Pénzügyi Szemle online blog

Csodafegyvernek gondoltuk a svájcifrank-hiteleket, a tengerentúlon pedig a jelzáloggal fedezett kötvényeket, no meg a CDS-eket, és mi lett belőle? Egy jó nagy bukó.

Miért van az, hogy azok a pénzügyi innovációk, melyek valóságos forradalmat jelentenek a pénzpiacon, időről-időre méretes összeomlást idéznek elő a világgazdaságban?

A válasz egyszerű - mint ahogy arra Kenneth Rogoff, a Harvard professzora rámutat, - a pénzügyi szektorban 10-15 évente megfigyelhető egy ciklikusság, melynek első felében új és ígéretes pénzügyi termékek jelennek meg, melyek a ciklus közepén sikert sikerre halmoznak, végül azonban a túláradó spekuláció és a határtalan kapzsiság miatt pénzügyi katasztrófát okoznak. (Bővebben lásd "Szűkös évek várnak a bankárokra" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A Valutaalap hitelmegállapodásai nem mentesek a politikai és gazdasági érdekektől.

A krízis 2007-es kirobbanását követően a Valutaalap egyre aktívabb szerepet vállalt a válságkezelésben, a görög, portugál vagy ír mentőcsomagok finanszírozása mellett többek között segítséget nyújtott Magyarországnak, Romániának, Izlandnak, vagy épp Ukrajnának. Az elmúlt öt évben a Valutaalap több mint 300 milliárd dollárnyi hitelt hagyott jóvá a tagországoknak, amely summával komoly szerepet játszott a válsághullámok csillapításában. (Bővebben lásd "IMF: hitelezés politikai érdekek mentén?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A szervezet válságkezelése a korábbi gyakorlattól eltérően már nem csupán a rövid távú pénzügyi segítségre korlátozódott, az IMF mind a hitelkonstrukciók, mind a pénzügyi tűzerő tekintetében előrelépett.

A kérdésre az evidens válasz az, hogy "azért, mert válság van", a valódi okokért azonban egészen 2001-ig vissza kell mennünk.

Az amerikai NBER kutatóintézet szakemberi ugyanis kimutatták, hogy az Egyesült Államokban a 2007 és 2009 márciusa között munkanélkülivé vált 6,2 millió emberből 4,0 millió az ingatlanpiac összeomlása miatt veszített el állását, miután a korábban felelőtlenül felvett hitelektől és az ingatlanárak visszaesésétől "megijedve" visszafogta fogyasztását, recesszióba taszítva ezzel a gazdaságot. (Bővebben lásd "Az amerikai ingatlanpiac összeomlásának tanulságai" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A logika tehát az, hogy a végletekig eladósodott lakosság éppen azáltal növelte a munkanélküliséget, hogy takarékosabb fogyasztásra rendezkedett be.

Az uniós fejlesztések hozták a bajt, az önerőhöz ugyanis hitel kellett.

A magyar önkormányzatok eladósodásának egyik fontos oka az európai uniós pénzek nem megfelelő felhasználása - erre a következtetésre jutottak az Állami Számvevőszék ellenőrzései, amelyek eddig soha nem látott keresztmetszetet adnak a magyar önkormányzati rendszer egészéről. (Bővebben lásd "Összefoglaló a helyi önkormányzatok pénzügyi helyzetéről" című írásunkat a jobb hasábban).


Miről is van szó röviden? Arról, hogy az önkormányzatok ott fejlesztettek, ahol uniós pályázati lehetőségek voltak, ez volt a beruházások közötti szelektálás alapja. Mindez azt is jelenti egyben, hogy nem az volt a kritérium, hogy mit lenne érdemes, illetve szükséges fejleszteni. Amennyiben az uniós pályázatok épp lefedték volna ez utóbbi területeket, akkor nem lenne baj, de sajnos a tapasztalatok szerint ez nem így történt.

Egy kaliforniai javaslat szerint a hallgatók az egyetemi tandíjat szívesen kiváltanák egy 20 éves adóval.

A felsőoktatás nagyon drága, és évről-évre egyre drágább lesz. 1989-ben a háztartások 8,9 százaléka, míg 2007-ben már 16 százaléka rendelkezett diákhitellel az Egyesült Államokban. A tartozás átlagos összege ezen időszak alatt 8700 dollárról 21 500 dollárra - közel ötmillió forint - emelkedett. Ilyen szintű eladósodottság mellett nem könnyű talpon maradni az egyetemi évek után, különösen a mai rendkívül nyomasztó munkaerőpiaci helyzetben. (Bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban)

Éppen ezért, egyfajta alternatív megoldásként a kaliforniai diákok előálltak egy javaslattal, mely szerint tandíj helyett szívesebben fizetnének adót a felsőoktatási intézményeknek. Az ötlet szerint a végzett hallgatók a bruttó bérük 5 százalékát utalnák át az egyetemek számára 20 éven keresztül.