Pénzügyi Szemle online blog

Az ibériai állam belekeveredett egy súlyos lefelé tartó spirálba, melyből egyelőre nem látszik más kiút, mint a görög út.

Mint arról már korában írtunk, Spanyolország számára elsősorban nem az államadósság vagy a felelőtlen állami költekezés jelent komoly problémát, hanem az összeomló ingatlanszektor hitelei és a bankrendszer megroppanása. (Bővebben lásd "Spanyolország: tovább előre a görög úton?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az ingatlanboom idején rengeteg rossz minőségű hitelt utaltak ki a bankok, melyek most, a munkanélküliség emelkedésével, az ingatlanárak zuhanásával és a gazdaság recessziójával visszafizethetetlenné váltak.

A bankok nyakig ülnek a rossz hitelekben, a munkanélküliek tömegei képtelenek fizetni, az ördögi körből nem látszik más megoldás, minthogy a spanyol állam átvállalja a banki veszteségek egy részét. Ezzel ugyanakkor hirtelen megugrana az államadósság, már egy olyan szintre, amit nem lehetne sem kinőni, sem visszafizetni.

Az európai jegybank 1000 milliárd eurónyi hitelén a bankok évente több tízmilliárd eurós kockázatmentes nyereséget zsebelhetnek be.

Ki ne szeretne 1000 milliárd eurónyi hitelt "kapni" 3 évre 1,0 százalékos kamat mellett, hogy aztán ezt a pénzt befektesse kötvénybe, részvénybe, akármibe, vagy esetleg hitelezzen belőle a világ legnagyobb vállalatainak, esetleg államainak? A nyereség szinte tuti, hiszen az 1,0 százalékos hitelkamat fölött minden további plusz százalék tiszta haszon, amely 1000 milliárd eurón évente akár az 40-50-60 milliárdot is elérheti. (Bővebben lásd "Bankmentés vagy bankrendszer-mentés?" című cikkünket a jobb oldali hasábban.)

A helyzet az, hogy az Európai Központi bank tavaly év végén és idén év elején pontosan ezt a "műveletet" hajtotta végre, azaz két részletben összesen 1000 milliárd eurót adott kölcsön az eurózóna bankjainak 1,0 százalékon. Az elv világos, a piacra beöntött milliárdokkal a jegybank szerette volna eloszlatni az eurózóna összeomlásával kapcsolatos aggodalmakat, stabilizálni a kötvénypiacokat, és feltőkésíteni - azaz extra nyereséghez juttatni - az eurózóna bankjait.

A magyar kis- és közepes vállalkozások komoly bajba kerültek a válság során: a hitelezés befagyott, leálltak a beruházások, a belső kereslet elapadt. És a kilátások sem túl fényesek.

Az export, azaz a külföldi piacok jelenthettek volna kiutat, a magyar vállalkozások többségének azonban szomorú sajátossága, hogy gyenge exportképességgel és nemzetközi versenyképességgel bír, azaz a külföldi versenytársakkal szemben nem rúg labdába. Nem is rúghat, hiszen míg itthon 10-12 százalékon kap hitelt egy vállalkozás, addig mondjuk Csehországban 4-6 százalékon, Nyugat-Európában pedig esetenként még ennél is kedvezőbb kamat mellett.

Emellett a magyar vállalkozások az innováció, a kutatás/fejlesztés terén is jócskán le vannak maradva az európai mezőnyben, arról nem is beszélve, hogy tőkeellátottságuk is igen alacsony - hangsúlyozza Gém Erzsébet, a Magyar Fejlesztési Bank vezető közgazdásza (lásd a vele készült interjút a jobb oldali hasábban).

Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója szerint ha nem jön gyökeres változás, akkor a fejlett országokban megismétlődhet az 1930-as évek válságidőszaka. Hasonló félelmei vannak Soros Györgynek is, aki a német szigor hatásai miatt aggódik. De mit is jelent az akkori krízist jellemző defláció, és mennyire kell tőle rettegni?


Az 1930-as években a sorozatos bankcsődök és a pénzügyi rendszer működési szabályainak szigorítása a banki hitelezés összeomlásához, deflációhoz, a munkanélküliség megugrásához és a termelés visszaeséséhez vezetett.