Sokan sokféle ötlettel álltak már elő az európai adósságválság megoldására, most itt egy újabb: hagyni kellene csődbe menni az olaszokat és a spanyolokat.
A javaslat első ránézésre hajmeresztőnek tűnhet, hisz az eurózóna döntéshozói az elmúlt hónapokban épp azon munkálkodtak, hogy ezt a forgatókönyvet elkerüljék. A legújabb hivatalos terv éppen az, hogy az Európai Központi Bank pánik esetén megtámasztja az olasz vagy spanyol kötvénypiacokat, azaz lényegében a pánikba eső befektetőktől megvásárolja az állampapírokat. (Bővebben lásd "Így menthető meg az euró" című cikkünket a jobb oldali hasábban)
Harald Hau és Ulrich Hege közgazdászok ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy ezzel az EKB tulajdonképpen kimenti a kötvénybefektetőket, mégpedig az eurózóna adófizetőinek pénzén. Szerintük ez komoly hiba, sokkal jobb ötlet lenne hagyni csődbe menni az olaszokat és spanyolokat, és engedni, hogy egy rendezett adósság átstrukturálás során a kötvényesek elszenvedjenek valamekkora - 20-30-40 százalékos - veszteséget.
2012. szeptember 24. 07:51
Csőddel menekülhet meg Európa
2012. szeptember 22. 07:51
Mi lesz veled, Spanyolország?
Jó tanács uralkodóknak: ha válság van, ne menj elefántvadászatra.
Görögország, Írország és Portugália után szinte bizonyosan Spanyolország lesz a következő olyan eurózóna-tagállam, amelyik hitelt kér a nemzetközi közösségtől. Spanyolország jelentősége abból adódik, hogy ez az állam a közös pénzt használó klub negyedik legnagyobb gazdasága, és az egész világon is csak egy tucatnyi nagyobb van nála - és ötször akkora például, mint a görög gazdaság. Ezt látva nem kell különösképp magyarázni, hogy valószínűleg globális pénzügyi gondokat okozna, ha "elesne Madrid". (Bővebben lásd "A beteg Spanyolország" című cikkünket a jobb oldali hasábban)
De mi a baja Spanyolországnak? Mármint természetesen azon túl, ami a gazdasági napilapokban is olvashatunk (magas hozamok, bajba került bankrendszer, ingatlanbuborék, elszálló költségvetési hiány, nagyon komoly munkanélküliség)?
2012. szeptember 21. 07:51
Nyíljanak a pénzcsapok!
Európában amerikai mintára kellene beindítani a pénzpumpát, azaz nem várni az egyes tagországok politikusaira, hanem nagy tételben vásárolni vállalati kötvényeket, jelzálogpapírokat.
Júliusban ismét fordulat következett az európai adósságválságban, miután a jegybank elnöke megígérte, hogy minden tőle telhetőt megtesz, hogy megmentse az eurót. Később be is tartotta ígéretét, és az Európai Központi Bank életre hívott egy kötvényvásárlási programot, melynek lényege, hogy ha a bajban lévő eurózóna tagok kérik, akkor az EKB megtámasztja a kötvénypiacaikat. (Bővebben lásd "Az EKB vegyen vállalati kötvényeket!" című cikkünket a jobb oldali hasábban)
A pénzpiacok megnyugodtak, a kötvényhozamok elfogadható szintre estek vissza úgy, hogy az EKB-nak nem is kellett állampapírokat vásárolnia. Elég volt az ígéret ahhoz, hogy a kedélyek lenyugodjanak. A gond csak az, hogy bár a blöff bejött, a politikusok nyakáról lekerült a kés, így nem meglepő módon kényelmesen hátra dőltek - véli Wolfgang Münchau, a Financial Times publicistája.
2012. szeptember 16. 07:51
Így talán megmenekülhet Európa
Az eurózóna válsága augusztusban fordulóponthoz érkezhetett, most már "csak" egy három elemű tervet kellene végrehajtani ahhoz, hogy elinduljon a fellendülés.
Az elmúlt években számtalan elemzés vagy tanulmány foglalta össze, hogy az eurózónának mikor és miért kell összeomlania, olyat azonban egészen mostanáig nagyítóval is alig lehetett találni, amelyik pozitív jövőképet és mielőbbi talpra állást sugallt volna. (Bővebben lásd "Íme a terv az euróválság megoldására" című cikkünket a jobb oldali hasábban)
Egészen mostanáig, a 2012 nyári események ugyanis mintha (!) meghozták volna a fordulatot. A június végi EU-csúcson ugyanis az európai vezetők lefektették egy működőképesnek tűnő fiskális és politikai unió alapjait, majd az EKB elnöke, Mario Draghi jelentette be, hogy a jegybank minden tőle telhetőt megtesz a válság megoldása érdekében, végül a Merkel- Hollande páros szögezte le, hogy amiben csak tudja, támogatja a központi bank törekvéseit.
2012. szeptember 04. 07:51
A gatyánk is rámegy a demokráciára?
A jelek szerint vagy lemondunk a demokráciáról, vagy nyakig eladósodunk.
A politikai filozófiai mesterei közül sokan figyelmeztettek a demokrácia veszélyeire, a mostani európai adósságválság pedig különösen élesen mutat rá bizonyos igazságokra. (Bővebben lásd "Adósságválság: a demokrácia természetes velejárója" című cikkünket a jobb oldali hasábban)
Platón attól tartott, hogy demokráciában a vezetők minden elvesznek a gazdagoktól, amit lehet megtartanak maguknak, a többit pedig jóságosan szétosztják a népnek. James Madison, az egyik amerikai alapító atya szerint a demokráciában félő a pénznyomtatás felfutása, az adósságok elinflálása, a vagyon egyenlő felosztása, miközben John Adams, az Egyesült Államok második elnöke pedig arra figyelmeztetett, hogy demokráciában az egyenlőség nevében nagyon megadóztatják majd a gazdagokat, ennek minden hátulütőjével egyetemben…
Az Economist összeállítása szerint a demokrácia mellett szól mindeközben, hogy minden alternatív társadalomszervezési módszer még ennél is rosszabbul teljesített, elég csak a szovjet rendszer bukására gondolni. Na, de akkor mégis mi történik most Európában, és kell-e félteni mindettől a demokratikus berendezkedéseket.
A gond abból adódik, hogy a demokratikus államokban sokszor nagyon túlterjeszkedett eredeti funkcióján az állam – ami most állami újraelosztáson keresztül valósul meg, annak töredékéről folyt a vita az ókori Görögországban, illetbe amikor az imént idézett Madison és Adams megszólaltak. Manapság ugyanis az állam számos anyagi kötelékkel kötődik a polgáraihoz – adót szed, visszaoszt, szolgáltatásokat és termékeket vásárol.
A probléma abból adódik, hogy az állami gondoskodás haszonélvezői sokan vannak, és nagy lobbierőt képviselnek, miközben az adófizetők érdekérvényesítése egyelőre szerény. A költségek azonban csak gyűlnek és idővel magukkal rántják az egész országot – ahogy azt Platón földjén meg is lehet figyelni…
A The Economist szerint a részben mindenképp a demokrácia alapjaiból adódó adósságproblémára két megoldás is létezik: az egyik a görög és az olasz modell, a másik az amerikai. Az első szerint az országokat nem demokratikusan választott vezetőkre kell bízni (Lucas Papademos egykori jegybankért nem választotta meg senki, Mario Monti egykori európai technokrata, akire szintén nem mérettetett meg a választásokon), a másik pedig, hogy a döntéseket egyféle paritásos bizottságban (bipartisan commission) hozzák meg, majd ezt szentesítse a parlament.
A pénzügyek globalizálódásának van egy érdekes folyománya az imént tárgyalt szempontból is: Madisonnak ugyan abban igaza volt, hogy az állam elveheti a gazdagok vagyonát, de a külföldi hitelezőknek mindenképp fizetnie kell.
http://www.facebook.com/penzugyiszemle
Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!
Miért szenvednek a magyar cégek?
Kaszálnak a bűnözők
Német népszavazás az EU-ról?
Tíz nap múlva vizsgáznak a bankárok
Vissza az aranyhoz!
Így húznak csőbe a boltok
Hitelesen és közérthetően közpénzügyekről és gazdaságról
Utolsó kommentek