Pénzügyi Szemle online blog

Rettentő fontos, hogy Magyarország megfelelő devizatartalékkal rendelkezzen, viszont ha túl sok az euró, azon százmilliárdokat bukhatunk.

Magyarország nem létezhet devizatartalék nélkül, ha nem heverne megfelelő mennyiségű euró a jegybank számláján, akkor az ország pénzügyei szélsebesen összeomlanának, és futhatnák a forintunk után. A válság előtti megközelítőleg 15 milliárd euróról mára 35 milliárd euróra - több mint 10 000 milliárd forint - nőtt a devizatartalékunk, ami egyfelől megnyugtató, másfelől viszont jelentős veszteségforrás, amin akár évi százmilliárdokat is bukhatunk. (Bővebben lásd "A költségvetés kockázatai a következő években" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Két módon is veszíthetünk a túl nagy devizatartalékon. A legkézenfekvőbb és leggyorsabb veszteség abból adódhat, ha a forint erősödik. Igaz ugyan, hogy a jegybanki kimutatásokban nem szerepelnek a napi mozgások, de elméletileg a 35 milliárd eurónyi devizatartalékon akár egy hét alatt bukhatunk 350 milliárd forintot, ha az euró árfolyama 10 forinttal süllyed.

A világ jegybankjai az infláció helyett a gazdasági növekedésre koncentrálhatnak a jövőben, a feltörekvő országokban azonban bezavar a devizaárfolyam.

Egyre többen egyre többet beszélnek arról, hogy a jegybankokban a korábbi inflációs célkövetés rendszerét elsöpörte a válság, és szinte biztosnak tűnik, hogy a régi rendszerhez nincs visszaút. A jövő jegybankjait új célok és új eszközök jellemzik majd, melyek a remények szerint jobban illeszkednek a megváltozott gazdasági rendhez. (Bővebben lásd "Tartós paradigmaváltás a jegybanki politikákban" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A fejlett világ központi bankjainak célja például egyre inkább úgy tűnik, hogy a nominális GDP - reál GDP plusz infláció - növekedési ütemének stabil szinten tartása lesz. Egy 2,0 százalékos infláció és 3,0 százalékos reálgazdasági növekedés mellett hosszú távon a nominális GDP-re vonatkozó 5,0 százalékos cél tűnik reálisnak. Azaz ha a gazdaság nominális növekedési üteme ettől elmarad, akkor a jegybank minden eszközzel - nem csak a kamattal - igyekszik majd élénkíteni, tartósan 5,0 százalék feletti bővülés esetén pedig hűteni.

Besegíthetnek a központi bankok az adósságcsökkentésbe, vagy őrködjenek csak az infláció felett?

A jegybankok szerepe a válságot megelőző évtizedekben az volt, hogy őrködjenek az infláció felett, és esetleg mellérendelt célként igyekezzenek hozzájárulni a gazdasági növekedés élénkítéséhez. Ma ezzel szemben az infláció nem jelent gondot - hogy is jelenthetne, mikor mindenki tartalékol és senki sem fogyaszt -, a gazdasági növekedések pedig épp az első számú gazdasági közellenség, az államadósságok miatt akadoznak. (Bővebben lásd "Új, lazább jegybanki politikára van szükség" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Logikus következtetés, hogy az eddigi konzervatív jegybanki hozzáállást váltsa föl egy jóval lazább szemlélet, és a központi bankok is segítsenek be az adóssághegyek leépítésébe - hangsúlyozza Simon Wren-Lewis, az Oxford University professzora.

Unortodox ötletekből máshol sincs hiány, ehhez képest a magyar megoldások is tankönyvszerűek.

Ha Barack Obama el akarja kerülni a fiscal cliff és az adósságlimit miatti nagy felfordulást, akkor nem kell mást tennie, mint kibocsátani két ezermilliárd dolláros platinaérmét. És ez nem vicc! (Bővebben lásd "Deficitcsökkentés érmekibocsátással?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Legalábbis a Wahintgon Post Wonkblogjának szerzője szerint, aki egy már 2011-ben is megköröztetett ötletet vett elő ismét. A platinaérme arra az esetre jelentene megoldást, ha 2013-ban nem sikerülne kezelni a fiscal cliff problémát, illetve megemelni az amerikai adósságplafont. A gond abból adódik, hogy jövő februárban az amerikai adósság el fogja érni a 16 400 milliárd dollárt, márpedig jelenleg a törvények szerint ennél nem lehet magasabb a tengerentúlon az államadósság. Ilyen esetekben meg szokták ezt az értéket emelni, de mindig kérdéses, hogy sikerül-e megállapodni…

A pénzügyi/gazdasági válság kirobbanásáért a közvélemény és a gazdaságpolitikusok egy része egyenesen a bankokat teszi felelőssé, ami elvezet a logikus következtetéshez: ha a bankok a hibásak, akkor meg kell őket szabályozni. A kérdés, hogy hogyan.

Ha ugyanis a bank biznisz egy "unalmas" iparág lenne, azaz a bankárok nem zsonglőrködnének dollármilliárdokkal, akkor talán elkerülhető lenne a következő válság - valahogy így hangzik a logikusnak tűnő gondolatmenet. (Bővebben lásd "Pénzügyi szabályozás: a harmadik út" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Viszont ha a bankszakma egy unalmas iparág lenne - íme az ellenvélemény -, akkor pénzügyi innováció sem lenne, és meglehet, hogy hosszú évtizedekig elkerülnénk a pénzügyi összeomlást, de akkor a jövő fejlődését lehetővé tevő újítások is hiányoznának. Raghuram Rajan, az IMF korábbi vezető közgazdásza szerint valami köztes megoldást kell találniuk a döntéshozóknak.