A megszorításoknál a lényeg az, hogy a fájó lépéseket hirtelen és egyszerre kell megtenni, továbbá az, hogy az adott nép kellően "békés" legyen ahhoz, hogy elviselje az akár 20-30-40 százalékos fizetéscsökkenést.
Nagyon sokan, nagyon sokat vitáztak már arról, hogy a válság alatt mi lehet a jó megoldás. Vannak, akik a deviza leértékelésére esküsznek, megint mások megszorítanak, válságadókat vezetnek be, pénzt nyomtatnak, vagy épp kamatot csökkentenek, és vannak akik mindemellett még tüntetnek és gyújtogatnak is.
Ugyanaz a megoldás az egyik országban sikersztorival végződik, miközben egy másikban csúfos kudarccal zárul. Talán ez a legfőbb tanulsága Dani Rodrik, a Harvard professzorának Lettországban lett látogatásának, mármint az, hogy a válságkezelő intézkedéseket az adott nemzetre és a nemzet habitusára kell szabni. (Dani Rodrik beszámolójáról bővebben lásd "Lettország: siker vagy kudarc?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)
Aki gyújtogat, azt nehéz megszorítani
Magyarország lemaradásra ítélve?
Ne örüljünk az új történelmi párhuzamoknak, semmi jóra nem számíthatunk.
Egyre gyakrabban merül fel, hogy az egységes EU előfutárának nem a Londontól egészen a mai Isztanbulig tartó Római Birodalmat kell tekinteni, hanem Nagy Károly középkori frank birodalmát. Legutóbb a Financial Times szerkesztője, Tony Barber járta körül ezt a kérdést (lásd cikkét "Az EU mint a frank birodalom örököse" címen a jobb oldali hasábban).
Bankunió vagy összeomlás?
Európának el kell mozdulnia a mélyebb integráció, első lépésben pedig a bankunió felé, különben a fizetési övezetnek befellegzett.
A 100 milliárd eurós spanyol mentőcsomag bejelentését követő első tőzsdei napon, azaz hétfőn zuhantak az árfolyamok, a pénzügyi szaksajtó címlapjain pedig szinte azonnal megjelentek az Olaszországért és az euróért aggódó szalagcímek. Nagyon úgy fest, hogy ezek az átmeneti szükségmegoldások csupán csak arra elegendők, hogy néhány napos/perces megnyugvást hozzanak, a tartós javuláshoz azonban kevesek. (Bővebben lásd "A bankok menthetik meg az eurót?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)
Világosan látszik a pénzpiacok ítélete: ennél több kell, valami mélyebb, átfogóbb. A közgazdászok szerint ez a valami első lépésben egy bankunió, majd pedig a fiskális és politikai uniónak kell következnie.
Nulla százalékos kamatok - ennyire félünk
A befektetők már 0 százalékos kamatok mellett is odaadják a pénzüket, annyira rettegnek a jövőtől. Elképzelhető, hogy túlaggódják magukat, vagy tényleg ekkora a baj?
Az elmúlt hetekben a részvénypiacok zuhantak, a spanyol és olasz állampapírok árfolyama lesiklópályára állt, miközben a biztonságos menedéknek tartott német és amerikai állampapírokba valósággal ömlött a menedék után kutató pénz. A német államnak a befektetők már negatív (!) kamat mellett is odaadták a pénzüket, miközben a dollárban jegyzett, inflációhoz kötött ötéves állampapír hozama infláció mínusz 1 százalékra süllyedt (azaz a papír az előző évi pénzromlási ütemnél 1 százalékkal kevesebb kamatot fizet). (Bővebben lásd "Miért adjuk oda a pénzünket nulla százalékon?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)
Eközben például az S&P 500 amerikai részvényindex vállalatai átlagosan évi 7 százalékos nyereségrátával működnek, ami első ránézésre igen vonzónak tűnik a 0 százalékos állampapírhozamokhoz képest. Kérdés, hogy a befektetők vajon miért nem veszik ki a pénzüket az állampapírból, és vállalnak kockázatot a részvényvásárlással?
Húsz évre elásta magát Európa
Európa öt éve súlyos válsággal küzd, így nem csoda, ha gyakran találkozunk a "mikor lesz már ennek vége" kezdetű kérdéssel. Egy szomorú tanulsággal bíró tanulmány ugyanakkor rámutat, hogy valószínűleg még sokára.
A Harvard és az NBER kutatóintézet szakemberei (bővebben lásd "Adósságválságok és az eurókrízis" című cikkünket a jobb oldali hasában) megvizsgálták az elmúlt 200 év adósságválságait, hasonlóságok után kutatva a jelen helyzettel. A fejlett világ gazdaságait vizsgálva összesen 26 esetben került sor elhúzódó adósságkrízisre - a tartósan 90 százalék fölötti államadósságokat keresték a szakemberek -, amely időszakok átlagos hossza 23 év volt!
Azaz, ha az elmúlt 200 évben egy fejlett gazdaság államadóssága 90 százalék fölé szökött, akkor átlagosan 23 évnyi kiemelkedően magas adóssággal, lassú gazdasági növekedéssel és válságokkal terhes időszak következett. Az esetek többségében államcsődre, avagy az adósságok átstrukturálására is sor került.
Utolsó kommentek