Pénzügyi Szemle online blog

A válság miatt bukjuk a munkahelyet, az autót, a lakást. De hogy még kevesebbet is éljünk?!

Az elmúlt három évtizedben Európa sokkal egészségesebb lett, az elért eredményeket azonban félő, hogy veszélybe sodorja a gazdasági válság és a kényszerű megszorítások. Az OECD által készített tanulmányból kiderül, hogy az elmúlt 30 évben a várható élettartam 6 évvel 79 évre nőtt az EU-ban, miközben a cigaretta- és alkoholfogyasztás visszaesett, a népbetegségek - szívroham, rákbetegség - gyógyulási aránya jelentősen emelkedett, az egészségügyi ellátás minősége pedig javult. (Bővebben lásd "Az egészségügyi kiadásokat is visszavetette a válság" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Mindezt nem adták ingyen, az EU-ban a GDP-hez mért egészségügyi kiadások a 2000-ben mért 7,3 százalékról 2010-re 9,0 százalékra emelkedtek. Ma az európai országok sokkal többet költenek egészségügyre, mint akár csak 10 évvel ezelőtt, aminek komoly és kézzelfogható eredményei vannak. A válság ugyanakkor megakasztotta, sőt visszafordította ezt a fejlődést, miután 2009-10-ben a korábbi növekedés után már csökkent az egészségügyi kiadások aránya és összege.

A banki hitelezés kihúzhatna minket a bajból, ha lenne, aki felvegye a kölcsönöket.

A közgazdászok többsége szerint a válságot az okozta, hogy a bankok túlhitelezték a háztartásokat és az államokat, most pedig az a baj, hogy bár lenne pénzük, mégsem hiteleznek. Robert Skidelsky, a Warwick University professzora szerint a banki hitelezés felélesztése a gazdaságpolitika egyik legfontosabb célja világszerte, és ezzel kapcsolatban mi magyarok is osztozunk a globális gondokban. A nyugat-európai és az amerikai piacon ezt célozta a bankok állami pénzen való megmentése és a pénzpumpa beindítása ("quantitative easing"), de a jelek szerint nem jönnek a várt eredmények. Na de miért nem? (Bővebben lásd "Az is baj, ha sok a hitel, de az is, ha kevés" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Skidelsky szerint az a lényeg, hogy nem csak a hitelezés kínálati oldalát kell nézni, hanem a keresletit is. A gond ugyanis az, hogy a bankok azért nem hiteleznek, mert nincs akinek felelősen hitelezni lehetne, illetve aki ilyen, az sokszor nem akar hitelt felvenni. A háztartások nagy része ugyanis még most is nyögi a korábbi eladósodás terheit - Magyarországon nem kell különösképp magyarázni, hogy az emberek miért idegenkednek a hiteltől. Banki hitelt? Csak ezt ne!

A jelek szerint nem csak a radikális jobboldal hörög Brüsszelre.

Barack Obama újraválasztását követően a barátok, a család és a kollégák részéről is az volt a leggyakrabban nekem szegezett kérdés, hogy vajon ezzel az Egyesült Államok is egyike lett azon nyugat-európai államoknak, amelyek egyre csak lejjebb csúsznak, gazdaságukat pedig a kormány támogatásából és hitelből finanszírozott aktivitás tartja fenn - állítja Samuel Gregg, a katolikus szellemiségű Acton Intézet igazgatója. (Bővebben lásd "Az eurózóna útjára lépett az USA?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Gregg szerint "szerencsére" itt még nem tart Amerika, de kétségtelen, hogy Obama újrázása ebbe az irányba tett lépésnek tekinthető. A kutató szerint Amerikának az a szerencséje, hogy alapjaiban különbözik az öreg kontinenstől.

Júliusban az EKB elnökének szavai megmentették az eurót, egyre többen gondolják azonban úgy, hogy a korlátlan európai mentőöv csak egy blöff volt.

Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke július 26-án sorsfordító beszédében hangsúlyozta: az EKB minden tőle telhetőt meg fog tenni annak érdekében, hogy megmentse az eurót. Az eurózóna széthullását jósoló elemzések után ez az ígéret hirtelen fordulatot hozott az eseményekben, a kétkedők azonban már akkor arról beszéltek, hogy a jegybank elnöke blöfföl. Az azóta eltelt bő három hónap arra enged következtetni, hogy igazuk volt. (Bővebben lásd "Bejöhet a Draghi-blöff?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az EKB ugyanis az ígéreten kívül eddig semmilyen konkrét lépéssel nem állt elő, igaz erre nem is volt szükség, miután a kötvénypiacok már a puszta szavaknak köszönhetően is megnyugodtak. Bajból viszont továbbra is van bőven Európában, a munkanélküliség tovább emelkedik, a recesszió visszatért, és a spanyol/olasz időzített bomba a háttérben tovább ketyeg.

Mikor lesz már vége a válságnak? - tettük fel a kérdést számtalanszor az elmúlt fél évtizedben. A válasz általában az volt, hogy "még két-három év biztosan", a szomorú valóság azonban az, hogy a teljes gyógyuláshoz ennél jóval több idő kell.

A lejtmenet egy pénzügyi összeomlással indult még 2008-ban, majd következett a gazdasági válság a maga recesszióival és a megugró munkanélküliséggel, végül beköszöntött az adósságválság, melynek során kiderült, hogy sem a lakosság, sem az államok nem tudnak egészségesen működni ilyen magas adósságok mellett. Az igazi gond minden bizonnyal ez, azaz a tetemes adósságállomány, melyet a világ a válság előtti békeévekben halmozott fel. (Bővebben lásd "Évtizedekig küzdünk még az adósságokkal?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Adósságok GDP-hez mért aránya (pirossal a magánszektor, kékkel az államadósság)

A "mikor lesz már végre vége a válságnak" típusú kérdés tehát lefordítható erre: "mennyi időbe telik, míg a lakosság és az államok egészséges szintre építik le az adósságokat?"