Pénzügyi Szemle online blog

A válság alatt az IMF egyszer már meggondolta magát, és azt javasolta, hogy az európai országok lassítsanak a megszorítások tempóján. Meglehet, hogy ismét tévedett?

A Valutaalap az ezredforduló előtti évtizedekben szilárdan kitartott nézetei mellett, és következetesen azt javasolta a bajba jutott országoknak, hogy adóemelésekkel vagy kiadáscsökkentésekkel tegyék rendbe a költségvetésüket, és állítsák fenntartható pályára az államadósságokat. (Bővebben lásd "Az IMF maradjon meg a válság előtti receptnél" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

A jelen válság alatt ugyanakkor megváltozott ez a korábban sziklaszilárdnak gondolt elv. 2008-ban az akkor még Dominique Strauss-Kahn által irányított Valutaalap ugyanis azt javasolta a "költségvetési tartalékkal" rendelkező eurózóna tagoknak, hogy ha van rá lehetőségük, akkor próbálják meg ösztönző programokkal talpra állítani a gazdaságukat. A javaslatot meg is hallgatták például a spanyolok, a szlovénok és a ciprusiak, és költekeztek, aminek hatására egy még súlyosabb pénzügyi válságba kormányozták magukat.

Nem kell rettegni az eurózóna szétesésétől, több mint valószínű, hogy néhány éven belül még meg is köszönnék az érintettek.

Az Egyesült Államok és az eurózóna a múltban a gazdasági teljesítmény tekintetében jellemzően kéz a kézben haladtak, az elmúlt két évben azonban látványosan elváltak egymástól. Az USA folytatta a növekedést, és 2012 negyedik negyedévében reál GDP-je már 2,5 százalékkal haladta meg a 2007-ben felállított csúcsértéket, miközben az eurózóna mutatója éppen ennyivel, azaz 2,5 százalékkal maradt el a válság előtti rekordtól. (Bővebben lásd "Az euró okolható az USA és az eurózóna szétválásáért" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ami ennél is aggasztóbb, az a tendencia: miközben az USA gazdasága szünet nélkül növekszik - az előrejelzések szerint 2013 első negyedévében az évesített ütem akár a 4,0 százalékot is elérhette -, addig az eurózóna gazdasága szenved a recessziótól, amiből az előrejelzések szerint meglehet, hogy egészen az év végéig nem fog kilábalni.

Ha a gazdasági problémákra továbbra is politikai megoldások születnek, az könnyen vezethet megoldhatatlan konfliktusokhoz az eurózónában.

Ha az eurózóna nem menti meg Ciprust, akkor veszélybe kerülhet a pénzügyi stabilitás, ha megmenti, mi több, mindig mindenkit megment, akkor a gazdasági szereplők sohasem tanulják meg vállalni a következményeket a pénzügyi döntéseik után. Ez a már jól ismert dilemma, a pénzügyi stabilitás és az ún. moral hazard, azaz a morális kockázat között. (Bővebben lásd "Pénzügyi stabilitás vagy morális kockázat?" című cikkünket a jobb oldali hasábban.)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle


Jean Pisani-Ferry, a brüsszeli Bruegel kutatóintézet igazgatója hangsúlyozza, hogy - különösen válságos időkben - rettentő nehéz megtalálni az egyensúlyt a két cél között, azaz olyan megoldást találni, ami egyszerre stabilizálja a pénzügyi rendszereket, és tanítja a következmények vállalására az egyes piaci szereplőket. Ciprus remek példát szolgáltat erre a dilemmára, egyre inkább úgy tűnik ugyanakkor, hogy sikerült megtalálni a "jó" megoldást: a 100 000 euró alatti betétesek nem fizetnek, ezzel megőrizhető a pénzügyi stabilitás, a határ fölötti betétekre viszont jókora egyszeri adót vetnek ki, így a nagybetétesek megtanulják, hogy vállalniuk kell a pénzügyi döntéseik kockázatát.

A háborúk után működött, így miért ne működhetne most is egy olyan újjáépítés, melyet átmeneti válságadókból finanszíroznak, és az állam vezérel?

Európa ördögi körbe került: a vállalatok és a háztartások óvatosak, ezért nem költenek, a magas államadósság miatt az államok megszorítani kényszerülnek, aminek következtében a gazdaságok stagnálnak/csökkennek, ami még óvatosabbá teszi a szereplőket, akik még jobban visszafogják a kiadásaikat… (Bővebben lásd "A balanced-budget stimulus lehet a kiút Európában" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

És így tovább, Európa szépen lassan csúszik lefelé, és egyelőre esély sem látszik a kilábalásra. A megoldás - ahogy arra Robert J. Shiller, a Yale University professzora rámutat - az ún. "balanced-budget stimulus" lehet, ami annyit tesz, hogy az állam átmeneti válságadókat vet ki, a beszedett pénzt pedig elkölti gazdaságélénkítésre (utakat épít, iskolákat újít fel, közmunkaprogramokat hirdet, munkahelyteremtő beruházásokhoz nyújt támogatást…). A költségvetés hiánya így nem nő, az államadósság sem, miközben a vállalatok és háztartások által őrizgetett pénzek ismét visszatérnek a gazdaság körforgásába.

A Nobel-díjas közgazdász veri a fejét a falba, amiért a lengyelek továbbra is csatlakozni szeretnének az eurózónához.

Paul Krugman az elmúlt hónapokban/években több fórumon is hevesen bírálta az eurózónát, hangsúlyozva, hogy az egységes deviza válságos időkben rettentő nehéz helyzetbe sodorja a gyengébb fundamentumokkal rendelkező tagországokat. A spanyol, az ír, vagy friss emlékként a ciprusi eset is mind-mind azt példázza, hogy okosabb döntés kint maradni az eurózónából, mint csatlakozni hozzá. (Bővebben lásd "Lengyelország vs. eurózóna: belépni vagy kint maradni?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Lengyelország és az eurózóna reál GDP-jének alakulása

Forrás: Krugman Blog, The New York Times

Éppen ezért ütötte ki a biztosítékot a közgazdásznál a hír: az eurózóna nehézségei ellenére a lengyel kormányfő mindent megtesz a mielőbbi csatlakozás érdekében.

Paul Krugman ugyanakkor úgy látja, hogy a lengyel gazdasági csoda - a lengyel gazdaság az EU-ban egyedüliként elkerülte a recessziót, sőt reál GDP-je az elmúlt 5 évben 15 százalékkal emelkedett, szemben az eurózónában mért visszaeséssel - egyik alapköve épp a saját deviza volt, ami olyan gazdaságpolitikai előnyt jelent, amit hosszú távon komoly hiba lenne feladni.