Pénzügyi Szemle online blog

Az EKB nem hajlandó beállni a sorba és gyengíteni az eurót, a jelek szerint azonban erre nem is lenne szükség.

A fejlett világ jegybankjai - brit, svájci, japán, amerikai - egymás sarkát taposva igyekeznek gyengíteni saját devizájukat, amitől azt remélik, hogy a leértékelődő árfolyamtól szárnyra kap az export, erősödik a hazai ipar, feltámad a munkaerőpiac és emelkedő pályára áll a gazdaság. Egy nagy jegybank van, amely szembe megy a trenddel: az Európai Központi Bank. (Bővebben lásd "Az EKB nem hajlandó gyengíteni az eurót" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Külkereskedelmi egyenleg az eurózónában (kék színű grafikon)

Az ember első gondolata akár az is lehetne, hogy a szép kis adósságválságba belemászó európaiak ismét bakot lőnek, Jacob Funk Kirkegaard, a Peterson Institute közgazdasági kutatóintézet szakembere azonban úgy véli, hogy ezúttal mégis az öreg kontinens jegybankárainak van igaza.

A fejlett gazdaságokban a gondok forrása egy-egy iparág, a megoldási próbálkozások azonban általánosak, így nem csoda, ha rendre besülnek az állami élénkítő programok.

A válság kitörése óta a kormányok és a jegybankok mindent megtesznek annak érdekében, hogy újra felpörgessék a gazdaságok motorját, a munkanélküliségi mutatók azonban csak nem akarnak csökkenni, a növekedés pedig csak nem akar beindulni. A kérdés az, hogy vajon miért nincs hatása sem a 0 százalékos jegybanki kamatoknak, sem a sokmilliárdos kötvényvásárlásoknak, sem a kormányzati élénkítő programoknak? (Bővebben lásd "Ezért nem működik az állami stimulus" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Raghuram Rajan, az IMF korábbi vezető közgazdásza szerint a fő gond az, hogy a gazdaságpolitika rossz gyógymóddal próbálkozik. A 2008 előtti fellendülés során alapvetően a hitelek bővülése, és az erre épülő két szektor, az autóipar és az ingatlan szektor húzták a gazdaságot. Nem meglepő módon a krach is ezekben az iparágakban volta legpusztítóbb, és itt hozta létre a legmagasabb munkanélküliséget.

Fölöttébb hasznos lenne, ha meg lehetne adóztatni az offshore bankszámlákra menekített százmilliárdokat. De van egy pár de.

A napokban nagy port kavart a terv, mely szerint a magyar állam 35 százalékos forrásadóval sújtaná a Svájcba vitt vagyonokat. Az első optimista nyilatkozatok után - melyek százmilliárdos adóbevételekről szóltak - ugyanakkor egyértelművé vált, hogy bár valóban rettentő vagyonokról van szó, a külföldre menekített milliárdos pénzek a legnehezebben megadóztatható forintok. (Bővebben lásd "Miként adóztathatók meg az offshore milliárdok?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A Tax Justice Network becslései szerint például valahol 20-30 ezer milliárd dollárra - az USA és Japán éves GDP-je - rúghat világszerte a vagyonos magánszemélyek által külföldre menekített pénzösszeg, melynek mintegy harmada bűnözésből, 3-4 százaléka korrupcióból, a fennmaradó 60-65 százaléka pedig szimplán vagyonmenekítésből származik. A kimutatás szerint egyébiránt a három legkedveltebb "menedék bank" a svájci UBS és Credit Suisse, valamint az amerikai Goldman Sachs.

A világ jegybankjai az infláció helyett a gazdasági növekedésre koncentrálhatnak a jövőben, a feltörekvő országokban azonban bezavar a devizaárfolyam.

Egyre többen egyre többet beszélnek arról, hogy a jegybankokban a korábbi inflációs célkövetés rendszerét elsöpörte a válság, és szinte biztosnak tűnik, hogy a régi rendszerhez nincs visszaút. A jövő jegybankjait új célok és új eszközök jellemzik majd, melyek a remények szerint jobban illeszkednek a megváltozott gazdasági rendhez. (Bővebben lásd "Tartós paradigmaváltás a jegybanki politikákban" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A fejlett világ központi bankjainak célja például egyre inkább úgy tűnik, hogy a nominális GDP - reál GDP plusz infláció - növekedési ütemének stabil szinten tartása lesz. Egy 2,0 százalékos infláció és 3,0 százalékos reálgazdasági növekedés mellett hosszú távon a nominális GDP-re vonatkozó 5,0 százalékos cél tűnik reálisnak. Azaz ha a gazdaság nominális növekedési üteme ettől elmarad, akkor a jegybank minden eszközzel - nem csak a kamattal - igyekszik majd élénkíteni, tartósan 5,0 százalék feletti bővülés esetén pedig hűteni.

A különböző pénzügyi újítások súlyos válságba sodorták a világgazdaságot, mégis hiba lenne megálljt parancsolni a legújabb megoldásoknak.

A gazdasági válság kirobbanásáért kétségtelenül felelősek a bankok, és az általuk kidolgozott pénzügyi újítások. Az olyan innovációk, mint a devizahitel, a CDS, a strukturált finanszírozási formák vagy az értékpapírosított jelzáloghitelek, azon túl, hogy megoldottak egy-egy felmerülő pénzügyi problémát, jelentős kockázatot is vittek a világ pénzügyi rendszerébe. Ennek a folyamatnak a vége nem is lehetett más, mint egy összeomlás és az azt követő válság, pontosan úgy, mint ahogyan a tíz, húsz, vagy száz évvel ezelőtti gazdasági krízisek esetében történt. (Bővebben lásd "Pénzügyi innováció és a válság" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A felmerülő kérdés ezen a ponton az, hogy mit tegyen a világ: állítsa le a pénzügyi innovációt, vagy engedjen teret az új igényekhez igazodó újításoknak.