Pénzügyi Szemle online blog

Igazából örülnünk kellene a 300 forint feletti eurónak, a leértékelődés ugyanis felpörgethetné a gazdaságot… csak a devizahitelek ne lennének.

Egyértelmű pozitív kapcsolat mutatható ki egy ország devizaárfolyama és folyó fizetési mérlegének egyenlege között: minél gyengébb a hazai deviza, annál jobban teljesít például a külkereskedelem, és annál több stabilitást nyújtó euró és dollár marad az országban. (Bővebben lásd "Jegybanki intervenció hatása a folyó fizetési mérlegre" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ez alapján akár még örülhetnénk is a gyenge forintnak és a 300 feletti eurónak, sőt, ahogy arra Joseph E. Gagnon, Peterson Institute kutatóintézet közgazdásza rámutat: a gazdaságpolitikának érdemes különböző eszközökkel gyengítenie a hazai fizetőeszközt. A módszerek között éppúgy fellehetők a gazdaságpolitikusok szóbeli iránymutatásai, mint a direkt devizapiaci beavatkozások…

A válság alatt is tovább gazdagodó szupergazdagok több országban is kiütötték a biztosítékot. Meglehet ugyanakkor, hogy mégsem kellene őket megadóztatni?

Az Egyesült Államok kapcsán számtalan elemzés foglalkozott már a növekvő jövedelmi és vagyoni különbségekkel, utalva arra, hogy a válság alatt a szegények szegényebbek, a gazdagok pedig még gazdagabbak lettek. Az egyre érezhetőbb társadalmi feszültségeket az USA-ban egyelőre csupán a retorika szintjén, Európában viszont tettekkel próbálják kezelni, ami alaposan átrendezheti a bankárok és felsővezetők jövedelmi viszonyait. (Bővebben lásd "Komoly kihívás a jövedelmi különbségek kezelése" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Jövedelmi különbségek alakulása az USA-ban 1983 és 2010 között

Több európai ország is úgy döntött ugyanis - Franciaország, vagy a bankárok "őshazája", Svájc -, hogy korlátozza a magas jövedelmű bankárok vagy cégvezetők fizetését és év végi bónuszait. A döntések ugyanakkor beindítottak egy természetes elvándorlást, melynek keretében a jövedelmi korlátokba ütköző "gazdagok" az Egyesült Államok, vagy a Távol-Kelet vették az irányt, olyan piacokra, ahol nincsenek jövedelmi korlátok.

Az évszázad üzlete lenne, ha a forgalomból kivont 1 és 2 forintosokat összegyűjtenénk, és eladnánk a bennük lévő rezet. A potenciális haszon legalább 100 százalék...

Lassan már el is felejtjük, hogy valaha 1 és 2 forintosok is csörögtek a pénztárcánkban, hamarosan azonban fontos határidőhöz érkezünk: a 2008. március 1-jén kivont 1 és 2 forintos érmék beváltása idén február 28-ig lehetséges. (Bővebben lásd "Hogyan csökkenthetjük 1 és 2 forintossal az államháztartási hiányt?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A határidő hamarosan lejár, így akár el is kezdhetnénk pánikolni, hogy értéktelenné válnak a régről maradt 1 és 2 forintosok, az igazi bomba bizniszre azonban csak most nyílik lehetőség. A határidő után ugyanis az érmék szabadon felhasználhatók lesznek, tehát semmiféle törvény vagy rendelet nem akadályozza, hogy egy zsák 1-2 forintossal beballagjunk mondjuk egy színesfém feldolgozóba, és eladjuk az érmékben lévő rezet.

A jegybanknak két hét múlva új elnöke lesz, akinek mindenképp szembe kell néznie azzal a kérdéssel, hogy szabad-e, kell-e, szükséges-e pénzt pumpálni a gazdaságba.

A Magyar Nemzeti Bank új vezetésének számos fontos kérdéssel és problémával meg kell majd birkóznia, de piaci és a forintárfolyam szempontjából minden bizonnyal az lesz a legfontosabb, hogy lesz-e éles irányváltás a monetáris politikában, lesznek-e az eddigi gyakorlattól eltérő lépések? (Erről lásd "IMF-hitel versus jegybanki finanszírozás: van-e különbség? (II.)" című cikkünket a jobb hasábban).

Az új megközelítés sok formát ölthet, az alapkérdés pedig az, hogy vajon ma Magyarországon lehet-e, szabad-e, kell-e, szerencsés-e olyan mennyiségi lazításba kezdeni, mint amivel a fejlett és gazdag államok jelentős része már él. A jegybankok különböző intenzitással ugyan, de beindították a pénzpumpát az Egyesült Államokban és az eurózónában is - Magyarország pedig maradt a régi recepteknél - legalábbis eddig.

A válság alatt többször is arról szóltak a hírek, hogy az adófizetők pénzén, milliárdos összegekkel meg kell menteni a bankokat. A hangsúly ezen van: "Kell".

A kérdés, ami először beugrik, hogy vajon miért is kellene? Magunk körül számtalan vállalkozást ismerünk - a sarki fűszerestől a ruhaboltosig -, akiket senki sem ment meg, főleg nem az adófizetők pénzén. De vajon mi a különbség az országhatárokon átnyúló bankok, és a sarki fűszeres között? (Bővebben lásd "Szigorúbb tőkemegfelelés és modern bankrendszer" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A legfontosabb különbség a rendszerkockázatban rejlik. Ha ugyanis egy óriásbank elbukik, az magával ránthat egész iparágakat, sőt országokat. Ez elfogadhatatlan természetesen, az apokaliptikus összeomlásnál nyilvánvalóan jobb, ha az adófizetők néhány milliárd dollárt vagy eurót betolnak.