Pénzügyi Szemle online blog

Az elmúlt három évben az eurózóna vezetői hangsúlyozták, hogy minden létező eszközt be fognak vetni a fizetési övezet megmentése érdekében, mára azonban világossá vált, hogy a választók - elsősorban a német választók - ezekből az "eszközökből" nem kérnek.

Az eurózóna széthullása egy jól belátható, és jól előre jelezhető folyamat Peter Boone és Simon Johnson szerint, melynek a júniusi görög választás, és az esetleges görög kilépés csupán egy állmása. Az MIT és a Peterson Institute professzorai felvázolják az elkerülhetetlen széthullás forgatókönyvét: a befektetők és a betétesek, érezve a bajt elkezdik kimenekíteni a pénzüket a problémás európai országokból, és az euró milliárdokat a biztonságos Németországba, Hollandiába vagy épp Ausztriába utalják. (Bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban)

A görög, spanyol vagy épp olasz gazdaság így még mélyebb recesszióba süllyed, a bankok egyensúlya a kiáramló betétek miatt felborul, az állampapírok árfolyama zuhan, a befektetők elpártolnak.

A fő kérdés ma már nem is a görög kilépés vagy a spanyol bankszektor jövője, hanem az, hogy lesz-e egyáltalán euró.

Az első számú gond ugyanis ma az Európában - ebben többnyire egyetértenek a szakemberek -, hogy nem működhet monetáris unió fiskális és politikai unió nélkül. A jelenlegi formájában az eurózóna nem fenntartható, ez világos, az erősödő pénzpiaci nyomás pedig hamarosan ki fogja kényszeríteni a változást. (Bővebben lásd "Európa: evolúció vagy széthullás?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A kérdés az, hogy ez a változás előre mutató lesz-e, azaz a mélyebb európai integráció felé halad, vagy visszafelé mutató lesz, azaz az egyéni országérdekek mentén a széthúzás és szétesés felé terelődik a monetáris unió.

Soros György elmélete szerint az európai politikusoknak tenniük kell valamit a görög lavina megállítása érdekében, máskülönben az események katasztrofálisak lehetnek.

A görög választások utáni két hétben a pénzpiacok pánik-üzemmódba kapcsoltak, és szinte minden nap estek. Az "eladás" gombra tenyerelő befektetők logikája érthető: ha a görögök megválasztják az euróellenes pártot, amely ígéretéhez híven megtagadja az EU/IMF-vállalások teljesítését, akkor Görögország csődbe megy, kiszorul az eurózónából, amely ezzel végzetes sebet kap, és végül darabokra hullik.

Ha pedig így lesz, akkor a pénzpiacokon egy Lehman-összeomlás utáni eladási hullám söpör majd végig, és kő kövön nem marad. De ha így lesz, akkor érdemes már most eladni, amíg viszonylagos a szélcsend. Eladni a spanyol, az olasz állampapírokat, részvényeket, mindent. (A görög válság kapcsán bővebben lásd cikkeinket a jobb oldali hasábban)

Viszont ha a befektetők eladnak, számítva az összeomlásra, akkor épp ezekkel az eladásokkal taszítják a mélybe például az olasz és spanyol államkötvényeket, előidézve egy még súlyosabb pánikhangulatot, jóval azelőtt, hogy a görögök egyáltalán megtartanák a június 17-re kiírt választásokat…

Az elmúlt két hétben, azaz a görög választásokat követően a pénzpiacok reális forgatókönyvként kezdték értékelni az eurózóna felbomlását. Kérdés, hogy ki lenne ennek a szcenáriónak az igazi vesztese, a görögök, vagy esetleg pont a németek?

Marshall Auerback, a világ legnagyobb kötvényalapját kezelő PIMCO közgazdásza merész pókerjátszmához hasonlítja a jelen helyzetet, melyben ugyanakkor nézete szerint a görög szélsőséges párt, a Syriza meglepően jó pozícióban van. Görögország ugyanis gyakorlatilag öt éve megszorít, a GDP közel 20 százalékkal esett, és a költségvetés elsődleges egyenlege közel van az egyensúlyoz, azaz a görögöknek már nem nagyon van mit veszíteniük. (Bővebben lásd "A görögöknél van az ütőkártya?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A megszorítások politikája csődöt mondott Európában, a kiút pedig egyre több szakember szerint csakis az innováció, a beruházások és a gazdasági növekedés beindítása lehet. Kérdés, hogy mely szektorokba érdemes hosszú távon befektetni.

Roland Kupers, az Oxford University professzora szerint a válasz egyértelmű: a jövőt a "green growth", azaz a környezetvédelmi beruházások és a zöld energia befektetések jelentik. A gazdaságtörténet során mindig volt egy iparág, melynek fellendülése az adott korszakot jellemezte, akár a vasút, akár a nehézipar, akár a technológia, akár a hadiipar vagy épp az ingatlanpiac fellendüléséről volt szó. (Bővebben lásd "A zöld energia húzhatja ki Európát a gödörből" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az előttünk álló évtizednek is lesz egy kulcs iparága, ez kétségtelen, mint ahogyan Roland Kupers az sem kérdés, hogy ez a szektor a zöld energia lesz. Az Európai Unió egyik fő célkitűzése, hogy 2050-ig 80 százalékkal csökkenti az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, amely törekvés csakis az innováció és sok-sok milliárd euró beruházás útján képzelhető el.