Pénzügyi Szemle online blog

A világ legügyesebb pénzügyi innovátora, az Egyesült Államok időnként túlinnoválja magát. Így volt ez a lakáshiteleknél, és nagyon úgy tűnik, hogy most a diákhitelek esetében is ez a helyzet.

Az USA-ban jelenleg 900 milliárd dollárnyi - a magyar éves GDP megközelítőleg nyolcszorosa - diákhitel van kint a piacon, aminek mintegy harmada, azaz 300 milliárd dollárnyi esik az ún. subprime, azaz gyenge adósbesorolás alá. Ezeknek a hiteleknek jelenleg 33 százaléka nem teljesítő, és szakemberek szerint csak idő kérdése, hogy a subprime állomány szinte teljes egészében bebukjon. (Bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban)

A csődöt nem is olyan nehéz elérni, az átlagos diákhitel volumene ugyanis az elmúlt 5 évben 15 000 dollárról 24 000 dollárra ugrott - 5,3 millió forint, ami az átlag, vannak 20-30 millió forintos hitelek is! -, az államilag finanszírozott hitelek kamata pedig 2,8 százalék közeléből 6,8-7,9 százalékra emelkedett.

Az az igazi veszély, ha van pénz, de mindenki otthon kuporgatja.

A hírekben a válság alatt gyakran olvashattuk, hogy az európai állampapírpiacok az összeomlás szélére kerültek, a befektetők ugyanis nem voltak hajlandóak megvásárolni a spanyol/olasz államkötvényeket. Az eurózóna bankjai komoly bajba kerültek, mert a bankok nem adtak egymásnak hiteleket, vagy épp a magyar állampapírok és a forint lesiklópályára kerültek, miután a befektetők elfordultak és "kiszáradt a likviditás". (Bővebben lásd Botos Katalin "Egy kis pénzelmélet - pénz versus likviditás" című írását a jobb oldali hasábban)

Elromlott a hangulat és kiszáradt a likviditás? Miközben ugyancsak azt olvassuk, hogy például a magyar bankok ezer milliárd forintos tételben tartanak pénzt a jegybankban, vagy az európai bankok EKB-nál tartott betétei rekord méretűre duzzadtak?

Ha nem költünk infrastruktúrára és közoktatásra, akkor hiába jönnek az uniós milliárdok.

Mikor beléptünk az EU-ba, azt hallhattuk magunk körül, hogy "Na majd most jönnek az uniós milliárdok, fejlesztések, nyugati életszínvonal". Az azóta eltelt időszak azonban bebizonyította, hogy a "jön a nyugati életszínvonal" helyett sokkal inkább a "segíts magadon, és talán az Unió is megsegít" elv érvényes. Mindez talán elsősorban az ország keleti felére igaz, ahol az uniós fejlesztési pénzek ellenére szegénység és munkanélküliség a jellemző. (Bővebben lásd ''Ez egy érdekek mentén formálódó szabályrendszer'' című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Érdemes felidézni egy kelet-magyarországi történetet. Az EU kigondolta, hogy a következő évek hívószava a "smart specialization", az "okos specializáció" lesz, ami annyit tesz, hogy az ország egy-egy pontján nagy hozzáadott értéket jelentő célzott innovációs fejlesztésre kerüljön sor. A brüsszeli illetékesek el is látogattak Kelet-Magyarországra, ahol azonban egy rövid "tanulmányút" végén rádöbbentek, hogy itt nem spéci innovációra, hanem utakra, közoktatásra, munkahelyekre van szükség. Amíg ez hiányzik, addig nincs miről beszélni...

Idén el kell költenünk a 2010-es és 2011-es EU-s pénzeket, fel kell készülnünk a 2014-2020-as új költségvetési időszakra, és még az önkormányzati rendszert is át kell alakítani. Nehéz év lesz.

Sűrű év előtt állunk, már ami az uniós pénzek felhasználását illeti. Magyarországnak égető szüksége van minden egyes beruházásra, és sajnos nagyon úgy tűnik, hogy sok városban a fejlesztések idén is szinte kizárólag az uniós projekteken keresztül valósulnak meg. (Bővebben lásd ''A magyar fejlesztéspolitika legnehezebb éve lesz 2013'' című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ahhoz, hogy a gazdaság végleg kikeveredjen a recesszióból, gyorsan, okosan és hatékonyan kell felhasználni az európai adófizetők pénzét, ha lehet, akkor úgy, hogy minél kevesebb ragadjon bent a rendszerben. Hiába nyerünk el ugyanis egy pályázatot, ha adott határidőre nem készül el a projekt, a kifizetés meghiúsul. Éppen ezért létkérdés, hogy a határidők tarthatók legyenek, ami 2013-ban fokozottan is igaz lesz.

Magyarországra évente közel 1000 milliárd forint EU-s pénz ömlik, de ez a gazdasági mutatóinkon és a növekedési potenciálunkon alig látszik meg.

Gyakran hallhatjuk, hogy a 2007-13-as költségvetési időszakban hazánk összesen 8000 milliárd forintnyi EU-s fejlesztési pénz lehívására jogosult, amely összeget természetesen képtelenség mind felhasználni - a 70-80 százalék már jó eredmény lenne -, mégis, a számok láttán az ember joggal gondolhatná, hogy Magyarország történelmében eljött a Kánaán. A valóságban azonban ezt valahogy mégsem látjuk. (Bővebben lásd "Ez egy érdekek mentén formálódó szabályrendszer'' című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Miért nem? Mi lehet az oka annak, hogy idejön évi sok száz, sőt sok ezer milliárd forintnyi EU-s pénz - ami alapján akár szobrot is emelhetnénk a német adófizetőknek -, a gazdaságunk mégis stagnál, szenved, sőt billeg a recesszió szélén. Hát az, hogy a nagy európai uniós mítoszt - miszerint az uniós fejlesztések növelik a potenciális növekedést - egyelőre semmilyen adat nem támasztja alá. Helyi szinten vannak előnyök, de nemzetgazdasági szinten legfeljebb az adott évben.