Pénzügyi Szemle online blog

A mostani válságot már sokféleképp hívták, most a Nobel-díjas Stiglitz adott neki új nevet. Mégpedig elég találót.

A válság kitörésekor, 2007-ben a leggyakrabban a subprime-válság elnevezéssel lehetett találkozni, amit Magyarországon rögtön meg is kellett magyarázni, hisz még a pénzügyesek nagy részének sem volt lövése sem arról, mit is jelent a "subprime" kifejezés. Azóta azonban sok víz lefolyt már a Dunán, és Észak-Atlanti Válságról ír a Nobel-díjas bezzeg-tudós, a globalizáció-kritikus Stiglitz. (Bővebben lásd "Szigorúbb állami felügyeletre van szükség!" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

A subprime fordításából jött a "másodrendű jelzáloghitel-piaci válság" kifejezés, ami egyfajta magyarítása volt az eredeti névnek. A válság azonban nem állt meg sem az országhatároknál, sem pedig a pénzügyi piacok határainál, így új név kellett.

A politikai vállveregetésre hajtó közgazdászokat meg kell fegyelmezni, különben megy a szakma a levesbe.

Komoly büntetést kellene kiszabni, ha egy közgazdász nem tartja be a szakmai előírásokat, és félrevezető, nem megalapozott kijelentéseket tesz politikai érdekből - ezt javasolja Mark Thoma, az oregoni egyetem közgazdásza. A büntetés milyenségéről nem szól a professzor, de leginkább valamilyen szakmai jellegű, publikációkat érintő szankcióra kell gondolni. (Bővebben lásd "Így állhatna talpra a közgazdász szakma" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Thoma szerint a makrogazdasági elemzés elég nagy bajban van, és ideje lenne konkrét lépéseket tenni annak érdekében, hogy a szakma vissza tudja nyerni a válságban, illetve a válsággal kapcsolatban elvesztett hitelességét. Kétségtelen, hogy a makroközgazdászok nem túl jó időszakon vannak túl: nem sikerült a válságot előre jelezni, a Reinhart-Rogoff baki pedig arra utal, hogy a válságkezelést is félrevitte egy komoly szakmai bakisorozat.

Ha a gyereket ész nélkül tömik pénzzel, az felnőtt korban csúnyán visszaüthet, főleg akkor, ha a zsebpénz mellé se elvárás, se szülői szigor, se következetesség nem társul.

Az ismert kínai mondás szerint, ha van egy barátod, adj neki halat, de ha igazán szereted, akkor tanítsd meg halászni. Valahogy így van ez a gyermekkorban kapott zsebpénzzel is, azaz a szülő nem akkor tesz jót a gyermekével, ha "kitömi" pénzzel, hanem akkor, ha megtanítja, hogyan is bánjon vele. (Bővebben lásd "A pénzügyi szocializáció aspektusai (1.) - A zsebpénz" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Kutatások bizonyítják: az, hogy felnőttként hogyan bánunk a pénzzel, tudunk-e félretenni, megalapozott befektetési döntést hozunk-e, vagy épp képesek vagyunk-e kiválasztani a megfelelő banki hitelt, az nagyrészt gyermekkorban, azaz a fiatalon megszerzett, pénzzel kapcsolatos tapasztalatok alapján dől el.

Miért van az, hogy az elmúlt bő 200 évben az USA-ban 16 rendszerszintű bankválság pusztított, míg Kanadában ezen idő alatt egy sem?

Az Egyesült Államok 1790 és 2013 között összesen 16 átfogó bankválsággal volt kénytelen megbirkózni, miközben a kanadai bankrendszer még az 1929-33-as gazdasági összeomlás alatt is stabil maradt. Ezt nem lehet a szerencsére fogni - Kanadán kívül Málta, Szingapúr, Hongkong, Új-Zéland és Ausztrália bankrendszerét kerülték el eddig a rendszerszintű válságok -, a kanadaiak valamit sokkal jobban tudnak, mint az USA, és mint a fejlett és feltörekvő világ nagy része. (Bővebben lásd "Miért omlanak össze a bankrendszerek?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Charles Calomiris, a Columbia University professzora tanulmányában rámutat, hogy a kanadai bankrendszer stabilitása tulajdonképpen a franciáknak köszönhető. A brit gyarmatosítók ugyanis olyannyira tartottak a többségében francia gyökerekkel rendelkező kanadaiaktól, hogy a politikai és pénzügyi rendszert szigorú központi szabályok mentén alkották meg, mégpedig úgy, hogy az ország pénzügyi működését biztosító szabályokat ne a választók akaratához igazodó politikusok, hanem független intézmények alakítsák.

Ha a gazdasági problémákra továbbra is politikai megoldások születnek, az könnyen vezethet megoldhatatlan konfliktusokhoz az eurózónában.

Ha az eurózóna nem menti meg Ciprust, akkor veszélybe kerülhet a pénzügyi stabilitás, ha megmenti, mi több, mindig mindenkit megment, akkor a gazdasági szereplők sohasem tanulják meg vállalni a következményeket a pénzügyi döntéseik után. Ez a már jól ismert dilemma, a pénzügyi stabilitás és az ún. moral hazard, azaz a morális kockázat között. (Bővebben lásd "Pénzügyi stabilitás vagy morális kockázat?" című cikkünket a jobb oldali hasábban.)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle


Jean Pisani-Ferry, a brüsszeli Bruegel kutatóintézet igazgatója hangsúlyozza, hogy - különösen válságos időkben - rettentő nehéz megtalálni az egyensúlyt a két cél között, azaz olyan megoldást találni, ami egyszerre stabilizálja a pénzügyi rendszereket, és tanítja a következmények vállalására az egyes piaci szereplőket. Ciprus remek példát szolgáltat erre a dilemmára, egyre inkább úgy tűnik ugyanakkor, hogy sikerült megtalálni a "jó" megoldást: a 100 000 euró alatti betétesek nem fizetnek, ezzel megőrizhető a pénzügyi stabilitás, a határ fölötti betétekre viszont jókora egyszeri adót vetnek ki, így a nagybetétesek megtanulják, hogy vállalniuk kell a pénzügyi döntéseik kockázatát.