Pénzügyi Szemle online blog

Elméletileg jó üzlet az alacsony kamatozású svájcifrank-hitel, de akkor mi a baj?

Az ember komolyabb közgazdasági képzés nélkül, akár józan paraszti ésszel észreveheti, hogy (látszólag?) megéri alacsony kamatozású devizában eladósodni, és a felvett pénzt befektetni egy magas kamatozású devizába. Szemléletes példa: felveszek hitelt 2 százalékon mondjuk svájci frankban, és befektetem azt 6 százalékon mondjuk magyar állampapírba. Évi 4 százalékot keresek, különösebb megerőltetés nélkül. Tényleg ennyire egyszerű lenne, vagy van azért valami buktató a dologban? (Bővebben lásd "Kockázatmentes hozam a devizapiacon?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Természetesen van. A képletet ugyanis árnyalja, hogy a két deviza árfolyamváltozása elviheti akár a teljes nyereséget, vagy akár veszteségessé is teheti a vállalkozást. Mi van akkor például, ha a forint évi 4 százalékot gyengül a frankkal szemben? Mi van, ha 10-et? A 4 százalékos kamatkülönbözet hamar elfogyhat, különösen válságos időkben, amikor a devizapiacok amúgy is felfordulnak.

A hitelminősítők gyakran tévedésből dorgálnak meg egy-egy országot. Tévedni emberi dolog, de mi van akkor, ha épp emiatt dől romba a devizapiac?

Ki ne ismerné a Standard & Poor's, Moody's és Fitch hitelminősítő cégeket, melyek a válság alatt több ízben is lesiklópályára küldték az európai tőzsdéket, miután egyik-másik dél-európai országot leminősítették, vagy épp negatív figyelőlistára tették. (Mi magyarok is többször végignéztük a forint zuhanását egy-egy negatív bejelentést követően...)

Az, hogy vannak elemzők, akik felhívják a figyelmet az egyes országok kapcsán felmerülő kockázatokra, kétségtelenül jó dolog, hiszen a befektetők ilyen módon felkészülhetnek a kötvény- vagy devizapiacokban rejlő veszélyekre. Az ugyanakkor már aggasztó, hogy egy így-úgy békésen elevickélő kis ország kötvénypiacát, vagy épp devizáját épp egy hitelminősítés vagy negatív kritika löki a szakadékba, előidézve a befektetők pánikszerű kivonulását. (Bővebben lásd "Farkast kiáltanak a hitelminősítők?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A pénzpiacok rettentő törékenyekké válnak válságos időkben, éppen annyira, hogy egy leminősítés könnyen önbeteljesítővé válhat, és végső soron a pénzügyi összeomlásba, sőt recesszióba taszíthat egy gazdaságot.

Ha nagy mennyiségben kerülne amerikai cseppfolyós gáz Európába, az masszív gázár-csökkenést idézhetne elő, és így akár a magyar árakat is lejjebb vihetné.

Szinte nem telik el úgy tél, hogy ne olvasnánk orosz-ukrán gázvitáról, vészesen alacsony készletekről, vagy emelkedő gázárakat jósoló elemzésekről. Mindez nem véletlen, amíg ugyanis Európa nagyértékben függ az orosz gázpiactól, addig ezek a kérdések szünet nélkül napirenden lesznek. (Bővebben lásd "A cseppfolyós földgáz átalakíthatja a gázpiacot" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Elképzelhető ugyanakkor, hogy az orosz gáznak hamarosan akad egy masszív versenytársa, konkrétan az Egyesült Államok, amely az elmúlt évtizedben olyan mértékű fejlesztéseket hajtott végre a palagáz kitermelés és szállítás terén, ami hamarosan a gázexport masszív felfutását teheti lehetővé.

A legnagyobb amerikai vállalatok nyugdíjkasszáiból soha nem hiányzott még annyi pénz, mint most.

A nyugdíjakra félretett pénz - a jövőben esedékes hozamokat is beleszámolva - mintegy 350 milliárd dollárral kevesebb a várható kifizetéseknél az USA vállalati szektorában, másképpen számolva: az amerikai vállalatok által nyugdíjként megígért minden 1 dollárra mindössze 81 cent fedezet van meg. (Bővebben lásd "Szorult helyzetben a vállalati nyugdíjkasszák az USA-ban" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az ok kettős: egyrészt a leendő amerikai nyugdíjasok várható élettartama egyre növekszik, tehát a nyugdíjukra is többet kell félretennie a munkáltatónak, másrészt a kamatok olyan szinten leestek, hogy a vállalatok a nyugdíjkasszákba gyűjtött pénzen szinte semmilyen hozamra nem számíthatnak. Mindez igaz úgy is, hogy a tőzsdék időközben történelmi csúcs közelébe emelkedtek, ezt a nyereséget ugyanakkor bőven ellensúlyozza, hogy az állampapírok minimális kamatot fizetnek.

Mi valójában az IMF? Pénzügyi mentőangyal, vagy a gonosz gazdag nagybácsi? Vagy egyszerre mind a kettő?

Az IMF a válság alatt kapott hideget-meleget, volt ahol üdvözölték, volt ahol ferde szemmel néztek rá. Addig jellemzően rendben van, hogy a Valutaalap pénzt ad a bajba jutott államoknak, de azzal már sokaknak baja van, hogy a demokratikusan megválasztott kormányok ellenében és így a polgárok akaratát felülírva feltételeket is szab.

A demokrácia-vitát félretéve felmerül a kérdés, hogy vajon az IMF jó receptet ír-e fel, illetve stabilizáló hatású-e, ha megszületik a megállapodás a valutaalaposokkal? Egyesek szerint még az is meglehet, hogy a Valutaalap pont a sokat kritizált "feltételekkel" ágyaz meg a következő válságnak, illetve hogy az IMF-jelenlét erősíti a pánikhangulatot, és robbantja ki a bankpánikot. (Bővebben lásd "IMF-programok hatása a pénzügyi stabilitásra" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ezeket a kérdéseket a szkeptikusok világszerte felvetették, és bár végleges válasz nincs (főleg, mert sokféle hatással kellene egyszerre számolni és ezeket valamiképp aggregálni, illetve mert maga az IMF is bevallotta, hogy évekig lejárt receptet írt fel), de egy friss kutatás szerint annyi bizonyos, hogy az IMF jelenléte egy országban csökkenti a bankválság és pénzügyi pánik kialakulásának esélyét.