Pénzügyi Szemle online blog

Mindenki a németekben bízik, de mi lesz, ha ők is bajba kerülnek?

Németország vagy már recesszióban van, vagy hamarosan abban lesz - legalábbis így látja az egyik legnagyobb független kutatási tanácsadócég, a GaveKal vezetője, Charles Gave (cikkünket lásd a jobb hasábban).

A professzor szerint Spanyolország és Olaszország is talpon marad, az eurózóna pedig egyben tartható.

Az elmúlt hetekben csitultak az eurózóna válságával kapcsolatos aggodalmak, a befektetők pedig egyelőre bizalmat szavaztak a két fókuszban lévő gazdaságnak: Olaszországnak és Spanyolországnak. Szinte biztosra vehetjük, hogy az európai krízisnek lesznek még fellángolásai, a nagy kérdés mégis az, hogy hosszú távon az említett két ország talpon tud-e maradni. (Bővebben lásd "Nem lesz olasz/spanyol csőd" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az elmúlt hónapokban százával olvashattunk olyan elemzéseket, melyek azt taglalták, hogy a fizetési övezet miért fog összeomlani, most mégis érdemes figyelmet szentelni egy tanulmánynak, mely bár Kánaánt nem ígér, fenntartható adósságpályát azonban igen.

Az Európai Központi Bank a krízis első éveiben viszonylag könnyű helyzetben volt, az eurózóna válsága ugyanis elsősorban adósságválság volt, amire nyugodtan mondhatta: a költségvetés és államadósság problémáit oldják meg az egyes államok.

Mostanra azonban a hullámok elérték a jegybank felségterületét is, a válság ugyanis már az eurózóna pénzügyi rendszerét veszélyezteti, amely fölött ugyanakkor maga az EKB őrködik. Most már nem lehet meghúzódni a "hátsó ülésen", a recsegő-ropogó állampapírpiaccal és pénzügyi rendszerrel valamit kezdeni kell, különben hamarosan nem lesz sem euró, sem eurózóna, amit meg lehetne védeni. (Bővebben lásd "Most már az EKB sem ülhet tétlenül" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az ugyanis nem működhet, hogy az egyik állam, vagy az adott állam bankjai nulla százalékos kamat mellett kap hitelt, miközben a másik 4-5-6 százalékon. Így nem működhet a rendszer, itt valamit tennie kell a jegybanknak, ez már nem az egyes tagállamok feladata.

Két megoldás van az európai bajokra, magasabb német infláció, és/vagy további spanyol megszorítás.

Az eurózóna kettészakadt versenyképesen működő, fenntartható költségvetéssel és államadóssággal bíró északi országokra, és versenyképtelen, eladósodott déliekre. Ha nem lenne közös a deviza, akkor a két régió közti különbséget viszonylag gyorsan és hatékonyan ki lehetne egyenlíteni, mégpedig a deviza leértékelésével. Ha a spanyol deviza mondjuk 20 százalékkal leértékelődne a némettel szemben, az sok mindent megoldana. (Bővebben lásd "Északiak vs. déliek az eurózónában" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Így ugyanakkor, hogy a spanyol és a német deviza egymással szemben nem tud leértékelődni, csupán fájdalmasabb módjai maradtak a különbség csökkentésének. A két fennmaradó módszer a következő: az északi országokban tartósan magasabb inflációt kell megengedni, min délen, és/vagy délen további hiánylefaragással és bércsökkentéssel kell versenyképesebbé tenni a gazdaságot.

A tudományos alapokra helyezett gazdaságpolitika megteremtheti azt a konszenzust, ami nélkül nem lehet elbúcsúzni a forinttól.

A jelenlegi euróválság mindennél jobban mutatott rá, hogy a gazdaságpolitika a közgazdaságtan és a politika világának határterülete - azaz sikeres gazdaságpolitikához nem elég a közgazdász-szakma ütemes tapsa, illetve a felséges nép üdvrivalgása sem. Olyan megoldásokat kell keresni, amelyek egyszerre megalapozottak szakmailag és bírják a választók többségének támogatását.

Ez Magyarország számára is tanulságos, hisz egyértelművé teszi, hogy a közös európai pénz esetleges bevezetése és a forint lecserélése nem lehetséges társadalmi és politikai konszenzus nélkül (lásd a "Magyar euró versus társadalmi megosztottság" című cikkünket a jobb hasábban).