Pénzügyi Szemle online blog

Nem az a lényeg, hogy mennyi az adósság, hanem az, hogy ne a külföldieknek tartozzunk!

Az államadósságok korát éljük, amikor a súlyosan eladósodott országok folyamatos megszorításokra kényszerülnek, a lakosság szenved az adóemelésektől, a külföldi befektetők pedig tartják a markukat és várják vissza a pénzüket. Ahol magas az államadósság, ott a kötvénypiacok összeomlanak, az állam pedig csődközelbe jut - ezt a forgatókönyvet már jól ismerik Görögországban vagy épp Portugáliában. De mi a helyzet mondjuk a belgákkal vagy az olaszokkal, ahol 100 százalék feletti az államadósság, vagy Japánban, ahol 200 százalék feletti? Ezek az országok miért nem mentek csődbe? (Bővebben lásd "Veszélyes, ha egy ország külföldi nagybefektetőknek tartozik" cmű cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Daniel Gros, a brüsszeli Center for European Policy Studies kutatóintézet igazgatója rámutat, hogy nem az számít, hogy mennyi az államadósság, hanem az, hogy egy ország kinek tartozik: belföldi megtakarítóknak, vagy külföldi befektetőknek. Előbbi esetben szinte kizárt, hogy az adott ország csődbe jusson, utóbbinál garantált a bukás.

Azon túl, hogy "gyanús" Excel-hibákat vétettek, teljesen rossz nyomon jártak a válság sztár-közgazdászai.

Az európai adósságválság során kialakult az az egyébként teljesen logikus feltételezés, hogy minél nagyobb adósságot cipel egy állam, annál rosszabbak a növekedési kilátásai. A Harvard professzorai, Carmen Reinhardt és Kenneth Rogoff ezt a tételt számszerűsítették is, és 2010 januárjában publikált tanulmányukban kimutatták: az államadósság 90 százalékos szint fölött már komolyan visszaveti a növekedési kilátásokat.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Azóta közgazdászok több ízben is támadták a Rogoff-Reinhardt tanulmányt, Bradford DeLong, a Berkeley professzora ugyanakkor úgy véli, hogy egy komoly elvi hiba van a számításokban: nem létezik ugyanis egyetlen mágikus érték, amely fölött az adósság agyonnyomná a gazdaságot, ez az érték ugyanis országonként, sőt időszakonként is változik. (Bővebben lásd "Elvi hibát vétett a Rogoff-Reinhardt tanulmány" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Valóban lehetséges, hogy az európai megszorítások és a költségvetési szigor - a pusztító munkanélküliséggel és recesszióval együtt - egy Excel-hiba eredménye?

A válság kezdete óta nem jelent meg egyetlen olyan közgazdasági elemzés sem, amely akkora hatást gyakorolt volna a gazdaságpolitikára, mint a Rogoff-Reinhardt tanulmány. A közgazdászok munkája igazolta az európai megszorításokat, és azt sugallta, hogy az adósságválságban szenvedő Európának elsősorban a költségvetési hiány lefaragására - és nem mondjuk a munkanélküliség elleni küzdelemre - kell koncentrálnia. Közgazdászok egy csoportja ugyanakkor most, azaz több mint három évvel a tanulmány 2010 januári megjelenését követően alapjaiban kérdőjelezi meg a következtetéseket. (Bővebben lásd "Sokba kerülhetnek a Rogoff-Reinhardt tanulmány Excel-hibái" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Az a bizonyos Excel-adatbázis

Forrás: http://www.nextnewdeal.net

De mit is állítottak 2010 elején a Harvard professzorai, Carmen Reinhardt és Kenneth Rogoff a "Growth in a Time of Debt" címmel kiadott tanulmányban? Kimutatták, hogy egyértelmű negatív kapcsolat figyelhető meg egy ország adóssága és gazdasági növekedése között, amely kapcsolat 90 százalékos adósság/GDP fölött kimondottan erőteljessé válik, vagyis ezen szint fölött az államadósság valósággal megfojtja a gazdaságot.

Az OECD országokban a legtöbb adófizetői pénzt szociális programokra és nyugdíjra költik, de szép summa megy el egészségügyre és oktatásra is.

Az OECD összeállított egy érdekes statisztikát, melyből kiderül, hogy a tagországok a 2000-ben mért 31 százalékról átlagosan 41 százalékra növelték a GDP-hez mért állami kiadások mértékét. Az állam tehát a nemzeti össztermékekhez mérten jóval többet költött 2010-ben, mint egy évtizeddel korábban, ami alighanem a válság nyomán fellépő jelentős plusz kiadásoknak tudható be. (Bővebben lásd "Szociális kiadásokra költenek a legtöbbet a tagországok" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Állami kiadások alakulása a GDP százalékában

A legnagyobb mértékben a szociális kiadások ugrottak meg, a GDP közel 10 százalékáról a GDP közel 14 százalékára, de az egészségügyi kiadások is szépen növekedtek - megközelítőleg 5 százalékról a GDP 7 százalékára - és az oktatásra is többet költöttek - 5,2 százalékot a 4,5 százalék után - az államok 2010-ben, mint egy évtizeddel korában.

Ha nem vágjuk meg az egészségügyi- és nyugdíjkiadásokat, akkor idővel csak nagyon komoly egyéb megszorítások révén tudjuk majd mederben tartani a költségvetést. Legalábbis az OECD kutatói szerint.

A demográfia és az ahhoz kapcsolódó állami kiadás egy rendkívül pontosan számítható és előre jelezhető szelete a gazdaságnak, azaz a jelenlegi tendenciák alapján pedig könnyen megadható, hogy hogyan alakulnak a nyugdíj- és egészségügyi kiadások 10-20 vagy akár 30 év múlva. (Bővebben lásd "Egészségügyi- és nyugdíjkiadások versus adósságcsökkentés" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az OECD országok számára ezek a kalkulációk túl sok megnyugtató információval nem szolgálnak, a jelenlegi magas adósságszintek, az elöregedő népesség és a tovább emelkedő várható élettartam fényében egészen biztosan kijelenthető: ha nem következik be a jelenlegi egészségügyi- és nyugdíjrendszert reformja, akkor a soron következő évtizedekben mind a nyugdíj, mind az egészségügyi kiadások komoly mértékben fognak emelkedni.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Költségvetések kiigazítási igénye szociális reformokkal (szürkével) és azok nélkül (kékkel)

A grafikon azt mutatja, hogy mennyivel kell lefaragni a költségvetés hiányát a 2012-es szinthez képest ahhoz, hogy 2050-re az államadósság 50 százalékra süllyedjen. A szürke oszlopok figyelembe veszik a szükséges szociális reformokat, míg a kékek ezek nélkül számolnak.

Rossana Merola és Douglas Sutherland, az OECD közgazdászai ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a jelenlegi tendenciák nem fenntarthatók, nem lehet egyszerre lefaragni a költségvetés hiányát és az államadósságot, és engedni a szociális kiadások emelkedését.