Pénzügyi Szemle online blog

Alig egy hónapon belül mind a három meghatározó jegybank - Fed, EKB és Bank of Japan - komoly élénkítő lépéseket jelentett be, amiből első ránézésre úgy tűnhetne, hogy a monetáris politika irányítói összehangoltan cselekednek. A szomorú valóság azonban az, hogy erről szó sincs.

Jean Pisani-Ferry, a brüsszeli Bruegel kutatóintézet igazgatója szerint mindössze arról van szó, hogy a jegybankok az immár ötödik éve pusztító gazdasági válságot hasonló eszközökkel igyekeznek kezelni. A különbség csak annyi, hogy az amerikai Fed jóval bátrabban nyúl a monetáris politika elemeihez, így vélhetően jóval hatékonyabb lesz, mint az EKB. (Bővebben lásd "Devizaháború: csatát nyert a Fed" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A közgazdász felhívja a figyelmet, hogy míg a Fed már 2015-ig ígér gyakorlatilag 0 százalékos alapkamatot, és a QE3 névre keresztelt élénkítő programja során havi mintegy 85 milliárd dollárt - 19 000 milliárd forint - pumpál a gazdaságba, addig az európai EKB továbbra is a lehetőségekhez mérten konzervatív módon igyekszik kezelni a válságot.

Szeptember 6-án összeülnek az európai jegybankárok, és nagyon úgy fest, hogy most már tényleg valami komolyat kell letenniük az asztalra.

Az európai jegybank nélkül nem lehet megoldani a jelen válságot, Frankfurtnak pedig három szinten is jelesre kell vizsgáznia a szeptember 6-án esedékes ülésén - véli Wolfgang Münchau, a Financial Times publicistája. (Bővebben lásd "Az EKB nélkül nincs megoldás" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A pénzügyi szakíró szerint a legfontosabb, hogy lehűtsék az eurózóna felbomlására vonatkozó piaci várakozásokat és spekulációkat - és itt nem Görögországról, hanem Olaszországról és Spanyolországról van már szó. "A Greek departure is different" - fogalmaz sokat sejtetően Münchau.

Az Európai Központi Bank a krízis első éveiben viszonylag könnyű helyzetben volt, az eurózóna válsága ugyanis elsősorban adósságválság volt, amire nyugodtan mondhatta: a költségvetés és államadósság problémáit oldják meg az egyes államok.

Mostanra azonban a hullámok elérték a jegybank felségterületét is, a válság ugyanis már az eurózóna pénzügyi rendszerét veszélyezteti, amely fölött ugyanakkor maga az EKB őrködik. Most már nem lehet meghúzódni a "hátsó ülésen", a recsegő-ropogó állampapírpiaccal és pénzügyi rendszerrel valamit kezdeni kell, különben hamarosan nem lesz sem euró, sem eurózóna, amit meg lehetne védeni. (Bővebben lásd "Most már az EKB sem ülhet tétlenül" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az ugyanis nem működhet, hogy az egyik állam, vagy az adott állam bankjai nulla százalékos kamat mellett kap hitelt, miközben a másik 4-5-6 százalékon. Így nem működhet a rendszer, itt valamit tennie kell a jegybanknak, ez már nem az egyes tagállamok feladata.

Két megoldás van az európai bajokra, magasabb német infláció, és/vagy további spanyol megszorítás.

Az eurózóna kettészakadt versenyképesen működő, fenntartható költségvetéssel és államadóssággal bíró északi országokra, és versenyképtelen, eladósodott déliekre. Ha nem lenne közös a deviza, akkor a két régió közti különbséget viszonylag gyorsan és hatékonyan ki lehetne egyenlíteni, mégpedig a deviza leértékelésével. Ha a spanyol deviza mondjuk 20 százalékkal leértékelődne a némettel szemben, az sok mindent megoldana. (Bővebben lásd "Északiak vs. déliek az eurózónában" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Így ugyanakkor, hogy a spanyol és a német deviza egymással szemben nem tud leértékelődni, csupán fájdalmasabb módjai maradtak a különbség csökkentésének. A két fennmaradó módszer a következő: az északi országokban tartósan magasabb inflációt kell megengedni, min délen, és/vagy délen további hiánylefaragással és bércsökkentéssel kell versenyképesebbé tenni a gazdaságot.

Sokkal "olcsóbb" egyben tartani az eurózónát, mint vállalni a szétesés horribilis költségeit.

A valutaunió - mint például az eurózóna - nem új találmány, a történelem során több is született, és több el is bukott. A történelmi példák azt mutatják, hogy nem kivitelezhető egy-egy ország kilépése - hiába olvashatunk ennek lehetőségéről nap, mint nap -, ez ugyanis olyan szintű bizalmatlanságot szül a bent maradókkal szemben, ami rövid úton a valutaunió szétesését okozza. (Bővebben lásd "Minden áron egyben kell tartani az eurózónát" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ha például Görögország kilépne az eurózónából, akkor a befektetők és betétesek egészen biztosan menekítenék a pénzüket az olaszoktól és a spanyoloktól, ami heteken belül összeroppantaná a fizetési övezetet. A fennmaradás csakis akkor lehet reális, ha Görögország marad, nem számít, hogy hány 10 milliárd eurót kell még beleönteni a feneketlen görög kútba…