Pénzügyi Szemle online blog

Az EKB nem hajlandó beállni a sorba és gyengíteni az eurót, a jelek szerint azonban erre nem is lenne szükség.

A fejlett világ jegybankjai - brit, svájci, japán, amerikai - egymás sarkát taposva igyekeznek gyengíteni saját devizájukat, amitől azt remélik, hogy a leértékelődő árfolyamtól szárnyra kap az export, erősödik a hazai ipar, feltámad a munkaerőpiac és emelkedő pályára áll a gazdaság. Egy nagy jegybank van, amely szembe megy a trenddel: az Európai Központi Bank. (Bővebben lásd "Az EKB nem hajlandó gyengíteni az eurót" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Külkereskedelmi egyenleg az eurózónában (kék színű grafikon)

Az ember első gondolata akár az is lehetne, hogy a szép kis adósságválságba belemászó európaiak ismét bakot lőnek, Jacob Funk Kirkegaard, a Peterson Institute közgazdasági kutatóintézet szakembere azonban úgy véli, hogy ezúttal mégis az öreg kontinens jegybankárainak van igaza.

Idén el kell költenünk a 2010-es és 2011-es EU-s pénzeket, fel kell készülnünk a 2014-2020-as új költségvetési időszakra, és még az önkormányzati rendszert is át kell alakítani. Nehéz év lesz.

Sűrű év előtt állunk, már ami az uniós pénzek felhasználását illeti. Magyarországnak égető szüksége van minden egyes beruházásra, és sajnos nagyon úgy tűnik, hogy sok városban a fejlesztések idén is szinte kizárólag az uniós projekteken keresztül valósulnak meg. (Bővebben lásd ''A magyar fejlesztéspolitika legnehezebb éve lesz 2013'' című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ahhoz, hogy a gazdaság végleg kikeveredjen a recesszióból, gyorsan, okosan és hatékonyan kell felhasználni az európai adófizetők pénzét, ha lehet, akkor úgy, hogy minél kevesebb ragadjon bent a rendszerben. Hiába nyerünk el ugyanis egy pályázatot, ha adott határidőre nem készül el a projekt, a kifizetés meghiúsul. Éppen ezért létkérdés, hogy a határidők tarthatók legyenek, ami 2013-ban fokozottan is igaz lesz.

Magyarországra évente közel 1000 milliárd forint EU-s pénz ömlik, de ez a gazdasági mutatóinkon és a növekedési potenciálunkon alig látszik meg.

Gyakran hallhatjuk, hogy a 2007-13-as költségvetési időszakban hazánk összesen 8000 milliárd forintnyi EU-s fejlesztési pénz lehívására jogosult, amely összeget természetesen képtelenség mind felhasználni - a 70-80 százalék már jó eredmény lenne -, mégis, a számok láttán az ember joggal gondolhatná, hogy Magyarország történelmében eljött a Kánaán. A valóságban azonban ezt valahogy mégsem látjuk. (Bővebben lásd "Ez egy érdekek mentén formálódó szabályrendszer'' című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Miért nem? Mi lehet az oka annak, hogy idejön évi sok száz, sőt sok ezer milliárd forintnyi EU-s pénz - ami alapján akár szobrot is emelhetnénk a német adófizetőknek -, a gazdaságunk mégis stagnál, szenved, sőt billeg a recesszió szélén. Hát az, hogy a nagy európai uniós mítoszt - miszerint az uniós fejlesztések növelik a potenciális növekedést - egyelőre semmilyen adat nem támasztja alá. Helyi szinten vannak előnyök, de nemzetgazdasági szinten legfeljebb az adott évben.

Pénzügyi szempontból egy ország sebezhetősége nem csak attól függ, hogy mekkora a GDP-hez mért államadóssága, hanem attól is, hogy kik tartják az állampapírokat.

Az IMF által készített tanulmány rámutat, hogy sokkal jobban jár az az ország, melynek ugyan magas az államadóssága, de az adósság legnagyobb részét hazai befektetők finanszírozzák - a legjobb példa erre Japán -, mint azok, melyek állampapírjait nagyrészt külföldi invesztorok tartják. (Bővebben lásd "Kockázatos, ha külföldiek finanszírozzák az államot" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Forrás: IMF

A Valutaalap szakemberei az egyes országokra vetítve kiszámolták az ún. Investor base Risk Indexet (IRI), amely azt számszerűsíti, hogy az állampapírok mennyire kockázatos befektetők kezében vannak. Hat befektetői csoportot különböztetnek meg: külföldi jegybankok, külföldi bankok, külföldi egyéb befektetők - magánszemélyek, biztosítók, befektetési alapok -, valamint hazai jegybank, hazai bankok és hazai egyéb befektetők.

Ha mindenki gyengíteni próbálja az árfolyamot, akkor kitörhet a nagy devizaháború.

Egyik korábbi posztunkban írtunk arról, hogy a saját deviza gyengítése egyértelműen javítja az export versenyképességét. Most egy másik nézőpontból vizsgáljuk meg a kérdést, és bemutatjuk Joseph E. Gagnon, a Peterson Institute kutatóintézet közgazdászának véleményét, aki azt vallja, hogy a világgazdaság jelentős részének kimondottan káros a devizapiaci manipuláció. (Bővebben lásd "Káros vagy hasznos a devizapiaci manipuláció?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A szakember elismeri, hogy ha egy ország manipulálja - mesterségesen gyengíti - a saját devizáját, azzal bővíti devizatartalékait, fellendítheti az exportját, és munkahelyeket teremthet. Csodaszernek tűnik a módszer, de globális szinten semmiképp sem az, a világgazdaság ugyanis egy zárt rendszer, így az egyik ország nyeresége törvényszerűen egy másik ország veszteségeként jelenik meg.