Pénzügyi Szemle online blog

A világ legtitkosabb, legkevésbé transzparens intézményei a jegybankok - legalábbis egy ikonikus amerikai libertariánus gondolkodó szerint. Tény, hogy a monetáris politikát a jegybanki függetlenség miatt senki sem ellenőrzi, pedig nagyon sok pénzről van szó.

Állítsák meg, tolvaj! - egy rajtakapott betörő állítólag ezt a mondatot kiabálva menekülhet el a legtöbb eséllyel. Ehhez hasonlóan viselkednek a folyamatosan az inflációval riogató jegybankok is, legalábbis a fölöttébb kritikus libertariánus amerikai gondolkodó és közgazdász, Murray Rothbard szerint (lásd "Érinthetetlenség versus elszámoltathatóság a jegybankok esetében" című írásunkat a jobb oldali hasábban).

Az osztrák iskola neves képviselője 1995-ben hunyt el, de egyik fontos művét - The case against the Fed - újra elővette az amerikai Mises Institute. Rothbard alapvetően az amerikai jegybankkal, a Feddel foglalkozik ebben az írásában, de van egy pár olyan gondolata is, aminek Európában is lehet relevanciája.

A mai gyerekek élő-egyenes adásban nézték végig, amint a szüleik elbukják a lakást, a házat, a kocsit a devizahitel miatt. Talán annyi pozitívuma lesz ennek, hogy ők jobban vigyáznak majd.

Mind a pénzügyi ismeretek, mind a pénzügyekkel kapcsolatos szemlélet alakítható gyermekkorban, sőt alakítani is kell, máskülönben felnőttként képtelenek leszünk takarékoskodni, megbecsülni anyagi javainkat, és úgy nézünk majd egy hitelszerződés apróbetűs részeire, mint a sült hal. (Bővebben lásd "Pénzügyi attitűdök, tudatosság és a gyermekkor" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A válság rávilágított, hogy mennyire fontosak a pénzügyi ismeretek, különösen ott, ahol az ember milliókat kockáztat. A konkrét - fájó emlékként élő - példánál maradva, a svájcifrank-hitelek kapcsán a hitelfelvevők többsége nem volt tisztában sem a valós árfolyamkockázattal, sem a devizapiacok működésével, sem pedig a túlzott eladósodás veszélyeivel. A hitelfelvevők egy jelentős része mindössze egy valamit tudott biztosan a hitelfelvételkor: forint alapon másfélszer akkora lenne a törlesztő, így kézenfekvő, hogy frankban kell eladósodni.

Az évszázad üzlete lenne, ha a forgalomból kivont 1 és 2 forintosokat összegyűjtenénk, és eladnánk a bennük lévő rezet. A potenciális haszon legalább 100 százalék...

Lassan már el is felejtjük, hogy valaha 1 és 2 forintosok is csörögtek a pénztárcánkban, hamarosan azonban fontos határidőhöz érkezünk: a 2008. március 1-jén kivont 1 és 2 forintos érmék beváltása idén február 28-ig lehetséges. (Bővebben lásd "Hogyan csökkenthetjük 1 és 2 forintossal az államháztartási hiányt?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A határidő hamarosan lejár, így akár el is kezdhetnénk pánikolni, hogy értéktelenné válnak a régről maradt 1 és 2 forintosok, az igazi bomba bizniszre azonban csak most nyílik lehetőség. A határidő után ugyanis az érmék szabadon felhasználhatók lesznek, tehát semmiféle törvény vagy rendelet nem akadályozza, hogy egy zsák 1-2 forintossal beballagjunk mondjuk egy színesfém feldolgozóba, és eladjuk az érmékben lévő rezet.

Manapság a munkahelyek és a beruházások terén szinte minden az "EU-s pénzekről" szól, ebből a szempontból ugyanakkor Pest nincs jó helyzetben. A város sem, de főleg a megye.

Magyarország hét régiójából hat mélyen az EU27 átlagánál alacsonyabb fejlettségi szinttel bír, a kivétel a fővárost és Pest megyét magába foglaló közép-magyarországi régió, amely összességében - Magyarországon egyedüliként - az EU-átlagnál fejlettebb régióként jóval kevesebb uniós forrásra jogosult. (Bővebben lásd "Pest megye európai uniós besorolásának sajátosságai" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A pénzek kiosztásánál az elv az, hogy azokban a régiókban, melyek már eleve fejlettebbek az EU átlagánál, nincs szükség felzárkózásra, így oda kevesebb EU-s pénz is "elég". Budapesten ebből nincs is gond, hisz oda amúgy is áramlik a befektetésre éhes tőke - a főváros egy főre jutó GDP-je az EU átlag 145 százaléka -, Pest megye azonban óriási vesztese a leosztásnak.

A jegybanknak két hét múlva új elnöke lesz, akinek mindenképp szembe kell néznie azzal a kérdéssel, hogy szabad-e, kell-e, szükséges-e pénzt pumpálni a gazdaságba.

A Magyar Nemzeti Bank új vezetésének számos fontos kérdéssel és problémával meg kell majd birkóznia, de piaci és a forintárfolyam szempontjából minden bizonnyal az lesz a legfontosabb, hogy lesz-e éles irányváltás a monetáris politikában, lesznek-e az eddigi gyakorlattól eltérő lépések? (Erről lásd "IMF-hitel versus jegybanki finanszírozás: van-e különbség? (II.)" című cikkünket a jobb hasábban).

Az új megközelítés sok formát ölthet, az alapkérdés pedig az, hogy vajon ma Magyarországon lehet-e, szabad-e, kell-e, szerencsés-e olyan mennyiségi lazításba kezdeni, mint amivel a fejlett és gazdag államok jelentős része már él. A jegybankok különböző intenzitással ugyan, de beindították a pénzpumpát az Egyesült Államokban és az eurózónában is - Magyarország pedig maradt a régi recepteknél - legalábbis eddig.