívül érzékeny kérdések ezek, az AEI-tanulmány azonban ismét rámutat egy szakmailag többé-kevésbé elfogadott alaptételre: ha az állam hajlandó többet költeni, akkor hosszú távon mindenképpen akkor jár jól, ha beruházásokra, nem pedig nyugdíjemelésre fordítja a plusz forrásokat…

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Itt a német ellentámadás

Magyar recept: orvos helyett segély

Államcsőd: a hiba az ön készülékében van

Így menekülhet meg Európa

Fiatalok tömegei munka nélkül


Fölöslegesen veszik el a pénzünket?

______________________________________________________________