Pénzügyi Szemle online blog

Egy amerikai felmérés szerint a közszférában dolgozók csupán a versenyszférában jellemző fizetés kétharmadát kapják ugyanazért a munkáért. Ha ez igaz, akkor megéri váltani…

Az Egyesült Államokban a legtöbb gazdasági vita a költségvetési hiánnyal kapcsolatos, jelesül hogy hogyan lehetne úgy csökkenteni a deficitet, hogy a növekedés ne torpanjon meg. Kézenfekvő megoldás lehet az állami alkalmazottak fizetéscsökkentése, ami azonban érthető okokból heves ellenállásba ütközik. (Bővebben lásd "Közszféra vs. magánszféra: hol keresnek többet?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Egy felmérés - melyet a Federal Salary Council készített - például arra hivatkozik, hogy hasonló munkáért a közszférában csupán a versenyszférában mért fizetések 65 százalékát kapják, azaz kijelenthető, hogy a közszférában dolgozók már így is alulfizetettek.

A kapitalizmus fellegvárában a diákhitelek már a nyugdíjasokat is kísértik, szülőket és nagyszülőket, akik kezességet vállaltak a gyermekek vagy unokák diákhiteleinél.

Az Egyesült Államok híres a rugalmas pénzügyi megoldásokról, melyek közül az egyik legnagyobb port az ún. szülői hitelek kavarták az elmúlt években. A konstrukció lényege, hogy a tanulni vágyó fiatal diákhitelt vesz fel, melybe adóstársként vagy kezesként a szülők vagy a nagyszőlők is beszállnak. A bank így duplán biztosított, a fiatalok könnyebben kapnak hitelt, az egyetemek létszáma pedig bővül. Látszólag mindenki jól jár. (Bővebben lásd "Diákhitelek: bajban a nyugdíjasok az Egyesült Államokban" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A válság azonban, mint minden más hitelpiacon, itt is alapos pusztítást végzett, a kamatok ugyanis felszöktek, a törlesztőrészletek meghíztak, a munkahelyek elfogytak, és egyre több szülő/nagyszülő oda jutott, hogy a végzett fiatal munkahely hiányában elmulasztotta fizetni a törlesztőrészletet. A szülők egy darabig próbálnak helyt állni, sok esetben azonban ők is a csőd szélére kerülnek.

Észak-Amerika valósággal fürdik az olajban, a gond most már az, hogy nincs elég finomító és olajszállító csővezeték.

A BP elhalasztott egy kapacitásnövelő nagyberuházást az egyik észak-amerikai olajfinomítójában, aminek hatására a kanadai kőolaj jegyzése a lélektani hordónkénti 50 dollár alá zuhant. Elemzők hangsúlyozzák, hogy a következő évek súlyos kapacitásproblémákat hozhatnak a kanadai olajpiacon, a csővezetékek akár már 2014-re túlterheltté válhatnak, nincs elég finomító, miközben az olajkitermelés évi 5-7 százalékkal emelkedik, sőt 2025-30-ra akár a jelenlegi szint duplájára, azaz napi 6,2 millió hordóra hízhat. (Bővebben lásd "Megdőlhet a ''peak oil'' elmélet?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A kitermelésben számos új technológiai újítás jelent meg az elmúlt években, a kutatók újabb olajmezőket fedeztek fel - Kanada olajkészlete már a második legnagyobb az éllovas Szaúd-Arábia mögött -, miközben a vezetékek és finomítók építése/bővítése lassan halad. Az olajkínálat ennek megfelelően folyamatosan emelkedni fog a következő években, ami a nyersolaj árának csökkenését vetíti előre.

Hiába a korábbi nagy fogadkozások, az európai politikusok továbbra sem nagyon akarnak Európai Egyesült Államokat.

Az elmúlt hetekben több ízben is komoly vita zajlott az eurózóna vezetői között arról, hogy legyen-e, és ha igen, milyen legyen az európai bankunió. A németek továbbra sem akarnak pénzügyileg "beszállni" a közösbe, csupán ahhoz adják áldásukat, hogy az EKB végezze a legnagyobb európai bankok felügyeletét (a kisebbekét nem, az marad nemzeti hatáskörben). Közös bankmentő pénzügyi alap, közös betétbiztosítás továbbra sem kell - ez nem is meglepő, a német adófizetők most sem hajlandóak kifizetni a görög/spanyol bankok vagy betétesek veszteségeit. (Bővebben lásd "Bankunió: nem erről volt szó" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ez a bankunió ugyanakkor ebben a formában csupán egy látszat intézmény lesz, ami komoly baj esetén semmilyen védelmet nem fog nyújtani sem a bankoknak, sem a betéteseknek. A politikusokra továbbra is az jellemző, hogy az "Európai Egyesült Államok" megalkotásának folyamatában csak annyit préselnek ki magukból, amennyit a piacok kikényszerítenek.

Eleinte jó ötletnek tűnt a devizahitel, aztán mégis befürödtünk vele.

Volt idő, amikor a hitel vagy a készpénz is nagy szónak számított, ma azonban már csak kapkodjuk a fejünket, amikor a bonyolult pénzügyi "szörnyszülöttekről" - CDS, swap, határidős devizapiac - olvasunk. A pénzügyi innovációk szerves részét képezik mindennapjainknak, épp úgy megtalálhatók az egyszerű napi bevásárlás (hitelkártya, bankkártya) során, mint a hosszú távú pénzügyi döntéseinknél (ingatlanhitel, nyugdíjtakarékosság). (Bővebben lásd "Szükséges, de kockázatos - a pénzügyi innovációk tapasztalatai" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Minden pénzügyi újítás egy-egy felmerülő igényhez kapcsolódik, a gond csak az, hogy az új megoldásokkal fejest ugrunk az ismeretlenbe. Nincs előélet, nincsenek múltbeli példák - vagy ha vannak, akkor nem ritkán az emberi kapzsiság elhomályosítja ezeket -, kitaláljuk, megcsináljuk, és bízunk benne, hogy működni fog.