Pénzügyi Szemle online blog

Nem sokra tartják Amerikában az Európai Unió válságkezelését.

Bő ezer évvel ezelőtt Knut viking uralkodó, a jelenlegi Anglia, Dánia és Norvégia királya fülébe jutott: udvaroncai olyan hatalmasnak tartják, hogy szerintük egyetlen szavával irányítani tudja az árapályt, és meg tudja állítani a tengert. Ezzel a mentalitással érzi rokonnak az EU válságkezelését az egykori amerikai pénzügyminiszter a Financial Times-ban írt cikkében. (Bővebben lásd "Ördögi körben a világgazdaság" cikkünket a jobb oldali hasábban)

A viking királynak jól estek a hízelgő szavak, kivitette hát magát a trónján a tengerpartra. Udvaroncainak voltak ugyan kétségei, de nem mertek nemet mondani a királyi parancsra.

Jött is a tenger, a derék király pedig felemelte kezét és felszólította a hullámokat a visszahúzódásra. A hullámok pedig természetesen csak jöttek és jöttek, először csak a királyi lábak lettek vizesek, majd pedig a ruhája is. A király csillogó szemmel parancsolt megálljt a víznek... és majdnem megfulladt.

Súlyos kritikával illette a brüsszeli, berlini és frankfurti gazdaságpolitikusokat (bürokratákat) Paul Krugman, a Nobel-díjas közgazdász szerint ők voltak azok, akik mély válságba taszították a görögöket.

Krugman szerint bár az USA gazdasági rendszere távolról sem tökéletes, azért tud viszonylag zavartalanul működni, mert a tengerentúlon egy erős központi kormányzat őrködik, amely gondolkodás nélkül segítségére siet a bajba jutott tagállamoknak - Florida, Texas államok pénzügyi kimentését hozza fel példának a közgazdász.

Ezzel szemben az európai monetáris unióban nincs központi irányítás, a tagállamok vezetői egyéni érdekeik mentén igyekeznek hol erre, hol arra tolni Európa szekerét. (Bővebben lásd "A német arrogancia okozta Görögország válságát" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ne örüljünk az új történelmi párhuzamoknak, semmi jóra nem számíthatunk.

Egyre gyakrabban merül fel, hogy az egységes EU előfutárának nem a Londontól egészen a mai Isztanbulig tartó Római Birodalmat kell tekinteni, hanem Nagy Károly középkori frank birodalmát. Legutóbb a Financial Times szerkesztője, Tony Barber járta körül ezt a kérdést (lásd cikkét "Az EU mint a frank birodalom örököse" címen a jobb oldali hasábban).

A hazai termelők és cégek előnyben részesítése akkor sem lesz "korszerűbb", ha európai szintre emelik.

A közpénzügyekkel kapcsolatos legérdekesebb felvetések mostanában az elnökválasztásra készülő Franciaországból érkeznek. A külföldön adózók másodszori megadóztatásának ötlete mellett Nicolas Sarkozy amerikai példára felvetette egy "Buy European Act" elfogadását.

Érdekes párhuzamba állítani az elnöki felvetéssel a kereskedelem-gazdaságtan egyik nagy francia professzorának, Patrick Messerlinnek friss tanulmányát, amely épp nem a protekcionizmus, hanem a kereskedelemi és egyéb korlátok lebontása mellett érvel (lásd cikkünket a jobb hasábban).

A kérdésről nyilatkozó európai politikusok többsége szerint kitörne a káosz és a végeláthatatlan gazdasági háború, Bruno S Frey, a University of Zurich professzora szerint ugyanakkor erről szó sincs.


A közgazdász professzor szerint (lásd cikkünket a jobb oldali hasábban) az európai politikusok azért riogatnak a katasztrófa szcenáriókkal, hogy a választókban ne alakulhasson ki alternatív jövőkép egy új európai útról. A politikusok többsége számára ugyanis az eurózóna és az euró csődje nem egy új forgatókönyv kezdetét, hanem vélhetően a pályafutásának végét jelentené.