Pénzügyi Szemle online blog

A politikusok a reszkető kezű tőzsdékre figyelnek, így nem is meglepő, hogy egymást érik a megszorító csomagok. Ez a "panic-driven austerity", ami nem egy nyerő recept.

Európában azokban az országokban volt a legnagyobb a kamatkülönbözet (spread), ahol a legnagyobb megszorító csomagokat jelentették be. Mindez első látásra azt jelenti, hogy a piac hozott egy ítéletet, hogy milyen megszorításra van szükség az adott országban, és ezt ki is kényszerítette - ahol nagy volt a spread, ott nagy megszorítást várt el a piac. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű,, legalábbis De Grauwe és Ji tanulmánya szerint. (Bővebben lásd "Panic-driven austerity'' és az európai válságkezelés című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az államadósság finanszírozása kezd kaotikussá válni az Egyesült Államokban: folyamatosan megemelt adósságplafon, véget nem érő költségvetési vita, fiscal cliff, jegybanki finanszírozás, ezermilliárd dolláros platinaérme…

A gond ugyanakkor nem csak a 100 százalékos GDP-arányos, és továbbra is stabilan növekvő államadóssággal van, hanem a politikai széthúzással, a romló demográfiával, a tartósan gyenge gazdasági növekedéssel, vagy az egyre drágább egészségüggyel - véli Kenneth Rogoff, a Harvard professzora. Ezek mind rövid, mind hosszú távon jóval komolyabb problémát jelenthetnek, mint maga az államadósság (melyet egyébiránt jelenleg az amerikai állam gond nélkül finanszíroz)… (Bővebben lásd "Adóssággondok: meddig maradhat ellenálló az USA?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Érdekes kérdés az is, hogy a globális GDP-ből 20 százalékos arányt képviselő USA hogyan lesz képes ellátni a "világ csendőrének" szerepét, ha beigazolódnak az előrejelzések, és 50 év múlva már csak 10 százalékos lesz a GDP-részesedése? Elegendő lesz-e akkor az amerikai hadi kiadás az egyre hálátlanabb szerep ellátáshoz, fenntartható lesz-e a nagyhatalmak közötti béke, és változik-e az amerikai államkötvények iránti befektetői étvágya, ha többé már nem az USA lesz az első számú katonai világhatalom?

Pénzügyi szempontból egy ország sebezhetősége nem csak attól függ, hogy mekkora a GDP-hez mért államadóssága, hanem attól is, hogy kik tartják az állampapírokat.

Az IMF által készített tanulmány rámutat, hogy sokkal jobban jár az az ország, melynek ugyan magas az államadóssága, de az adósság legnagyobb részét hazai befektetők finanszírozzák - a legjobb példa erre Japán -, mint azok, melyek állampapírjait nagyrészt külföldi invesztorok tartják. (Bővebben lásd "Kockázatos, ha külföldiek finanszírozzák az államot" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Forrás: IMF

A Valutaalap szakemberei az egyes országokra vetítve kiszámolták az ún. Investor base Risk Indexet (IRI), amely azt számszerűsíti, hogy az állampapírok mennyire kockázatos befektetők kezében vannak. Hat befektetői csoportot különböztetnek meg: külföldi jegybankok, külföldi bankok, külföldi egyéb befektetők - magánszemélyek, biztosítók, befektetési alapok -, valamint hazai jegybank, hazai bankok és hazai egyéb befektetők.

Új, szigorú költségvetési szabályok lépnek életbe az eurózónában. Kérdés, hogy ezek jobban működnek-e mint a korábbiak.

Idén lép hatodik évébe az európai gazdasági válság, aggodalomra ugyanakkor nincs ok, az euróövezeti államok ugyanis 2013-tól kezdődően új költségvetési szabályok követésére kötelezték el magukat: megígérték, hogy a jövőben törekednek a 0,5 százalékos GDP-arányos strukturális hiány elérésére. (Bővebben lásd "Európa: működnek majd az új költségvetési szabályok?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Mit is jelent ez? A strukturális hiány figyelembe veszi az átmeneti negatív és pozitív kilengéseket a költségvetésekben, azaz az európaiak arra vállaltak kötelezettséget, hogy hosszú évek átlagában teljesítik a 0,5 százalékos költségvetési hiányt.

Maradjunk meg a "régi rendszernél", vagy kövessük a nálunk fejlettebb országokat, még akkor is, ha ez rövid távon plusz kiadással jár? Jól ismert dilemma, amivel a magyar közszféra is szembesül.

Korábban több posztunkban is írtunk arról - például itt és itt -, hogy az államnak a kiegyensúlyozott költségvetés megteremtéséhez nem feltétlenül kell megszorítania, az egyenleg javulása úgy is elérhető, ha a hatékonyságot javítja. Nem feltétlenül kell tehát több pénzt beszedni a gazdaság szereplőitől, inkább arra kell törekedni, hogy a már meglévő forrásokat a lehető legokosabban költse el. (Bővebben lásd "Az eredményszemléletű számvitelre történő áttérés elvi programja" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ebbe a gondolatmenetbe illeszthető be az az elképzelés, mely szerint a közszférában érdemes lenne áttérni a jelenleg használt pénzforgalmi szemléletről az eredményszemléletű számvitelre.