Pénzügyi Szemle online blog

Ha minden jól megy, már idén lekerülhetünk az uniós szégyenpadról, akár hamarabb, mint több régiós versenytársunk.

Olli Rehn uniós pénzügyi biztos optimizmusra okot adó bejelentést tett: hazánk szerepel azon a hat országot tartalmazó listán, melyek akár már idén tavasszal kikerülhetnek az unós túlzottdeficit-eljárás alól. (Bővebben lásd "Magyarország versenytársai Brüsszelből nézve" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az eljárást az EU azon országok esetében alkalmazza, melyek nem teljesítik az uniós pénzügyi feltételek - általában a költségvetési hiány 3,0 százalék alatt tartása szokott gondot okozni - valamelyikét. Magyarország 2004 óta szerepel a feketelistán, miközben a régiós versenytársaink - Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Románia - a gazdasági válság 2009-es elmélyülése során kerültek fel rá.

A nyugat-európai nyugdíj, egészségügy és oktatás színvonala irigylésre méltó, a rendszer fenntartásához azonban ki kell lépni a jelenlegi gazdasági mocsárból.

Bár az előrejelzések azt mutatják, hogy a nyers GDP-adatok tekintetében a vezető európai gazdaságokat szépen lassan megközelítik, sőt le is hagyják a legjelentősebb feltörekvő piacok - Kína, India, Brazília -, Nyugat-Európa szociális ellátórendszereit a világ még mindig irigykedve figyeli. Kinek jutna eszébe Németország vagy Ausztria helyett mondjuk Kínában élni, és feladni a színvonalas oktatás, egészségügy és gondtalan nyugdíj lehetőségét a robogó GDP-növekedésért? (Bővebben lásd "Így tartható fenn az európai szociális rendszerek színvonala" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ez az európai rendszer ugyanakkor a jövőben komoly kihívásokkal néz szembe, a jelenlegi színvonal fenntartása ugyanis a stagnáló, sőt recesszió szélén billegő gazdaságokkal egészen biztosan nem lehetséges - hangsúlyozza elemzésében Javier Solana, korábbi spanyol külügyminiszter.

Tegyük fel: az EU kiszámolja, hogy 3 százalék fölött lesz a hiány, ezért büntetésből befagyasztja az uniós pénzeket. De mi van, ha az EU téved? Márpedig rendszeresen téved...

Ha egy EU-tag tartósan nem teljesíti az unió által szabott pénzügyi feltételeket - elsősorban a költségvetési hiánnyal kapcsolatban -, akkor Brüsszel magyarázatot kérhet, ajánlásokat tehet, sőt végső esetben szankcióként akár fel is függesztheti az EU-s pénzek kifizetését, ami évi több százmilliárd forintot érinthet... (Bővebben lásd "Mennyire pontosak az Európai Bizottság előrejelzései?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Utóbbi rémképe nem is olyan régen Magyarországot is megérintette, miután kiderült, hogy a brüsszeli előrejelzések szerint a kormány intézkedései nem elegendők ahhoz, hogy tartósan teljesüljön a 3,0 százalékos költségvetési hiánycél. A hangsúly itt az "előrejelzésen" van, azaz az unió nem a múltbéli tényadatok alapján büntet, hanem a statisztikusok várakozásai alapján.

Manapság a munkahelyek és a beruházások terén szinte minden az "EU-s pénzekről" szól, ebből a szempontból ugyanakkor Pest nincs jó helyzetben. A város sem, de főleg a megye.

Magyarország hét régiójából hat mélyen az EU27 átlagánál alacsonyabb fejlettségi szinttel bír, a kivétel a fővárost és Pest megyét magába foglaló közép-magyarországi régió, amely összességében - Magyarországon egyedüliként - az EU-átlagnál fejlettebb régióként jóval kevesebb uniós forrásra jogosult. (Bővebben lásd "Pest megye európai uniós besorolásának sajátosságai" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A pénzek kiosztásánál az elv az, hogy azokban a régiókban, melyek már eleve fejlettebbek az EU átlagánál, nincs szükség felzárkózásra, így oda kevesebb EU-s pénz is "elég". Budapesten ebből nincs is gond, hisz oda amúgy is áramlik a befektetésre éhes tőke - a főváros egy főre jutó GDP-je az EU átlag 145 százaléka -, Pest megye azonban óriási vesztese a leosztásnak.

Olyan sokat mondták, hogy már elhittük, pedig a 2008-as IMF-hitel egyáltalán nem volt olcsó. Összességében a magyar alapkamatot fizettük ki érte, vagy még annál is többet.

Az IMF-hitel közel sem olyan "bomba biznisz", mint az elsőre látszik. A magyar államnak ugyanis a Valutaalaptól lehívott euró milliárdok a papíron szereplő 3-4 százalékos kamatnál jóval többe kerülnek (a témáról lásd posztunkat itt). A logikus kérdés, hogy vajon mennyivel többe?

Dedák István, a Pénzügyi Szemle Online szerzője, főiskolai tanár, elemzésében közelebbről is megvizsgálja a kérdést, és arra jut, hogy a gigantikus devizahitel költségei a fönt linkelt posztunkban leírt gondolatmenetnek megfelelően kiegészülnek egy jelentős plusz tétellel, és a magyar állam végső kamatfizetési kötelezettsége megközelítőleg annyi (vagy még több is), mint a magyar jegybanki alapkamat. (Bővebben lásd "IMF hitel versus jegybanki finanszírozás: van-e különbség? (I.)" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ez a plusz kötelezettség elsősorban abból adódik, hogy a lehívott eurómilliárdokat forintra váltó jegybanknak ezt a magyar gazdaságba hirtelen bekerülő plusz forint forrást le kell kötnie - ellenkező esetben a monetáris logika szerint inflációs nyomást okozhatna -, az így lekötött forintokra viszont a jegybanknak kamatot kell fizetnie. Ezzel a kamattal kiegészül az IMF-nek fizetet 3-4 százalék, így - és még egy sor könyvelési tételen keresztül - adódik, hogy az IMF-hitel végső soron megközelítőleg annyiba fáj az országnak, mint a magyar jegybanki alapkamat.