Pénzügyi Szemle online blog

Mikor lesz már vége a válságnak? - tettük fel a kérdést számtalanszor az elmúlt fél évtizedben. A válasz általában az volt, hogy "még két-három év biztosan", a szomorú valóság azonban az, hogy a teljes gyógyuláshoz ennél jóval több idő kell.

A lejtmenet egy pénzügyi összeomlással indult még 2008-ban, majd következett a gazdasági válság a maga recesszióival és a megugró munkanélküliséggel, végül beköszöntött az adósságválság, melynek során kiderült, hogy sem a lakosság, sem az államok nem tudnak egészségesen működni ilyen magas adósságok mellett. Az igazi gond minden bizonnyal ez, azaz a tetemes adósságállomány, melyet a világ a válság előtti békeévekben halmozott fel. (Bővebben lásd "Évtizedekig küzdünk még az adósságokkal?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Adósságok GDP-hez mért aránya (pirossal a magánszektor, kékkel az államadósság)

A "mikor lesz már végre vége a válságnak" típusú kérdés tehát lefordítható erre: "mennyi időbe telik, míg a lakosság és az államok egészséges szintre építik le az adósságokat?"

Hogyan másszunk ki egy olyan gazdasági válságból, melynek során az állam a magas adósságszint miatt megszorításokra kényszerül, a lakosság pedig a korában felvett hitelek visszafizetésével van elfoglalva?

A 2008-2012-es gazdasági válság mélységét tekintve az 1929-33-as, és az 1980-as évek elejének W-alakú recesszióihoz hasonlítható. A bajt ezekben az esetekben - részben - az okozta, hogy a korábbi fellendülés alkalmával felhalmozott adósságokat a válság kitörését követően törleszteni kellett, így nem volt mód arra, hogy az állam különböző gazdasági programokkal serkentse a fellendülést. Akkor mégis hogyan sikerült a korábbi két esetben kimászni a szorult helyzetből, és ismét növekedési pályára állni? (Bővebben lásd "Hogyan legyünk úrrá a válságon?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A kérdésre Nicholas Crafts, a University of Warwick professzora válaszol, aki hangsúlyozza, hogy például a brit gazdaságban az 1930-as évek elején az élénkítő jegybanki politikával - alacsony kamatok, pénzpumpa, magasabb infláció -, míg az 1980-as évek elején sikeres gazdasági reformokkal tudtak úrrá lenni a válságon.

Bár a hivatalos kormányzati statisztikák nem mutatnak ki számottevő inflációt, a pénzromlás üteme egyre több "kis embert" ijeszt meg.

Az államadósságok lefaragása alapvetően két módon képzelhető el: takarékossággal és megszorításokkal, vagy az infláció felpörgetésével és az adósság elinflálásával. Bár az első is bevett szokássá vált mára, a második jóval kisebb társadalmi feszültséggel jár, azaz félő, hogy a gazdasági vezetők végül úgy döntenek, mégiscsak kiengedik az inflációs szellemet a palackból. (Bővebben lásd " A megtakarításokat fenyegeti a pénzpumpa?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Gyors példa: egy országnak van 100 egység adóssága, 100 egység GDP-je, és 100 egységnyi papírpénze. A GDP-hez viszonyított adósság 100 százalék, ami eléggé ijesztő. Az adósságot lehetne faragni, ha a kormány megszorítana, de ennél jóval egyszerűbb és kisebb fájdalommal is jár, ha a jegybank 0 százalékra viszi le a kamatokat, és belepumpál mondjuk 20 egység plusz pénzt a gazdaságba. Így marad 100 adósság, de a pénzmennyiség 120-ra ugrik, míg a GDP ugyancsak 120 lesz. Az adósság/GDP mutató így 83 százalékra csökken, miközben az infláció felpörög.

Van egy ország, melynek adóssága már a GDP 200 százalékát is meghaladja, a vesztét pedig a nyugdíjasok jelenthetik.

A japán államadósság már bőven meghaladja a GDP 200 százalékát - ez világrekord -, miközben az adóbevételek az állami kiadások felét sem fedezik. Eközben a japánok az egyik legkevesebb adót fizetik a fejlett világban, az állampapír piaci hozamok pedig történelmi mélyponton, 1,0 százalék alatt vannak. Hogy lehet az, hogy a japán gazdaság még nem omlott össze? (Bővebben lásd "Így orvosolhatók a japán adóssággondok" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Kétségtelen, hogy a japán adósság az egyik legérdekesebb sztori lehet hosszabb távon, rövid távon azonban egyelőre nincs ok az aggodalomra. Ennek első számú oka az, hogy a távol-keleti ország által kibocsátott adósság mintegy 93 százalékát japánok finanszírozzák - a lakosság, a vállalatok és maga a jegybank -, ők pedig még szinte 0 százalék mellett is odaadják a pénzüket az államnak.

Egy éve ilyenkor nagy volt az aggodalom, a Standard & Poor's hitelminősítő ugyanis olyat tett, amire nem sokan vetemednének: leminősítette az Amerikai Egyesült Államokat.

Pánik, találgatás és világvége hangulat, mindenki azt számolgatta, hogy ez a lépés mennyire fogja megrázni a világ legnagyobb gazdaságát. Eltelt egy év, és kiderült, hogy semennyire. Sőt, az amerikai kötvények, részvények és a dollár kitűnően szerepeltek ebben az időszakban, sokkal jobban, mint bármelyik másik fejlet ország értékpapírjai. (Bővebben lásd "Egy éve minősítették le az USA-t" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A leminősítés évfordulója alkalmából a Bloomberg körbekérdezett a szakemberek körében, akik többnyire azt hangsúlyozták, hogy a hitelminősítő lépése hosszabb távon gyakorlatilag senkit sem érdekelt.