Pénzügyi Szemle online blog

Igazából örülnünk kellene a 300 forint feletti eurónak, a leértékelődés ugyanis felpörgethetné a gazdaságot… csak a devizahitelek ne lennének.

Egyértelmű pozitív kapcsolat mutatható ki egy ország devizaárfolyama és folyó fizetési mérlegének egyenlege között: minél gyengébb a hazai deviza, annál jobban teljesít például a külkereskedelem, és annál több stabilitást nyújtó euró és dollár marad az országban. (Bővebben lásd "Jegybanki intervenció hatása a folyó fizetési mérlegre" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ez alapján akár még örülhetnénk is a gyenge forintnak és a 300 feletti eurónak, sőt, ahogy arra Joseph E. Gagnon, Peterson Institute kutatóintézet közgazdásza rámutat: a gazdaságpolitikának érdemes különböző eszközökkel gyengítenie a hazai fizetőeszközt. A módszerek között éppúgy fellehetők a gazdaságpolitikusok szóbeli iránymutatásai, mint a direkt devizapiaci beavatkozások…

Gyakran megesik, hogy a nemzetközi hírű hitelminősítő cégek tévedésből dorgálnak meg egy országot, és küldik lesiklópályára annak fizetőeszközét.

Ki ne ismerné a Standard & Poor's, Moody's és Fitch hitelminősítő cégeket, melyek a válság alatt több ízben is lesiklópályára küldték az európai tőzsdéket, miután egyik-másik dél-európai országot leminősítették, vagy épp negatív figyelőlistára tették. (Mi magyarok is többször végignéztük a forint zuhanását egy-egy negatív bejelentést követően...)

Az, hogy vannak elemzők, akik felhívják a figyelmet az egyes országok kapcsán felmerülő kockázatokra, kétségtelenül jó dolog, hiszen a befektetők ilyen módon felkészülhetnek a kötvény- vagy devizapiacokban rejlő veszélyekre. Az ugyanakkor már aggasztó, hogy egy így-úgy békésen elevickélő kis ország kötvénypiacát, vagy épp devizáját épp egy hitelminősítés vagy negatív kritika löki a szakadékba, előidézve a befektetők pánikszerű kivonulását. (Bővebben lásd "Farkast kiáltanak a hitelminősítők?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A pénzpiacok rettentő törékenyekké válnak válságos időkben, éppen annyira, hogy egy leminősítés könnyen önbeteljesítővé válhat, és végső soron a pénzügyi összeomlásba, sőt recesszióba taszíthat egy gazdaságot.

A válság alatt is tovább gazdagodó szupergazdagok több országban is kiütötték a biztosítékot. Meglehet ugyanakkor, hogy mégsem kellene őket megadóztatni?

Az Egyesült Államok kapcsán számtalan elemzés foglalkozott már a növekvő jövedelmi és vagyoni különbségekkel, utalva arra, hogy a válság alatt a szegények szegényebbek, a gazdagok pedig még gazdagabbak lettek. Az egyre érezhetőbb társadalmi feszültségeket az USA-ban egyelőre csupán a retorika szintjén, Európában viszont tettekkel próbálják kezelni, ami alaposan átrendezheti a bankárok és felsővezetők jövedelmi viszonyait. (Bővebben lásd "Komoly kihívás a jövedelmi különbségek kezelése" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Jövedelmi különbségek alakulása az USA-ban 1983 és 2010 között

Több európai ország is úgy döntött ugyanis - Franciaország, vagy a bankárok "őshazája", Svájc -, hogy korlátozza a magas jövedelmű bankárok vagy cégvezetők fizetését és év végi bónuszait. A döntések ugyanakkor beindítottak egy természetes elvándorlást, melynek keretében a jövedelmi korlátokba ütköző "gazdagok" az Egyesült Államok, vagy a Távol-Kelet vették az irányt, olyan piacokra, ahol nincsenek jövedelmi korlátok.

Milyen gazdasági és társadalmi tanítást várhatunk az új pápától, aki Assisi Szent Ferencet választotta névadójának és korábban az IMF-et sem kímélte?

Az előző pápa, XVI. Benedek hívei közül sokak azért lelkesedtek a Hittani Kongregáció korábbi német származású vezetőjéért, mert társadalomszemlélete elég egyértelműen piacgazdaság- és kapitalizmus-párti volt. Mégpedig etikai megfontolásokból: azt vallotta, hogy az egyéni kezdeményezésen és a korlátozott államon alapuló társadalmi rend egyeztethető össze leginkább az emberi méltósággal. (Bővebben lásd "Új hangsúlyokat kaphat a katolikus társadalmi tanítás" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

XVI. Benedek lemondott, és az új pápa Jorge Bergoglio olasz származású argentin bíboros lett, mégpedig Ferenc néven. A Vatikán a találgatásoknak véget vetve közölte, hogy a névválasztás a szegénységet erényként kezelő Assisi Szent Ferenchez kötődik, azaz nem Xavéri Szent Ferenchez, a jezsuita rend egyik legismertebb alakjához. A névválasztás persze nem minden, de a ferencesek alapítójára való hivatkozás arra utal, hogy az egyházi tanításban felértékelődhet a szegénység és az egyenlőtlenség elleni küzdelem.

Hiába süllyedt reménytelen válságba a gazdaság, tíz év is elég, hogy kikeveredjen a mocsárból, sőt éltanulóvá lépjen elő.

Látszólag úgy tűnik, hogy a bajban lévő európai országok - spanyol, görög, portugál - örökre leírták magukat, és semmi esélyük kikeveredni a munkanélküliség - államadósság - recesszió háromszögéből. A látszat azonban, mint oly sokszor most is csal, a közgazdaságtan ugyanis már számtalanszor bebizonyította, hogy helyes gazdaságpolitikával nem is kell több 10 évnél, hogy egy reménytelen helyzetben lévő ország éltanulóvá váljon. (Bővebben lásd "Mi a titka a német gazdasági csodának?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A felemelkedésre a legjobb példa Németország, melynek gazdasága tíz éve ugyancsak lesajnált helyzetben volt: magas munkanélküliség, recesszió, emelkedő államadósság és válságtól szenvedő pénzügyi szektor jellemezte, miközben ma az országot példaként állítják a mély válságtól szenvedő dél-európai országok elé.