Pénzügyi Szemle online blog

Júliusban az EKB elnökének szavai megmentették az eurót, egyre többen gondolják azonban úgy, hogy a korlátlan európai mentőöv csak egy blöff volt.

Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke július 26-án sorsfordító beszédében hangsúlyozta: az EKB minden tőle telhetőt meg fog tenni annak érdekében, hogy megmentse az eurót. Az eurózóna széthullását jósoló elemzések után ez az ígéret hirtelen fordulatot hozott az eseményekben, a kétkedők azonban már akkor arról beszéltek, hogy a jegybank elnöke blöfföl. Az azóta eltelt bő három hónap arra enged következtetni, hogy igazuk volt. (Bővebben lásd "Bejöhet a Draghi-blöff?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az EKB ugyanis az ígéreten kívül eddig semmilyen konkrét lépéssel nem állt elő, igaz erre nem is volt szükség, miután a kötvénypiacok már a puszta szavaknak köszönhetően is megnyugodtak. Bajból viszont továbbra is van bőven Európában, a munkanélküliség tovább emelkedik, a recesszió visszatért, és a spanyol/olasz időzített bomba a háttérben tovább ketyeg.

Az eurózóna megmenekült az összeomlástól, a spanyolok és az olaszok szépen lassan talpra állnak, az euró gyengülése pedig lehetővé teheti a fizetési övezet kilábalását.

Az elmúlt években nem sok optimista véleményt lehetett olvasni az eurózónáról, olyat pedig végképp nem, amelyik a válság végét jósolta volna. Javíthatatlan optimistáknak érdemes fél szemmel végigfutni Martin Feldstein, a Harvard University professzorának elemzésén, melyben a közgazdász a válságos időszak végét hirdeti. (Bővebben lásd "Eurózóna: elhárult az összeomlás veszélye" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A professzor szerint azzal, hogy az EKB megígérte a spanyol és olasz kötvénypiacok megtámasztását, a német döntéshozók pedig támogatásukról biztosították a mentőakciót, végleg elhárult az eurózóna összeomlásának veszélye. Eközben az olasz és spanyol költségvetések egyre közelebb kerülnek a fenntarthatóhoz - az IMF szerint 2013-ban az olasz deficit 1,8 százalék, a spanyol mínusz 5,7 százalék lehet -, amely kiigazítási folyamat hamarosan kiegészülhet egy szerény gazdasági növekedéssel, stabilizálva az említett országok adósságpályáit.

Nem csak azért sétáltunk a devizahitelek csapdájába, mert nem számoltunk, hanem azért is, mert jól esett.

Nem tudunk bánni a pénzzel - Magyarország jelenkori problémáinak egy jelentős része (devizahitelezés) erre vezethető vissza. Logikus válasznak tűnik, hogy ez abból adódik, hogy nincsenek meg a szükséges ismereteink, de ne felejtsük el: döntéseinkben legalább annyira fontosak az érzelmek, mint az ész. (Bővebben lásd "Mindennapi érzelmeink és pénzügyeink" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Márpedig a pénzügyek sem mentesek az érzelmektől - sőt! A pénzhez pozitív és negatív érzelmek is kapcsolódhatnak. Hisz a pénz függetlenség, különlegesség, és kulcs, aminek segítségével a vágyott csoportok és társaságok tagjaivá válhatunk, de megtestesítheti a gonoszt is, a pénz ugyanis kapzsiság, önzés, anyagiasság és felületesség is lehet egyesek szemében.

Az európai munkaerő sokkal mobilabb, mint korábban hittük, és ennek komoly hatása lehet az egész integrációs folyamatra.

Egyre fontosabbá válik Európában a munkaerő szabad áramlásának kérdése, amiről a mostani válságkezelés hevében kevés szó esik. Pedig Írország, Lettország, Spanyolország, vagy éppen Románia, Bulgária és egyre inkább Magyarország példája is azt mutatja, hogy az EU-ban is komoly a munkaerő mobilitása, ami új helyzetet jelent az eddigiekhez képes.

Munkanélküliségi ráta az Európai Unió régióiban (forrás: Eurostat)

Az Európai Unió és az eurótérség egyes részein extrém magas a munkanélküliségi ráta, miközben más részein gyakorlatilag teljes a foglalkoztatottság - az emberek pedig csomagolnak és költöznek (lásd "Az európai monetáris unió kihívásai" című cikkünket a jobb hasábban).

A dollár kezdi elveszíteni első számú tartalékdeviza szerepét, ami félő, hogy a teljes világgazdaságot megrengeti.

A 20. század második felében felpörgő globalizáció - mely a világgazdaság gyors növekedésének egyik záloga volt - alapja a dollár volt. A dollár volt az a deviza, melyre mindenki úgy tekintett, mint biztonságos és értékálló pénzre, melyben lehetett tartalékolni, hitelezni, és a nemzetközi kereskedelemben elszámolni. Az egyeduralkodó dollár világpénzzé vált, megolajozva ezzel a globalizáció, a globális kereskedelem és a pénzügyek fogaskerekeit. (Bővebben lásd "Euró, jüan: fel kell nőni a dollár mellé!" cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ez az egyeduralom azonban mára megrendült, ami komoly aggodalomra ad okot a globális gazdasági fejlődés szempontjából. Ennek oka - azon túl, hogy az USA súlya a világgazdaságon belül folyamatosan csökken - elsősorban az, hogy az amerikai jegybank a gazdaság talpra állítása érdekében dollár százmilliárdokkal árasztotta el a pénzügyi rendszert, ami megrengette a dollár értékállóságába vetet hitet.