Pénzügyi Szemle online blog

A Valutaalap hitelmegállapodásai nem mentesek a politikai és gazdasági érdekektől.

A krízis 2007-es kirobbanását követően a Valutaalap egyre aktívabb szerepet vállalt a válságkezelésben, a görög, portugál vagy ír mentőcsomagok finanszírozása mellett többek között segítséget nyújtott Magyarországnak, Romániának, Izlandnak, vagy épp Ukrajnának. Az elmúlt öt évben a Valutaalap több mint 300 milliárd dollárnyi hitelt hagyott jóvá a tagországoknak, amely summával komoly szerepet játszott a válsághullámok csillapításában. (Bővebben lásd "IMF: hitelezés politikai érdekek mentén?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A szervezet válságkezelése a korábbi gyakorlattól eltérően már nem csupán a rövid távú pénzügyi segítségre korlátozódott, az IMF mind a hitelkonstrukciók, mind a pénzügyi tűzerő tekintetében előrelépett.

A június 28-29-ei EU-csúcs előtti hetekben valóságos európai népharag zúdult a németekre, mondván pont ők vétóznak meg minden mentőakciót, pont ők, akik a legnagyobb haszonélvezői az eurózónának és az eurónak. De vajon tényleg a németek húzták a legnagyobb hasznot az euróból?

Kétségtelen, hogy Németország a legnagyobb exportőr az öreg kontinensen, mint ahogyan az is, hogy a német kivitel 1998 és 2011 között 117 százalékkal bővült. Nem kérdés, hogy az exportnak jót tesz a közös belső piac és a közös deviza, mint ahogyan az sem, hogy az elmúlt évtizedben a német márka vélhetően jobban felértékelődött volna, mint tette azt az euró, ez a felértékelődés pedig visszavethette volna a német kivitelt. (Bővebben lásd "Valóban Németország az euró legnagyobb nyertese?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A németek ugyanakkor azzal védekeznek, hogy bár az export valóban szépen bővült, a teljes gazdasági növekedés a vizsgált időszakban elmaradt az európai átlagtól. Hogyan nevezhetnénk Németországot az euró legnagyobb haszonélvezőjének, ha az 1998 és 2011 között átlagos GDP-növekedés mindössze 1,4 százalékos volt, szemben például a francia 1,7 százalékkal, vagy a 2,0 százalékos hollanddal, esetleg a teljes eurózónára számolt 1,6 százalékos átlaggal - így védekeznek a németek…

Soros György szerint a június 28-29-re tervezett EU-csúcs az utolsó esély arra, hogy Európa vezetői megmentsék az eurózónát. A kulcs a németek kezében van.

A milliárdos befektető szerint az EU-csúcson a politikusoknak a már jól ismert politikai -, fiskális - és bankunió vázát kell megalkotniuk, amely eléggé hiteles és kivitelezhető ahhoz, hogy a pénzpiacok bizalmát elnyerje.

Félreértés ne essék, egy működőképes Európai Egyesült Államok megalkotása nem mehet végbe egyetlen EU-csúcson, a fő csapásirány és a tagországok - elsősorban Németország - elkötelezettsége azonban első lépésként elegendő lehet. (Bővebben lásd "Így menthető meg az eurózóna" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Súlyos kritikával illette a brüsszeli, berlini és frankfurti gazdaságpolitikusokat (bürokratákat) Paul Krugman, a Nobel-díjas közgazdász szerint ők voltak azok, akik mély válságba taszították a görögöket.

Krugman szerint bár az USA gazdasági rendszere távolról sem tökéletes, azért tud viszonylag zavartalanul működni, mert a tengerentúlon egy erős központi kormányzat őrködik, amely gondolkodás nélkül segítségére siet a bajba jutott tagállamoknak - Florida, Texas államok pénzügyi kimentését hozza fel példának a közgazdász.

Ezzel szemben az európai monetáris unióban nincs központi irányítás, a tagállamok vezetői egyéni érdekeik mentén igyekeznek hol erre, hol arra tolni Európa szekerét. (Bővebben lásd "A német arrogancia okozta Görögország válságát" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Félő, hogy az eurózóna bankrendszerének megroppanását Magyarország az első sorból nézné végig.

Ha ez eurózóna bankválsága súlyosbodik, netán leáll a bankközi pénzpiac és az intézmények visszafogják a hitelezést, az a nyugat-európai országok mellett Kelet-Európát is súlyosan érintené, tekintettel arra, hogy a régió pénzügyi rendszerét a nyugati bankok leányvállalatai dominálják. Ebben az esetben a kelet-európai bankok is elzárnák az éppen csöpögő pénzcsapokat, ez pedig újabb válsághullámot, visszaeső hitelezést és akár újabb recessziót is jelenthetne.

Az IMF elemzése szerint a régióban jellemzően 60-80 százalék a külföldi bankok piaci részesedése, ami komoly kockázatot jelent abban az esetben, ha az eurózóna bankválsága elmélyül. (Bővebben lásd "Mit tehet Kelet-Európa, ha megroppan az eurózóna bankrendszere?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)