Fenntartható nyugdíjrendszerhez több gyerek kell, a szingli életforma így nagyon sokba kerül a társadalomnak. Egy minden bizonnyal sokak szemében provokatív felvetés továbbgondolása.

A nyugdíjrendszerrel kezdeni kell valamit, mert a jelenlegi demográfiai trendek mellett komoly problémáink lesznek pár évtized múlva. A poszt egy elvi felvetéssel foglalkozik, azaz nem kell rögtön pánikba esni. Ez tehát egy gondolatmenet, semmi több. (Ezzel kapcsolatos, "Nyugdíjrendszer és gyermekvállalás" című cikkünket lásd a jobb hasábban.)

A jelenlegi rendszer igazi feszültségpontja, hogy nem ugyanúgy működik a valóságban, mint ahogy a rendszer elvileg fel van építve. Mindenki a saját befizetései alapján kap nyugdíjat (legalábbis nagyjából), ami arra utal, mintha egyféle tőkefedezeti logika érvényesülne, miközben a nyugdíjakat a mindenkori aktívak adják össze (felosztó-kirovó logika). Ellentmondás van tehát a tényleges működés és a rendszer alapvetése között.

Amennyiben elfogadjuk, hogy a valóság idővel felülírja az elveket (erre azért érdemes felkészülni), akkor a felosztó-kirovó logikának teret kell nyernie a szabályozásban, vagyis a jogosultságok szintjén is. Nézzük meg, mivel járna ez!

Ez - vagyis a Botos-házaspár által felvázolt új rendszer - azt jelenti, hogy a nyugdíjrendszer abba az irányba mozdul el, hogy már rendszerszinten érvényesüljön az az elv, hogy a mindenkori aktívak a szüleik nyugdíját fizetik, azaz a modell tiszta verziójában azért nem feltétlenül jár majd nyugdíj, hogy aktív éveimben komoly összegeket utalok az államkasszának. Ezek a pénzek ugyanis a szüleim generációjának mennek, és inkább tekinthetőek adónak, mint valamiféle biztosítási díjtételnek.

Ez hatalmas logikai változás lenne a jelenlegi rendszerhez képest, amikor mindenki magának szerez később jogosultságot a nyugdíjjárulék befizetésével. A mostani rendszer ugyanis individualista, a váltás utáni pedig közösségi, de legalábbis valamiféle családi logikából indul ki. Az új világ azonban nem csak az elvek szintjén jönne el, hanem a mindennapi gyakorlat szintjén is: akinek ugyanis nincs gyermeke, az nem kap nyugdíjjogosultságot (ez is a modell legtisztább formájára igaz). A szinglilét újabb negatív következménye.

Nem igazságtalan ez? Individualista logika alapján teljesen, hisz éveken, évtizedeken át lehet fizetni, nyugdíj mégsem jár majd. Ha azonban elfogadjuk, hogy a nyugdíjrendszer finanszírozása ténylegesen inkább adóalapú, és nincs szó biztosítási konstrukcióról, akkor már más a helyzet. Főleg ha figyelembe vesszük, hogy a szingliknek nem kell a gyermekükre költeni, az így fennmaradó összegeket pedig félretehetik öreg éveikre. Egy nagycsaládos anyukának erre nemigen van lehetősége...

(A modell természetesen nem csak vegytiszta formájában valósulhat meg, de erről majd később.)