Pénzügyi Szemle online blog

Magyarország rendbetételéhez először azt kell megtalálni, hol van tere a takarékosságnak.

A magyar költségvetést rendbe kellene tenni - ebben mindenki egyetért, a hogyannal kapcsolatban azonban már komolyak a véleménykülönbségek. Nem is arról van szó, hogy ki melyik területen tartja túlzónak a kiadásokat (a bevételekről most nem is szólnék), hanem arról az alapvető eltérésről, ami a makrogazdasági és mikrogazdasági megközelítésből adódik (erről lásd "A közvagyon ne legyen elfekvő tőke, a közpénzre befektetésként tekintsünk!" című írásunkat a jobb oldali hasábban).

Célegyenesbe érkezett az amerikai elnökválasztási kampány, ahol az egyik jelölt az 1950-es évek óta nem látott megszorításokat ígér. Lehet így nyerni?

Mitt Romney republikánus elnökjelölt a költségvetés rendbe tételével kampányol, tervei közt szerepel a központi kiadások lefaragása a GDP jelenlegi megközelítőleg 24 százalékáról 20 százalékra. Ezt a műveletet egy elnöki ciklus, azaz négy év alatt vinné véghez, amely mutatványra több mint 50 éve nem volt példa a világ legnagyobb gazdaságában. (Bővebben lásd "Csökkenteni kell a szociális kiadásokat!" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A vállalkozást csak nehezíti, hogy a hadi/védelmi kiadásokat még emelné is a republikánusok jelöltje, így - hozzátéve, hogy az amerikai államadósság kamatkiadásai akár százmilliárd dolláros tételben is növekedhetnek négy év alatt - a szakemberek számításai szerint az ambiciózus cél elérése érdekében nem nagyon marad más út, mint a szociális kiadások durva megvágása.

Az eurózóna válsága arra mutat rá, hogy a leírt szabályok önmagukban keveset érnek. Erre Magyarországon is figyelni kell.

Mi történik akkor, ha a leírt szabályok, törvények, alkotmányos rendelkezések nem veszik figyelembe egy adott közösség politikai és társadalmi prioritásait? Mi a helyzet, ha a közösség nem nő fel a szabályokhoz? - Samuel Gregg, az Acton Intézet közgazdász kutatója szerint a jelenlegi európai krízis elsősorban erről szól. (Bővebben lásd "Ezért bukott meg a maastrichti szerződés" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az 1992-ben elfogadott maastrichti szerződés előírt számos fiskális szabályt, ami egyrészről letette a közös monetáris politika alapjait, másrészről az európai jóléti állam terjeszkedését volt hivatott meggátolni. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy Európában az emberek elvárják az állami gondoskodást, az állam által nyújtott biztonságot - szemben például Amerikával, ahol ez jóval kevésbé jellemző.

A németek szerint a görögöknek nem jár több hitel, ebben az esetben viszont elkerülhetetlen a csőd. Rizikós blöff egy veszélyes pókerjátszmában, melyben azonban nagyon úgy tűnik, hogy a németeknél vannak a rosszabb lapok.

"Úgy tűnik, hogy Görögország képtelen teljesítni a vállalásait, ebben az esetben viszont nem kaphat több hitelt" - nyilatkozta Philipp Rösler német gazdasági miniszter, akivel a hírek szerint több befolyásos német politikus, sőt még az IMF is egyetért. (Bővebben lásd "Csupán blöff a német fenyegetés?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Görög költségvetés elsődleges egyenlege (%)

Viszont ha a görögöknek nem adnak több hitelt, akkor csődbe mennek, és végső esetben kiszorulnak az eurózónából. Ekkor azonban a fizetési övezet megroppanhat, aminek legnagyobb kárvallottjai épp a németek lennének.

Az eurózóna válsága tulajdonképpen egy politikai válság, melynek alapja az, hogy az egyes országok vezetői - érthető okokból - foggal-körömmel ragaszkodnak a nemzeti szuverenitáshoz.

Egy valutaunió azonban így nem működhet, ahhoz hogy az eurózóna átalakuljon egy fenntartható gazdasági közösséggé, ahhoz meg kell valósítani mind a bankuniót mind pedig a költségvetési uniót, ez azonban törvényszerűen a szuverenitás egy részének elvesztésével jár. (Bővebben lásd "Miért ennyire nehézkes az európai válságkezelés?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ahhoz hogy a rendszer működjön, nem elég a nemzeti devizáról és az önálló monetáris politikáról lemondani. A helyi bankok feletti felügyeletet, a feltőkésítés és betétbiztosítás jogát és feladatát át kell adni egy központi szervnek, a költségvetések megalkotásába beleszólást kell engedni a központi hatóságoknak, és az adószedés jogának egy részéről is le kell mondani.