Pénzügyi Szemle online blog

Több bölcsi és a kötelező részmunkaidő kellene a nyugdíjsikerhez.

A gyermekneveléssel korrigált nyugdíjrendszer sikeressége szempontjából kiemelkedő jelentősége van annak, hogy vajon sikerül-e a nőknek munkát és gyermekvállalást összehangolni. (Erről lásd "Újra a nyugdíjreformról: félreértések és kényes kérdések" című cikkünket a jobb oldali hasábban.)

A cél, hogy ne kelljen huszon- vagy harmincévesen választani a gyermek és a karrier között. Ezt a luxust ugyanis nem engedheti meg magának a centrumhoz egyelőre csak konvergáló Magyarország. Nekünk úgy van szükségünk gyermekekre, hogy a szülő nők munkájáról nem tudunk lemondani.

Kényszerszinglik és meddőség - két eset, amit az új nyugdíjrendszernek biztos kezelni kellene.

A gyermekneveléssel korrigált nyugdíjpontrendszer legkritikusabb etikai kérdése a gyermeket nem saját jó szántukból nem vállalók esete. Ha ugyanis a felnevelt gyermekek számától, illetve iskoláztatásától függ a nyugdíj összege, akkor nyugellátás nélkül maradhatnak, akik szeretnének ugyan, de valamiért nincs gyermekük. (Erről lásd "Újra a nyugdíjreformról: félreértések és kényes kérdések" című cikkünket a jobb oldali hasábban.)

Vagy azért, mert nincs párjuk, egyedül pedig nem vállalnak gyermeket, vagy pedig azért, mert biológiai okok miatt nem is lehet gyermekük. Teljesen jogos az a felvetés, hogy ezeket az embereket nem lehet etikailag egy csoportba sorolni azokkal, akik nem szeretnének gyermeket, és a szingli életmódban hisznek.

A distinkció tehát jogos, de nyugdíjszempontból nem releváns. Egyszerűen azért, mert mindegy milyen okból, de nem kellett költeniük a gyerekeikre. Vagyis feltételezhető, hogy jövedelmük nagyobb részét tehetik félre, mint gyermekes társaik, így magánúton nagyobb tartalékot képezhetnek idősebb éveikre.

Ha nem dolgoznak elegen, minden nyugdíjrendszer halálra van ítélve. De az idő sürget.

A nyugdíjrendszert át kell alakítani, jelenlegi formájában ugyanis nem fenntartható, és belátható időn belül az egyik legnagyobb nemzetgazdasági, szociális és politikai kihívást fogja jelenteni Magyarországon. Mivel az ország demográfiai válságban is van, így érdemes az átalakítást úgy megtenni, hogy lehetőleg a gyermekvállalást is elősegítse (részletek itt).

Az egyik neuralgikus pont a munka kérdése. Vagyis mi van, ha nincs az országban elég munkalehetőség, és sokan nem tudnak járulékot fizetni? Hogyan várható el, hogy valaki több gyermeket is vállaljon (amire a demográfiai katasztrófa elkerüléséhez szükség lenne), ha nem tud elhelyezkedni? Felelősen gondolkodó szülő vállal-e gyermeket, gyermekeket, ha nem tudja, miből neveli majd fel őket? Mi az etikus magatartás, ha egy anya nem látja biztosítottnak gyermeke jövőjét? (Erről lásd cikkünket "Újra a nyugdíjreformról: félreértések és kényes kérdések" címmel a jobb oldali hasábban.)

A szinglik ne maradjanak nyugdíj nélkül, de kapjanak kevesebbet, mint a gyerekesek.

A múlt héten három posztban körüljártunk egy gondolatkísérletet, amely arról szól, hogy a gyermekszám alapján lenne szükséges differenciálni a nyugdíjakat (a posztokat itt, itt és itt találja meg). A bejegyzések éles vitát váltottak ki, és számos hozzászólást generáltak.

Az eddigi bejegyzések alapvetően egy elvi gondolatmenet elemeinek voltak tekinthetőek, amivel egyet is lehet érteni, illetve természetesen el is lehet utasítani. De még abban az esetben is marad egy fontos kérdés, ha elismerjük, hogy a nyugdíjrendszert nem lehet elválasztani a népesedési, valamint a gyerekvállalási folyamatoktól: hogyan nézne ki mindez a valóságban? (erről lásd írásunkat a jobb hasábban).

Fenntartható nyugdíjrendszerhez több gyerek kell, a szingli életforma így nagyon sokba kerül a társadalomnak. Egy minden bizonnyal sokak szemében provokatív felvetés továbbgondolása.

A nyugdíjrendszerrel kezdeni kell valamit, mert a jelenlegi demográfiai trendek mellett komoly problémáink lesznek pár évtized múlva. A poszt egy elvi felvetéssel foglalkozik, azaz nem kell rögtön pánikba esni. Ez tehát egy gondolatmenet, semmi több. (Ezzel kapcsolatos, "Nyugdíjrendszer és gyermekvállalás" című cikkünket lásd a jobb hasábban.)

A jelenlegi rendszer igazi feszültségpontja, hogy nem ugyanúgy működik a valóságban, mint ahogy a rendszer elvileg fel van építve. Mindenki a saját befizetései alapján kap nyugdíjat (legalábbis nagyjából), ami arra utal, mintha egyféle tőkefedezeti logika érvényesülne, miközben a nyugdíjakat a mindenkori aktívak adják össze (felosztó-kirovó logika). Ellentmondás van tehát a tényleges működés és a rendszer alapvetése között.

Amennyiben elfogadjuk, hogy a valóság idővel felülírja az elveket (erre azért érdemes felkészülni), akkor a felosztó-kirovó logikának teret kell nyernie a szabályozásban, vagyis a jogosultságok szintjén is. Nézzük meg, mivel járna ez!