Ha a jelenlegi kerékvágásban haladnak tovább az események, akkor Kína 2021-ben átveheti a világ legnagyobb gazdaságának járó kitüntető címet az Egyesült Államoktól. Kérdés, hogy vajon kitart-e a komoly egyensúlytalanságokkal küzdő ázsiai gazdaság lendülete?

A kínai gazdaság az elmúlt tíz évben átlagosan évi 10 (!) százalékkal bővült, amely tempó Magyarországról nézve hihetetlennek tűnik. A kínai modell sikere elsősorban az erősen központosított gazdaságpolitikának köszönhető, az állam egész iparágak jövőjéről dönt, sőt még a bankoknak is megmondja, hogy kinek és milyen összegben nyújthatnak hiteleket (bővebben lásd cikkünket a jobb hasábban).

A központi szigor eredményeként az ipar és az infrastruktúra robbanásszerű fejlődést mutatott az elmúlt évtizedben, az ingatlanárak a regionális központokban megközelítették a nyugati szintet, az ország pedig a világ legnagyobb exportőrévé lépett elő, megelőzve az addig verhetetlennek hitt Németországot.

A sikertörténet árnyoldalaként ugyanakkor súlyos egyensúlytalanságok alakultak ki. A lakosság jövedelmi szintjének emelkedése messze elmaradt a GDP-növekedés tempójától, Kínában a nemzeti össztermék kevesebb, mint felét adja a lakossági fogyasztás, míg például az USA-ban ez az arány 70 százalékos. Az oktatás és az egészségügy fejlődése a regionális központokra korlátozódott, az ingatlanpiacon pedig megszaporodtak a rossz hitelek, ami a pesszimisták szerint előkészítette a terepet egy ingatlan- és pénzpiaci összeomlásnak.

Az elmúlt 10 évben követett modell egyre több szakember szerint kifulladóban van, nem lehet ugyanis a végtelenségig autópálya, felhőkarcoló és vasútépítéssel felpörgetni a gazdaságot, miközben a lakosság alig részesedik a dollármilliárdokból. Ipari központ, felhőkarcoló és 300 km/h-val száguldó elővárosi vonat már van, itt az ideje, hogy a vidéki Kínában is épüljenek kórházak és iskolák, a lakosság pedig nagyobb szeletet hasítson ki az egyre duzzadó kínai tortából.

Ha sikerülne áttérni egy fogyasztás által vezérelt gazdasági modellre, az egy egészségesebb szerkezet mellett további hosszú évekre biztosíthatná Kína gazdasági növekedését. Ebben az esetben talán a neves befektető, Jim Rogers jóslata is valóra válhatna, miszerint a 19. század a Brit Birodalomé, a 20. század az USA-é volt, a 21. viszont Kínáé lesz.

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Ki kaszál Európa megmentésén?

Csak laptopot és kávét ne!

Tanmese a gyenge forintról és a válságról

A nagy gazdaságpolitikai lutri

Mennyit ér a házimunka Magyarországon?

Felsőoktatás: ez így nem maradhat!
_________________________________________________________